Tartalomjegyzék

Ami nem az Állam

Ami az Állam

Ahogyan az Állam fenntartja magát

Ahogyan az Állam felülmúlja saját korlátait

Amitől az Állam fél

Ahogyan az Államok egymáshoz viszonyulnak

Történelem, mint verseny az állami hatalom és a társadalmi hatalom között

 

Amitől az Állam fél

Amitől az állam mindenekfelett fél az, természetesen bármiféle alapvető fenyegetés hatalmára és létezésére. Az Állam halála kétféleképpen történhet meg: (a) ha egy másik Állam meghódítja vagy (b) ha a saját alattvalói döntik meg egy forradalom keretein belül – röviden háborún vagy forradalmon át. Háború és forradalom, mint a két alapvető fenyegetés, mindig felébreszti az Állam vezetőinek legnagyobb erőfeszítését és az emberek közötti legnagyobb propagandát. Mint ahogy azt fentebb említettük, bármilyen módszert fel kell arra használni, hogy az embereket rávegyék az Állam védelmére, miközben azt hiszik, hogy önmagukat védik. Ennek a hitnek a hibás mivolta akkor válik nyilvánvalóvá, amikor besorozzák azokat, akik elutasítják önmaguk „védelmét”, és így kényszerítik őket arra, hogy csatlakozzanak az Állam hadseregébe: szükségtelen megjegyezni, hogy semmiféle „védelem” nem engedélyezett a „saját” Államuk ezen tette ellen.

A háborúban az Állam a végsőkig feszíti a hatalmát, és a „védelem” és „vészhelyzet” szlogenjei alatt olyan zsarnokságot kényszeríthet a tömegre, melyet békeidőben nyíltan elleneznének. A Háború tehát számos haszonnal jár az Állam számára, mint ahogyan minden modern háború a megnövekedett, a társadalomra kényszerített Állami terhek visszavonhatatlan örökségét hozta el a háborúzó népeknek. A háború ezen felül csábító lehetőséget biztosít az Állam számára újabb területek elfoglalására, amely fölött gyakorolhatja az erőszakmonopóliumát. Radolph Burne-nek igaza volt, amikor azt írta: „a háború az állam egészsége”, de bármely konkrét Állam esetén egy háború az vagy egészséget, vagy halálos sebet hoz.1

Talán tesztelhetnénk a hipotézist, miszerint az Állam sokkal inkább érdekelt saját védelmében, mint az alattvalói védelmezésében, ha feltesszük a kérdést: a bűntettek melyik kategóriáját üldözi és bünteti az Állam súlyosabban – a magánemberek ellen, vagy az önmaga ellen elkövetetteket? A leghalálosabb bűnök az Állam lexikonjában majdnem kivétel nélkül nem a magánszemély vagy tulajdona ellen elkövetett támadások, hanem azok, amik saját magára jelentenek veszélyt: például hazaárulás, egy katona dezertálása az ellenséghez, a katonai szolgálatra történő jelentkezés elkerülése, felforgatás és felforgató összeesküvés, az uralkodók ellen elkövetett merénylet és olyan gazdasági bűncselekmények az Állammal szemben, mint a pénzhamisítás vagy a jövedelemadó-fizetés elkerülése. Vagy hasonlítsuk össze, milyen hévvel kutatják fel a rendőrt bántalmazó embert, és a figyelmet, amelyet az Állam egy átlagember bántalmazójára szentel. Mégis, érdekes módon kevesen gondolják, hogy ellentmondana az állam létezése állítólagos okának az, hogy az Állam előnyben részesíti önmaga védelmét a közösséggel szemben.2

Következő oldal>>

Lábjegyzetek

  1. Láthattuk, hogy az Állam számára létfontosságú az értelmiségiek támogatása, ez pedig magába foglalja e két égető veszély elleni támogatást. Az amerikai értelmiségiek szerepéről, az Első Világháború idején lásd Randolph Bourne The War and the Intellectuals. Bourne szavaival: az értelmiségiek gyakran azzal támogatják az Állam tevékenységeit, hogy a beszélgetést a kormánypolitika keretein belül tartják, és meggátolják a politikai keretrendszer teljes és totális bírálatát.
  2. Ahogy Mencken fogalmaz utánozhatatlan stílusában:

    Ez a bűnbanda („a kormányt alkotó kizsákmányolók”) gyakorlatilag immunis a büntetésre. Legrosszabb vagyonelkobzásai – még amikor azok nyíltan magánprofit érdekében is történnek – sehogyan nem büntetik a törvényeink. A Köztársaság legelső napjától kezdve, annak alig pár tucat tagját vonták felelősségre, és csak pár alantas beosztottat zártak börtönbe. Azok száma, akik Atlantában és Leavenworthben ülnek, mert fellázadtak a kormány rablása ellen, mindig tízszer nagyobb, mint amennyi kormányhivatalnokot elítéltek, mert elnyomták az adófizetőket saját hasznukért. (Mencken, A Mencken Chrestomathy, 147-148. o.)