A láthatatlan holokausztunk

Egy láthatatlan holokauszt zajlik körülöttünk. Ahogyan a kommunisták a gazdagokat és a középosztályt, ahogyan a német nemzeti szocialisták a zsidókat, úgy a mi demokratikus rendünk is egy társadalmi csoport dehumanizálását, kitaszítását, szisztematikus és intézményesített jogfosztását és lemészárlását folytatja. És ahogyan a nácik és a kommunisták elsöprő többsége, úgy napjaink elsöprő többsége is imádja és követeli ezt a tömegmészárlást.

Úgy tűnik, az emberi társadalmaknak rendíthetetlen hajlama van arra, hogy üldözzenek, elnyomjanak és kiirtsanak egy kiválasztott csoportot. A tömeg igényli az inkvizíciót. Kell egy kiválasztott csoport, akit mindenki közösen gyűlölhet és akivel szemben mindenki felsőbbrendűnek érezheti magát, legyen az a zsidó, a kulák vagy a drogos.

Korunk holokausztját azok ellen követik el, akik kábítószerekkel élnek. A kábítószerek elleni háború nem dolgok, hanem emberi lények elleni háború: háború azok ellen, akik fogyasztják és előállítják a tiltott szereket.

Ahogyan a zsidók és a tehetősek, a kábítószerek fogyasztó és értékesítői is békés emberek, akik nem támadtak senkire, nem fosztottak meg senkit vagyonától és szabadságától, nem sértették senki jogait.¹ A vérszomjas propaganda ennek az ellentétét állítja. A zsidókat, a kulákokat, a drogosokat valamilyen módon mindig úgy állítja be a totalitárius narratíva, mint akik rendíthetetlen bűnözői hajlammal rendelkeznek, akik elnyomják, eltapossák, kirabolják a szerencsétlen átlagpolgárt: a szocializmusok által lemészárolt csoportok a gazdasági tevékenységükkel, a paternalizmus által lemészárolt csoport a fogyasztási szokásával és annak kiszolgálásával.

Itt nem kívánom megírni a Kábítószer elleni háború fekete könyvét; nem szándékozom teljes történelmi tanulmányt végezni annak kiszámítására, hogy mennyi áldozata is volt korunk kábítószer-ellenes holokausztjának. A következő nemzedékek kutatói kétségtelenül ki fogják mutatni ezt a számot és látni fogjuk, hogy a huszadik század milliós mészárlásai háborítatlanul tovább folytatódtak a huszonegyedik században. A teljesség igénye nélkül a következő kérdéseket kell megválaszolnunk, hogy megkapjuk a paternalizmus hulláinak és jogfosztott áldozatainak a számát:

Hányan haltak meg az alkoholtilalom során az állam által mérgezett alkohol fogyasztásától? Az Egyesült Államokban a szövetségi kormány szándékosan megparancsolta, hogy az ipari alkohol gyártói halálosabbá tegyék a terméküket az alkoholfogyasztók lemészárlása céljából, hogy a társadalom megszabaduljon ezektől a nemkívánatos egyedektől: az iszákosoktól. Valójában a szesztilalommal kezdődött a kábítószer-használók szándékos, szisztematikus és intézményesített kiirtása.

Hányan haltak meg a kábítószer-terjesztő hálózatokhoz és csoportokhoz köthető erőszak során? Akár a mexikói drogkartellről, akár az európai vagy az amerikai maffiákról legyen szó, minden ilyen csoport és minden kábítószerhez köthető erőszakos bűncselekmény a tilalom közvetlen következménye. Néha azért használtak erőszakot, mert nem fordulhattak a rendőrséghez és a bírósághoz azért, hogy betartassák a szerződéseket vagy visszaszerezzék az elrabolt tulajdonukat. A szerződésszegés és a rablás esete elenyészőre csökkent volna – pontosan akkorára, mint az összes többi vállalkozás esetén – a tilalom nélkül, mivel ugyanolyan védelmet élvezett volna a kábítószer-kereskedők tulajdonjoga, mint az alkoholtermékek vagy az összes többi termék és szolgáltatás kereskedőjének tulajdonjoga, ami elrettenti a potenciális rablókat és szerződésszegőket az agresszióval való próbálkozástól. Más esetekben azért használtak erőszakot, hogy meggátolják, hogy valamelyik ellenfelük a hatóságokhoz fordulva feljelentse őket, azaz önvédelemből az agresszív bűnözők ellen. Ezek a konfliktusok teljesen eltűntek volna a tilalom nélkül. A kábítószerek elleni háború nélkül ugyanakkora mértékű volna az erőszak a kábítószerpiacon, mint a vendéglátás, a masszázsszolgáltatások vagy a kocsmák piacán.

Hányan kerültek börtönbe kábítószerek fogyasztása, előállítása és terjesztése miatt, és hányan lettek öngyilkosok a börtön elkerülése végett? Erkölcsileg semmi különbség nincsen aközött, amikor valakit azért szállítottak táborba, mert kulák vagy zsidó volt, és aközött, amikor valakit azért zárnak ketrecbe, mert megszegte a kábítószertörvényeket. Mindegyik esetben dehumanizált, társadalmilag megbélyegzett, azonban békés, nem erőszakos emberek elleni agresszív támadásról van szó, és semmi különbség nincsen azok között, akik a „drogosokat” akarják bezárni, és akik a zsidókat. A vérszomj és a gonoszság ugyanúgy ölt testet, csupán más társadalmi csoportokat célozva.

Hányan haltak meg olyan túladagolásokban, ami fentanilhoz, különböző szintetikus ópiátokhoz és crack kokainhoz köthető? Egyre gyakrabban hígítják fentanillal a kokaint és az ópium-alapú kábítószereket, mivel a fentanil, mint szintetikus ópiát, egy olcsó alternatíva. A crack kokain és a szintetikus ópiátok azért jelentek meg a piacon, hogy megfizethető alternatívát nyújtsanak a fogyasztóknak a kokalevélből kinyert tiszta kokain és a mákból kinyert tiszta heroin helyett. Azonban ezeknek a magas feketepiaci árait kizárólag a tilalom eredményezte: a kokain és az ópium növényszármazékok, amiket viszonylag olcsón – a mezőgazdasági termékekhez hasonló költségekkel – lehetne előállítani. De mivel a növények hatalmas ültetvényeken való termesztése és tömeges szállítása sokkal helyigényesebb és kockázatosabb, mint a szintetikus anyagok laborban való előállítása és szállítása, a tilalom az utóbbi előállítását ösztönzi. A tilalom miatti magas árak tehát keverékeket és szintetikus helyettesítőket dobtak a piacra, amik sokkal halálosabbak, mint a növényi származékú, de sokkal drágább társaik. A herointúladagolások esetén hasonló a helyzet: megannyi élet veszett oda azért, mert a feketepiacon vásárolt termék tisztasága ellenőrizhetetlen, és a halálos kimenetelű túladagolások elsöprő többsége azért történik, mert a heroin mellett más kábítószer – alkohol, más ópiátok, antidepresszánsok, stb. – is bekerül a szervezetbe, gyakran azért, mert kevert szert vásároltak. Ugyanígy egyre növekszik az aránya a fentanillal kevert ketaminnak és metamfetaminnak a feketepiacon. A fentanil és a hasonló szintetikus szerek megjelenése, a minőség-ellenőrzés lehetetlensége és az ezekből fakadó elhalálozások mind a tilalom közvetlen következménye.

Hányan haltak meg (vagy szenvedtek súlyos szövődményeket) fertőzött tűhasználat következtében? Mivel a tilalom révén képtelenek hozzájutni az injekciókhoz, használt, sterilizálatlan, talált és veszélyes tűket kell használniuk. Továbbá a heroin esetében magát az intravénás adagolást is azért kezdték el alkalmazni, mert csak hígított, rossz minőségű terméket voltak képesek találni és megengedni maguknak a használók – ismét a tilalom következtében – ami hatástalan volt más módon történő fogyasztás esetén. Az összes ehhez kapcsolódó haláleset és betegség megelőzhető lett volna a tilalom eltörlésével.²

Hányan haltak meg olyan kábítószerek fogyasztása következtében, amiket receptre kapható fájdalomcsillapítók pótlékaként kezdtek használni, miután szigorították az ópium-alapú fájdalomcsillapítók felírását? A középosztálybeli, heroinista szülők jelensége egyre nagyobb mértékeket ölt az Egyesült Államokban. Ezek az emberek azért nyúlnak heroinhoz, mert az orvosaik először ópiumalapú fájdalomcsillapítókat írtak fel nekik, majd megvonták tőlük a további adagokat. Egy tömeggyilkos kimenetelű csalás és hamis termékleírás történt az 1990-as évek végétől fogva; a gyógyszeripar és az orvostudomány karöltve bizonygatták, hogy az ópiumalapú fájdalomcsillapítók semmi függőséget nem eredményeznek, így egyre nagyobb mértékben kezdték felírni őket. Mind a mai napig senkit nem vontak felelősségre emiatt, annak ellenére, hogy ez ugyanolyan bűntény, mint eltitkolni, hogy mérgező acetonnal lett felhígítva a pohár whiskey, amit a vásárló elfogyaszt a kocsmában. A kábítószer-tilalom mindenesetre olaj az ópiumkrízis tüzére: az orvosok és a gyógyszeripar áldozatai jóval nagyobb eséllyel élhetnék túl a rájuk kényszerített függőséget, ha nem kellene titkolniuk a heroinhasználatukat és a hígított kábítószer helyett tiszta ópiáthoz juthatnának.

És végül: Hányan haltak meg túladagolásban, miután nem mertek segítséget kérni a kábítószertilalmi törvényektől való félelem következtében?

Ez csupán egy rövid lista és a jövő történészei kétségtelenül bővíteni fogják, miután az emberek ráébrednek a körülöttük zajló tömeggyilkosságra és megtalálják magukban az erkölcsi iránytűt ahhoz, hogy elkezdjenek küzdeni a kábítószertilalom ellen és úgy lássák a tilalompártiakat, mint a nácikat és a kommunistákat.

Néhány nappal ezelőtt a következő kommentet hagyta valaki egy, a kábítószerek tilalmának eltörlését sürgető bejegyzés alatt:

Egyébként el tudja nekem valaki magyarázni, hogy a drogliberalizáció miért olyan kurva fontos minden ankapnak? Adott egy huszadrangú dolog, ami igazából érint úgy pár tízezer embert. Erre ezen pörög az összes ankap, ha kell, ha nem, minden második kinyilatkoztatásában. Ott lenne kismillió kérdés, ami milliószor többeket érint és több értelme is van, mint ennek, de ezek mégis állandóan ezzel jönnek. Értem én, hogy liberalizmus meg hogy 80%-otok drogos. nincs ezzel semmi baj, füvezzél csak, ahogy kedved tartja. Felőlem heroint is nyomhatsz, teszek én rá magasról. De nem gondoljátok, hogy ennek az állandó hisztije nem csak hogy uncsi már, hanem kifejezett öntokönrúgás is...?

A fenti, rövid és kétségtelenül hiányos lista fényében talán láthatjuk a választ erre az ízléstelen kérdésre egy torz lélek tollából. Nem azért támogatjuk az eltörlést, mert „80%-unk drogos,” hanem mert az igazságosság oldalán állunk, mert nem tűrjük, hogy emberek megszámlálhatatlan ezreit zárják ketrecbe békés cselekedetek miatt, mert látjuk, hogy egy láthatatlan holokauszt zajlik körülöttünk egy dehumanizált, démonizált, gyűlölt társadalmi csoport ellen, és mert tudjuk, hogy hullahegyeket spórolhatunk meg azzal, ha meglátjuk, hogy milliók vére tapad mindazok kezéhez, akik támogatják a tilalmat. Röviden: mert mindig az agresszió áldozatainak oldalán állunk.

Lábjegyzetek

1. Amit a kábítószer-használat és a bűnözés kapcsolatáról el lehet mondani, az mindössze az, hogy nem az előbbi az oka az utóbbinak, hanem mindkettő ugyanabban a harmadik okban gyökerezik: traumákból fakadó súlyos pszichológiai problémákban, amiket terjedelmesen részletezett a kapcsolódó szakirodalom. Lásd pl. Máté Gábor, A sóvárgás démona. ↩

2. De ahogyan azt Mencken megjegyezte, a tilalom támogatói élvezik ezeket a következményeket, mert dehumanizálták a kábítószer-használókat és épp úgy örömüket lelik a tilalom miatt bekövetkező szenvedésükben, ahogy a kommunisták is szeretik látni, ahogy a gazdagok felsikítanak a kínzás alatt. ↩