Olvasási idő: 76 perc
Olvasási idő: ~ 76 perc

Tartalomjegyzék

Előszó

1. rész: Metodológia

Bevezetés
Korlátok
A válasz?
Az apokalipszis-érv
Egy pusztán személyes vallomás
Néhány alapelv…

A múlttal igazolni a jövőt…
Nem te vagy az egyetlen kedves ember a földön
Államizmus és izoláció
Viszonylagos kockázat

Kollektív védelem: A módszer egy példája

A megszállás miértje
Megszállni az anarchiát
Deaktivált pénz

Államista “nemzetvédelem”: egy kritikai példa

Melyik szektor tesz többet azért, hogy megvédjen téged és a tulajdonodat –
a közszektor vagy a magánszektor?


A válasz?

Ha a vallás nem válasz, és az Állam nem válasz, akkor mi az?

Nos, amikor egy bizonyos „válasz” ennyire egyetemesen katasztrofálisnak bizonyult, az első vizsgálandó dolog a válasz ellentéte.

Ha a „tulajdonjogok hiánya” (kommunizmus) katasztrofális, akkor a legnagyobb valószínűséggel a „tulajdonjogok” (szabadpiac) hasznosnak fognak bizonyulni.

Ha a hit katasztrofális, akkor a legnagyobb valószínűséggel a tudomány hasznosnak fog bizonyulni.

Ha a babona katasztrofális, akkor a legnagyobb valószínűséggel a ráció és bizonyítékok fognak hasznosnak bizonyulni.

Ha az Állam katasztrofális, akkor a legnagyobb valószínűséggel az anarchizmus fog hasznosnak bizonyulni.

Az utolsó állítás az, amit a legnehezebben dolgoznak fel az emberek.

Legtöbbünk képes elfogadni egy világot istenek és ördögök nélkül, menny és pokol nélkül, eredendő bűn és képzeletbeli megváltás nélkül – de képtelenek vagyunk elfogadni, vagy akár elképzelni egy világot államok nélkül.

A legtöbbünk képes elképzelni egy világot minimális állammal – egy Állammal, ami csak a bírósággal, a rendőrséggel és a katonasággal foglalkozik – de képtelenek vagyunk elképzelni egy világot, amelyben egyáltalán nincsen állam.

Egy Keresztény képes elfogadni egy világot, melyben 9999 isten nevetséges és hamis tévképzet, az ő Istene viszont – az Ószövetség Istene – igaz, valós és élő istenség. Egy Keresztény ateista marad szinte az összes többi isten tekintetében, viszont teljesen teista lesz, ha a saját istenségére kerül a sor. Teljesen ésszerű megszabadulni szinte minden istentől – teljesen felfoghatatlan megszabadulni attól az egy utolsó Istentől.

Ugyanígy, a libertáriusok, az objektivisták és más minarchisták úgy érzik, hogy teljesen helyes dolog felszámolni az állami feladatok 99 százalékát – de megszabadulni attól a maradék 1 százaléktól teljességgel helytelen!

Ugyanezt a hozzáállást egyáltalán nem fogadnánk el az életünk összes többi területén, ami elegendő gyanúra ad okot az efféle állítások mögött meghúzódó indítékokról. Egy nő, akit havonta csak egyszer vernek meg, az élete 99,99 százalékát erőszak nélkül éli le, de senki sem mondaná, hogy ennek alapján elfogadható a verése. Még nevetségesebb lenne azt mondani, hogy egy nőt nem kellene minden nap megverni, viszont teljesen helytelen volna azt javasolni, hogy egyáltalán ne verjék meg.

Ha azt állítom, hogy helyes csökkenteni az állami erőszakot, állíthatom-e, hogy teljességgel helytelen teljesen eltörölni az állami erőszakot? Elkötelezhetem-e az életem a daganatos betegségek előfordulása csökkentésének, majd állíthatom-e azt, hogy teljesen eltüntetni a daganatos megbetegedéseket teljességgel helytelen volna? Ésszerű volna-e felállítanom egy jótékonyságot a szegénység csökkentése céljából, majd azt állítanom a küldetésnyilatkozatomban, hogy a szegénység eltörlése irtózatos gonoszság lenne?

Természetesen nem – a legjobb esetben is irracionális őrültnek néznének, ha ilyeneket mondanék.

Azoknak, akik azt állítják, hogy az erőszak csökkentése egy erkölcsi ideál, viszont aztán azt is állítják, hogy az erőszak eltörlése erkölcsi gonosz lenne, legalább annyit el kell ismerniük, ha szeretnék megtartani a hitelességük egy morzsáját, hogy amit javasolnak, az teljes ostobaság.

Az „erőszak” alatt itt nem azt értem, hogy az anarchizmus teljességgel el fogja törölni az emberi erőszakot – az erőszak, amiről itt beszélek, az az erkölcsileg „igazolt” és intézményesített erőszak kezdeményezése, ami az Állam hatalmának alapját képezi. (Nem fogok itt belemenni az Állam természetének hosszadalmas tárgyalásába, vagy az erőszak kezdeményezése elleni erkölcsi érvelésebe, mivel hosszasan foglalkoztam ezekkel a témákkal a podcastjeimben és a többi könyvemben. Elég annyi, hogy az Állam definícióból adódóan az egyének egy csoportja, akik maguknak követelik a jogot ahhoz, hogy kezdeményezzék az erőszak használatát a törvény erejével lefegyverzett emberek ellen egy bizonyos földrajzi területen belül.)

Tehát úgy gondolom, hogy ésszerű azt a megközelítést alkalmaznunk, miszerint ha lehetséges volna egy társadalmat állam nélkül üzemelni, ez összességében hatalmas pozitívum lenne.

Az államok mellé elkerülhetetlenül megkapjuk a háborúkat, a politikailag motivált és igazságtalan törvényeket, a nem-erőszakos „bűnözők” bebörtönzését, a pénz túlnyomtatását és az ebből fakadó inflációt, a jövő nemzedékeinek rabigába hajtását immorális deficiteken keresztül, a fiatalok félretanítását, az elvadult szavazatvásárlásokat, a végtelen adóemeléseket, a fegyvereladásokat a világ minden országának, az iparágak igazságtalan állami támogatását, minden elképzelhető gazdasági és gyakorlati hatékonytalanságot, egy állandósult alsóosztály megteremtését a segélyen és az illegális bevándorláson keresztül, a szervezett bűnözés hatalmának és erőszakosságának hatalmas megnövekedését a drogok, a prostitúció és a szerencsejátékok korlátozása miatt – az Állam bűnlajstroma gyakorlatilag végtelen.

Amikor igazoljuk az Államot,, elkerülhetetlenül a hatalmon levők bűneit igazoljuk. Az állam választása egyúttal a háború, a fajirtás, a rabszolgaság, a pénzügyi, erkölcsi és oktatási korrupció, a propaganda, az erőszak terjedésének választása.

Sosem kapod az egyiket a másik nélkül. Másképp gondolni olyan, mintha az ember azt képzelné, hogy az ember igazolhatja a maffiát anélkül, hogy igazolná a hatalma fenntartásához alkalmazott erőszakot. Akár azt is elképzelhetnénk, hogy támogathatjuk a katonákat anélkül, hogy egyszersmind támogassuk a gyilkosságokat, amiket elkövetnek.

Az állam hatalmát övező véres és tömeggyilkos bűntettek számát tekintve ha más nem is, kétségtelenül nyitottak lehetünk arra a lehetőségre, hogy a társadalmat sokkal hatékonyabban és erkölcsösebben is meg lehetne szervezni egy ilyen gonosz hatalom nélkül a központjában. Ha kiderül, hogy a társadalom állam nélkül is képes elboldogulni – ha akadozva és tökéletlenül is – akkor nyilván el kellene fogadnunk ezt a néhány gyakorlati tökéletlenséget annak érdekében, hogy elkerüljük az emberiség ellen elkövetett bűnök végtelen sokaságát. Ha az anarchiáról be is bizonyosodna, hogy kevesebb és rosszabb utakat állítana elő, el kellene fogadnunk néhány kellemetlen és hepehupás utat azért cserébe, hogy milliárdok felszabadulhatnak politikai mestereik közvetlen vagy közvetett rabszolgatartása alól.

Egy hasonlattal élve: képzeljük el, hogy valaki a 19. században bebizonyítja, hogy a gyapot 10 százalékkal durvább volna, ha eltörölnék a rabszolgaságot. Vajon erkölcsileg helyes vagy ésszerű volna azt mondani erre: „Nos, kétségtelenül igaz, hogy a rabszolgaság rettenetesen gonosz intézmény, de még mindig inkább a valamennyivel kényelmesebb gyapotot választom!”?

Nem, megdöbbentően korruptnak tekintenénk ezt a szörnyű önzőséget. Annak az etikai kétszínűsége, hogy az ember azt állítja, ő ellenzi a rabszolgaságot, viszont nem hajlandó ténylegesen ellenezni a rabszolgaságot, amint az a legkisebb gyakorlati kényelmetlenséggel járhat, olyan erkölcsi gonoszság volna, amit felfogni is nehéz.

Tehát amikor az emberek reflexszerűen elutasítják az anarchia lehetőséget azzal, hogy „Ó, de hogyan biztosítanák az utakat?”, amit valójában mondanak, az az, hogy támogatják a háborút, a fajirtást, az adó-rabszolgaságot és az ártatlanok bebörtönzését és megerőszakolását, mivel ők maguk képtelenek elképzelni, miként lehetséges utakat biztosítani erőszak nélkül. „Az embereket meg kellene gyilkolni, ki kellene rabolni és be kellene börtönözni, mivel attól tartok, hogy az utak, amiket használnék, valamivel kevésbé lennének kényelmesek.” Képes bárki ránézni egy ilyen erkölcsileg irtózatos mondatra anélkül, hogy feneketlen és egzisztenciális hányingert érezzen?

Most képzeljük el, hogy a valóságban az utakat sokkal hatékonyabban és produktívabban biztosítják egy állam nélküli társadalomban.

Ha ez a helyzet, akkor a gyakorlati ellenérvekről kiderül, hogy az igazság teljes ellentétei – hogy a gyilkosságot, a fajirtást és a nemi erőszakot a rossz utakért, nem pedig a jó utakért cserébe fogadjuk el!

Az efféle nettó veszteség képezi az állam nélküli társadalom mellett szóló érvek morális és racionális magját. Néhányan valóban veszteségeket fognak szenvedni az anarchiában, de a gonosz és a korrupt emberek azok, akik a legtöbbet fognak veszíteni, mint ahogyan a papok veszítenek egy ateista társadalomban, a gyermekek megkönnyebbülésére. Egy anarchikus társadalom igaz természete az, hogy minden épeszű emberi lény erkölcsi céljait – a szegénység eltörlését, a „közszolgáltatások” biztosítását, a fiatalok oktatását, a gyerekek, az idősek és a gyengék védelmét – valójában pozitív, produktív, kedves és erkölcsös módon fogják biztosítani.

Az államista társadalom nagy hazugsága az, hogy védelem alatt állnak a gyámoltalanok és a kiszolgáltatottak, míg valójában csapdába szorultak és kizsákmányolják őket.

Az államista társadalom nagy hazugsága az, hogy tanítják a tudatlanokat, míg valójában még tudatlanabbá teszik őket.

Az anarchista társadalom nagy igazsága az, hogy védelmezik a gyámoltalanokat, tanítják a tudatlanokat, kezelik a betegeket – és építenek utakat, méghozzá jobbakat.

Az anarchizmus szépségéért és erényéért nem áldozunk fel semmit, csak az illúzióinkat.

Nyilvánvaló, hogy a segítség színlelése helyett inkább ténylegesen segítenünk kellene az embereken.

Nyilvánvaló, hogy nem szabadna feláldoznunk a világ békéjét a tökéletlen utaktól való félelmünk miatt.

Következő oldal>>