Olvasási idő: 3 perc
Olvasási idő: ~ 3 perc

Ludwig von Mises

Az antikapitalista mentalitás

Tartalomjegyzék


I.
A kapitalizmus társadalmi jellemvonásai és becsmérlésének pszichológiai okai

 

6.
Az amerikai értelmiségiek elfogult antikapitalizmusa

 

Az értelmiségiek antikapitalizmusa nem pusztán egy vagy néhány országra korlátozódik. De sokkal általánosabb és keserűbb jelenség az Egyesült Államokban, mint az európai országokban. Ahhoz, hogy az ember magyarázatot találjon erre a meglepő tényre, foglalkoznia kell azzal, mit hív az ember „társaságnak,” vagy francia nevén: le monde.

Európában a „társaság” magába foglal mindenkit, aki bármelyik tevékenységi szférában kiemelkedő. Államférfiak és parlamenti vezetők, a közszolgálat különböző részlegeinek vezetői, a fő újságok és magazinok kiadói és szerkesztői, előkelő írók, tudósok, művészek, színészek, zenészek, mérnökök, ügyvédek és orvosok alkotják a kiemelkedő üzletemberekkel és az arisztokrata és nemesi családok leszármazottaival közösen azt, amit jó társaságnak neveznek. Kapcsolatba kerülnek egymással vacsorákon és teapartikon, jótékonysági bálokon és bazárokban, premiereken és kiállítás-megnyitókon; ugyanazokat az éttermeket, hoteleket és üdülőket látogatják. Amikor találkoznak, az intellektuális ügyekről folyó beszélgetésekben lelik örömüket – a társadalmi interakció e módját a reneszánsz Itáliájában fejlesztették ki, a párizsi szalonokban tökéletesítették, majd Nyugat- és Közép-Európa összes fontos városának „társaságaiban” utánozták. Ezeken az összejöveteleken találtak válaszokra az új eszmék és ideológiák, mielőtt nagyobb köröket kezdtek befolyásolni. Az ember nem foglalkozhat a tizenkilencedik század képzőművészeteinek és irodalmának történelmével anélkül, hogy ne elemezné a szerepet, amit a „társaság” játszott főszereplőik biztatásában vagy elbátortalanításában.

Az európai társaság nyitott mindenki előtt, aki kiemelkedő bármelyik területen. Ez könnyebb lehet a nemesi származású és nagy vagyonú embereknek, mint a szerény jövedelmű polgároknak. De sem a vagyon, sem a titulus nem adhatja meg e csoport tagjának a rangot és presztízst, ami a személyes megkülönböztetésből ered. A párizsi szalonok csillagai nem a milliomosok, hanem az Académie Francaise tagjai. Az értelmiségiek élénk érdeklődést tanúsítanak az intellektuális ügyek iránt, mások pedig legalább színlelik azt.

Amit az Egyesült Államokban „társaságnak” neveznek, szinte kizárólag a leggazdagabb családokból áll. Kevés társadalmi interakció történik a sikeres üzletemberek és a nemzet kiemelkedő szerzői, művészei és tudósai között. Azok, akik a Social Registerben [az amerikai elit társadalmi nyilvántartásában] szerepelnek, nem találkoznak szociális keretek között a közvélemény formálóival és a nemzet jövőjét meghatározó eszmék hírnökeivel. Többségüket nem érdeklik a könyvek és az eszmék. Amikor találkoznak és épp nem kártyáznak, akkor személyekről pletykálnak és többet beszélnek sportról, mint kulturális kérdésekről. Viszont még azok is olyan embereknek tartják az írókat, tudósokat és művészeket, akikkel nem szeretnének társalogni, akik nem idegenkednek az olvasástól. Szinte áthidalhatatlan szakadék különíti el a „társaságot” az értelmiségiektől.

Adható történelmi magyarázat erre a jelenségre. De az efféle magyarázat nem változtatja meg a tényeket. És a haragot sem képes eltüntetni vagy enyhíteni, amivel az értelmiségiek a „társaság” tagjainak megvetését fogadják. Az amerikai szerzők vagy tudósok hajalmosak barbárinak tekinteni a gazdag üzletembereket, mint akiket kizárólag a pénzkeresés érdekel. A professzor megveti a végzett hallgatót, akit jobban érdekel az egyetem futballcsapata, mint tudományos teljesítménye. Sértve érzi magát, ha megtudja, hogy az edző nagyobb fizetést kap, mint egy kiemelkedő filozófiaprofesszor. Az emberek, akiknek kutatásai új termelési módszereket tettek lehetővé, gyűlölik az üzletembereket, akiket pusztán kutatómunkájuk pénzértéke érdekel. Nagy jelentőséggel bír, hogy az amerikai kutatóorvosok közül sokan szimpatizálnak a szocializmussal vagy a kommunizmussal. Mivel a gazdaságtant illetően tudatlanok és látják, ahogy az egyetemi közgazdaság-professzorok is ellenzik azt, amit megvetően profitrendszernek neveznek, nem is várható tőlük más hozzáállás.

Ha egy csoport elszeparálja magát a nemzet többi részétől, – kiváltképp értelmiségi vezetőitől – mint ahogy az amerikai „társaságok” teszik, elkerülhetetlenül ellenséges kritika célpontjaivá válnak azoktól, akiket a köreiken kívül tartanak. Ez az amerikai gazdagok által gyakorolt exkluzívizmus bizonyos értelemben kitaszítottá tette őket. Hiú büszkeséget lelnek saját különbözőségükben. Nem veszik észre, hogy az önkéntes szegregáció izolálja őket és ellenségességet szít, ami hajlamossá teszi az értelmiségieket arra, hogy antikapitalista politikát pártoljanak.

<< Előző fejezet

Következő fejezet >>