Olvasási idő: ~ 31 perc

Tartalomjegyzék

Ami nem az Állam

Ami az Állam

Ahogyan az Állam fenntartja magát

Ahogyan az Állam felülmúlja saját korlátait

Amitől az Állam fél

Ahogyan az Államok egymáshoz viszonyulnak

Történelem, mint verseny az állami hatalom és a társadalmi hatalom között

 

Ami az Állam

Az ember meztelenül születik a világba, és az elméjét kell használnia ahhoz, hogy megtanulja, miként fogja meg és változtassa a természetadta javakat (például “tőkébe” való befektetéssel) alakokká, formákká és olyan helyekké, ahol szükségleteinek kielégítésére és életszínvonalának javítására használthatja az anyagi javakat. Ennek az egyetlen módja, ha először az anyagi javak átalakítására (termelésre) használja energiáját és elméjét, majd mások által alkotott termékekre cseréli az így megalkotott termékeket. Az idők során az ember belátta, hogy az önkéntes és kölcsönös csere folytán hatalmasan megnőhet minden résztvevő termelékenysége, ebből kifolyólag pedig az életszínvonala. Tehát az ember egyetlen „természetes” módon élhet túl és tehet szert vagyonra: ha elméjét és energiáját használva részt vesz a termelés és a csere folyamatában. Ezt úgy végzi, hogy először természeti kincsekre lel, majd azokat átalakítja (Locke kifejezésével élve “elegyíti velük a munkáját”), hogy saját tulajdonává tegye őket, végül pedig mások hasonlóképp megszerzett tulajdonára cseréli saját tulajdonát. Az emberi természet követelményei által diktált társadalmi útvonal tehát a “tulajdonjogok” és e jogok elajándékozásának vagy elcserélésének a “szabad piaca.” Ezúton az ember megtanulta, miként kerülje el a szűkös javak feletti harc “dzsungelmódszerét” – amely során A csak B kárára tehet szert rájuk – és miként sokszorozza meg a javakat a termelés és a csere békés és harmonikus módszerével.

A nagy német szociológus Franz Oppenheimer rámutatott arra, hogy a vagyonszerzésnek két egymást kizáró módja létezik; az egyik a fentebb említett termelés és csere, amelyet ő “gazdasági módszernek” nevezett. A másik sokkal egyszerűbb, mivel nem kell hozzá termelés: mások javainak és szolgáltatásainak lefoglalása kényszer és erőszak használatával. Ez az egyoldalú elkobzás módszere, mások tulajdonának elrablása. Ez az a módszer, amelyet Oppenheimer a vagyonszerzés “politikai módszerének” nevezett. Nyilvánvalónak kell lennie, hogy az ember számára a „természetes” út – a túléléshez és a jóléthez vezető módszer – az értelem és az energia békés termelésre fogása. Ugyanígy nyilvánvalónak kell lennie annak is, hogy a kényszerítő és kizsákmányoló módszer ellentétben áll a természeti törvényekkel; parazitikus, mivel ahelyett hogy hozzáadna a termeléshez, elvon belőle. A “politikai módszer” elszívja a termelést egy parazitikus és pusztító egyén vagy csoport javára; ez az elszívás pedig nem csak elvon a termelésből, hanem azokat az ösztönzőket is csorbítja, amelyek arra késztetik a termelőt, hogy saját szükségleteinél többet termeljen. A rabló hosszútávon saját fennmaradásának kulcsával is végez, ha elsorvasztja vagy elpusztítja a készlete forrását. De a ragadozó rövidtávon is saját igazi, emberi természetével ellentétesen cselekszik.

Abban a helyzetben találjuk magunkat, ahonnan sokkal teljesebb választ tudunk adni a kérdésre: mi az Állam? Az Állam Oppenheimer szavaival a “politikai módszer szervezete”; egy adott territórium feletti ragadozó folyamat rendszeresítése.1 A bűnözés a legrosszabb esetben is szórványos és esetleges; az élősködés rövidéltű, a kényszerítő, parazitikus életvonal pedig bármikor elvágható az áldozatok ellenállásával. Az Állam legális, rendszerezett, szisztematikus csatornát biztosít a magántulajdon kizsákmányolásához; biztonságba helyezi és viszonylag “békéssé” teszi a társadalom élősködő kasztját.2 Mivel a termelésnek mindig meg kell előznie a kizsákmányolást, a szabadpiac előrébb való az Államnál. Az Állam sosem egy “társadalmi szerződés” által jött létre; mindig a hódítás és a kizsákmányolás idézte elő. A klasszikus paradigma az volt, hogy egy hódító törzs véget vetett hagyománytisztelő fosztogatásának és a meghódított törzs lemészárlásának, amikor ráébredt arra, hogy jóval tovább is tarthat és sokkal biztosabb is lehet a fosztogatás, illetve sokkal kellemesebbé is válhat a helyzet, ha élni és termelni hagyják a meghódított törzset, míg a hódítók uralkodóként telepednek le köztük, és stabil éves sarcot követelnek.3 A következőképp beszélhető el egy Állam születésének forgatókönyve: Egy rablóbanda sikeresen fizikailag uralma alá hajt egy területet “Ruritánia” déli hegyei közt, majd a bandavezér kikiáltja magát “a szuverén és független Dél-Ruritánia kormányának királyává.” Ha emberei rendelkeznek a szükséges nyers erővel ahhoz, hogy egy ideig fenntartsák ezt az uralmat, csodák csodájára egy új Állam lép a “nemzetek családjába” és a hajdani banditák a birodalom törvényes nemességévé változnak.

Következő oldal>>

Lábjegyzetek

  1. Franz Oppenheimer, The State 24 –27. o.:

    „Az élelmet kívánó ember két alapvetően ellentétes módszerrel tehet szert a kívánságai kielégítéséhez szükséges eszközökre. Ezek: a munka és a rablás; saját erőfeszítése, és más munkája gyümölcsének erőszakos elbitorlása… Azt tanácsolom, hogy a következő értekezésben nevezzük a szükségletek kielégítésének „gazdasági módszerének” az egyén saját munkáját és saját munkájának ekvivalens elcserélését, míg más munkájának viszonzatlan eltulajdonítása lesz a „politikai módszer”. Az Állam a politikai módszer szervezete. Tehát egyetlen Állam sem jöhet létre addig, amíg a gazdasági módszer meg nem teremtette a szükségletek kielégítéséhez kellő javak döntő mennyiségét, melyek harcias rablással elvehetők vagy eltulajdoníthatók.”

  2. Albert Jay Nock tüzes szavakkal írta:

    „Az Állam magának követeli és maga gyakorolja a bűnözés monopóliumát. Tiltja a magángyilkosságot, de ő maga hatalmas méretű mészárlást rendez. Bünteti a magánrablást, de önmaga lelkiismeret-furdalás nélkül teszi a kezét mindenre, amit megkíván, legyen az polgár vagy idegen tulajdona.”

    Nock, On Doing the Right Thing, and Other Essays, 143. o.; idézte Jack Schwartzman, “Albert Jay Nock – A Superfluous Man,” Faith and Freedom, 11. o.

  3. Oppenheimer, The State, 15. o.:

    „Mi tehát az Állam, mint szociológiai fogalom? Az Állam születésétől fogva egy társadalmi intézmény, melyet egy győzedelmes csoport a vesztes csoportra kényszerít azzal az egyetlen céllal, hogy szabályozza a győztes csoport uralmát a vesztesek felett, és biztosítsa önmagát belső lázadás és külső támadás ellen. Teleologikusan ennek az uralomnak nincs más célja, mint a legyőzöttek gazdasági kizsákmányolása a győzedelmesek által.”

    És ahogy de Jouvenel írta: „Az Állam lényegében egy magát apró, távoli társadalmakra kényszerítő rablóbanda sikereinek következménye.” Bertrand de Jouvenel, On Power, 100-101. o.