A koronavírus-világjárvány elmúlt napjai és hetei érdekes betekintést nyújtottak az emberi psziché működésébe. Az emberek elemi szabadságjogait – mint a magántulajdonhoz vagy a szabad mozgáshoz való jogaikat – a világ minden táján korlátozzák. Az emberek ugyanakkor szemrebbenés nélkül elfogadják ezeket a korlátozásokat, mivel az állam elengedhetetlennek nyilvánítja őket.
A madridi események kronológiai sorrendje: március 8.-án, vasárnap egy hatalmas demonstrációt szerveztek a nők világnapjának alkalmából a Patriarchátus vélt uralma ellen. 120 ezren vettek részt, köztük a kormányzat tagjai, egymás mellett menetelve az első sorban. Óriási részvételre sürgették az embereket. Csupán egyetlen nappal később bejelentették, hogy március 11.-től, szerdától bezárják az óvodákat, iskolákat és egyetemeket Madridban. Március 14.-től kijárási tilalom van érvényben, amit érvényre juttat a rendőrség és a katonaság. A kerékpározók és a futók, akik próbálnak jó kondiban maradni a friss levegőn, súlyos pénzbírságban részesülnek. A spanyoloknak többé azt sem engedik, hogy a lakóházak saját magánkertjeiben tartózkodjanak, még akkor sem, ha a családok egymás után használják őket. Röviden, többé nem engedik, hogy használjuk a saját kertjeinket. Ideiglenesen kisajátították őket.
A legtöbbeket aligha zavarja, hogy az állam hatalmas mértékben sérti meg a szabadságukat. Szükséges és jó dolognak tartják. Egyáltalán nem kérdőjelezik meg az állam jogát ahhoz, hogy korlátozza a szabadáságunkat. Ehelyett azokat ítélik el, akik szeretnének szabadon mozogni és használni a tulajdonjogaikat. Amikor látták, hogy egy testvérpár egy lakóhoz kertjében focizik, rájuk hívták a rendőröket.
Az emberek elítélik a játszadozó gyerekeket, akik szerintük veszélyeztetik a közegészséget, és posztereket raknak ki, amin az áll: „Quédate en casa” (maradj otthon). Ez a házmester-mentalitás. A legrémisztőbb dolog az egészben a segítőkész állami kollaborátorok hatalmas létszáma. Senki nem veszi észre a párhuzamot a múlttal. Úgy tűnik, senkit sem érdekel, és senki sem beszél róla.
Ha az emberek eléggé rettegnek, morgolódás nélkül átadják magukat egy (ideiglenes) diktatúrának. Feladják a szabadságukat annak reményében, hogy az állami vezetők a bölcs szakértők tanácsát követve megmentik őket. A félelem irányíthatóvá teszi az embereket. Ahelyett, hogy tiltakoznának a tulajdonjogaik megsértése ellen, minden nap tapsolnak este nyolckor. A taps célja kezdetben az volt, hogy támogatásukat fejezzék ki az orvosok és az ápolók iránt, de idővel közé vegyültek a rendőrségnek szánt üdvrivalgások is.
Az állami vezetők központilag tervezik meg a szabadság megsértését. Nem rendelkeznek a szükséges információval ahhoz, hogy racionális választ adjanak a koronakrízisre. Figyelembe veszik a kijárási tilalom és a gazdasági lezárás előnyeit, de nem annak költségeit, mert azok nem számszerűsíthetők.
Az egyik közvetlen költség a népesség gyorsabb immunizációja. De más egészségügyi költségeket is említhetünk. Ha bezárják az embereket a négy fal közé, a fizikai mozgás hiányával, az többek között az érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a stroke-ok és trombózisok megsokasodásához fog vezetni. A bezártság pszichológiai terhe kiváltképpen hatalmas. A pszichológiai nyomás néhány házasság és család felbomlásához fog vezetni; traumát és depressziót fog szülni.
A koronavírusra adott politikai reakció által megteremtett gazdasági összeomlás is egészségügyi költségekkel fog járni, mint azoknak a vállalkozóknak az esetében, akik szívinfarktust szenvednek, és a munkanélküliek esetében, akik depresszióba és alkoholizmusba zuhannak.
Aztán említhetjük a gazdasági költségeket is a szűkebb értelemben. Az életszínvonal zuhanni fog, talán jelentősen. Ez attól függ, milyen sokáig marad lekapcsolva a gazdasági élet. Előbb-utóbb veszélybe kerülnek az ellátási láncok, még a létfontosságú gyógyszerek és élelmiszerek esetén is. A spanyol szupermarketekben már most csökkent az elérhető termékek választéka. Ez is megrövidítheti az emberi életeket. Az életszínvonal világszintű zuhanása kiváltképpen a szegények közül is a legszegényebbeket fogja sújtani, akik számára jelentősen csökkenni fog az étel és gyógyszer kínálata.
Mivel a költségek és az előnyök nem számszerűsíthetők, gőg a központi tervezésre támaszkodni a COVID-19 világjárvány ellen és arra a döntésre jutni, hogy le kell bénítani egy egész országot – egész kontinenseket (a szabadság – ideiglenes – eltűnéséről nem is beszélve). A rémült emberek, úgy tűnik, sajnos nem hullatnak könnyeket a szabadságért. Van egy rövidebb út a szolgasághoz, aminek a neve a félelem.
