logo
Henry Hazlitt

Közgazdaságtan egy leckében

1. fejezet: A lecke

Így közvetlenül elküldheted az ebook olvasódnak is az esszét

1.

A gazdaságtant több tévedés kísérti, mint bármelyik ember által ismert tudományt. Ez nem véletlen. A tárgy természetéből fakadó nehézségek minden esetben súlyosak volnának, de ezerszeresen megsokszorozza őket a tényező, ami jelentéktelen mondjuk a fizikában, a matematikában vagy az orvoslásban: az önös érdekek elfogult érvelése. Míg minden csoportnak vannak olyan gazdasági érdekei, amelyek megegyeznek az összes többi csoportéival, olyan érdekei is vannak minden csoportnak - ahogyan azt látni fogjuk - amelyek ellentétben állnak a többi csoportéval. Míg bizonyos állami rendelkezések hosszútávon mindenkinek hasznot hoznának, más rendelkezések előnyt kovácsolnak egy csoport számára a többi csoport rovására. A csoport, amely haszonra tenne szert az efféle rendeletekből - mivel ilyen közvetlenül érdekelt bennük - megnyerően és kitartóan fog érvelni mellettük. Fel fogja bérelni a legjobb megvásárolható elméket, hogy minden idejüket az ügynek szenteljék. És végül vagy meg fogja győzni a nagyközönséget arról, hogy érve helytálló, vagy úgy összezavarja őket, hogy a témáról való világos gondolkodás szinte lehetetlenné válik.

Az önérdek vég nélküli védőbeszéde mellett van egy második fő tényező is, ami minden nap új gazdasági tévedéseket szül. Ez az ember kitartó hajlama arra, hogy egy adott rendeletnek kizárólag azonnali hatásait lássa, vagy annak kizárólag egy különleges csoportra tett hatásait, és elhanyagolja megtudakolni, hosszútávon mit eredményez ez a rendelet nem pusztán annak az egy különleges csoportnak, hanem minden csoport számára. Ez a másodlagos következmények elhanyagolásának hibája.

Ebben rejlik szinte minden különbség a jó gazdaságtan és a rossz között. A rossz közgazdász csak azt látja, ami azonnal szemet szúr; a jó közgazdász annál távolabbra tekint. A rossz közgazdász kizárólag közvetlen következményeit látja egy javasolt irányvonalnak; a jó közgazdász amellett az elhúzódó és közvetett következményeket is figyelembe veszi. A rossz közgazdász kizárólag azt látja, mi volt vagy lesz egy adott rendelet hatása egy bizonyos csoportra nézve; a jó közgazdász azt is megvizsgálja, mi lesz a rendelet hatása minden csoportra nézve.

A megkülönböztetés magától értetődőnek tűnhet. Az elővigyázatosság, hogy egy bizonyos rendelet összes, mindenkire tett hatását megvizsgálják, eleminek tűnhet. De talán nem ismer mindenki saját, személyes életében rengetegféle olyan élvezetet, ami örömet okoz az adott pillanatban, végül azonban katasztrófához vezet? Talán nem tudja minden kisfiú, hogy megbetegszik, ha túl sok édességet eszik? Talán nem tudja a fickó, aki leissza magát, hogy másnap reggel szörnyű gyomorral és borzalmas fejjel fog ébredni? Nem tudja az alkoholista, hogy elpusztítja a máját és lerövidíti az életét? Nem tudja a Don Juan, hogy mindenféle kockázatnak teszi ki magát, a zsarolástól kezdve a betegségekig? Végül, hogy visszatérjünk gazdasághoz, ám még mindig a személyes élet birodalmában maradva: nem tudja tán a henye és a tékozló, még a dicső tombolás közepette is, hogy a jövőbeli adósság és szegénység felé tart?

Mégis figyelmen kívül hagyják ezeket az elemi igazságokat, amikor az állami gazdaságtan területére lépünk. Vannak ma briliáns közgazdásznak tartott emberek, akik helytelenítik a megtakarítást, és nemzeti szintű pazarlást javasolnak gazdasági megváltásul; és amikor bárki rámutat arra, milyen hatással lesznek az efféle rendeletek hosszútávon, felelőtlenül azt válaszolják, mint egy figyelmeztető apának a tékozló fia: „Hosszú távon mind halottak vagyunk.”  [Elhíresült idézet John Maynard Keynestől. A ford.] Az ilyen sekélyes aranyköpéseket tartják elsöprő epigrammának és a legérettebb bölcsességnek.

A tragédia azonban az, hogy épp ellenkezőleg; máris a távoli vagy közeli múlt rendeleteinek hosszútávú következményeit szenvedjük. A ma máris az a holnap, aminek a mellőzésére sürgettek a tegnap rossz közgazdászai. Néhány gazdasági rendelet hosszútávú következménye hónapokon belül kézzelfoghatóvá válhat. Mások talán pár évig nem lesznek érezhetőek. Ismét mások talán évtizedekig nem lesznek megtapasztalhatóak. De egy rendelet minden esetben úgy hordozza magában hosszútávú következményeit, mint a tyúk a tojást, mint a virág a magot.

Ebből a szempontból tehát az egész közgazdaságtan leredukálható egyetlen leckére, ez a lecke pedig leredukálható egyetlen mondatra. A közgazdaságtan művészete bármilyen rendelet nem pusztán azonnali, hanem hosszútávú következményeinek vizsgálatából áll; e rendelet hatásainak nyomon követéséből nem pusztán egy csoportot, hanem minden csoportot vizsgálva.

2.

A napjaink világában rettenetes károkat okozó gazdasági tévedések kilenc-tizede e lecke mellőzésének a következménye. Ezek a tévedések a két központi tévedés egyikéből, vagy mindkettőből fakadnak: abból, hogy kizárólag egy törvény vagy előterjesztés azonnali következményeire tekintenek, és hogy kizárólag egy bizonyos csoportra mért következményeit vizsgálják, és elhanyagolják a többi csoportot.

Igaz, természetesen, hogy az ellentétes hiba is lehetséges. Egy rendelet fontolgatásakor nem szabad kizárólag a hosszútávú következményekre tekintenünk a teljes közösség szempontjából. A klasszikus közgazdászok gyakran estek ebbe a hibába. Egy bizonyos fokú érzéketlenséget eredményezett azon csoportok sorsa iránt, akiket azonnal károsítottak az olyan rendeletek vagy fejlesztések, amelyek előnyösnek bizonyultak mindent összevetve és hosszútávon.

De ma viszonylag kevés ember követi el ezt a hibát; és ez a néhány többnyire hivatásos közgazdász. Ma messze a leggyakoribb tévedés, ami újra és újra megjelenik szinte minden gazdasági témát érintő beszélgetésben, az ezer politikai beszéd tévedése, az „új” közgazdaságtan központi szofizmája - a rendeletek rövidtávú hatására koncentrálni bizonyos csoportok szemszögéből, és figyelmen kívül hagyni vagy lekicsinyelni a teljes közösséget érintő hosszútávú következményeket. Az „új” közgazdaságtan hívei azzal hízelegnek maguknak, hogy ez hatalmas, majdnem forradalmi előrelépés a „klasszikus” vagy „ortodox” közgazdászok módszeréhez mérten, mivel az előbbi figyelembe veszi a rövidtávú hatásokat, amit az utóbbi sokszor mellőzött. De azzal, hogy ők maguk figyelmen kívül hagyják vagy semmibe veszik a hosszútávú hatásokat, sokkal komolyabb hibát vétenek. Nem látják az erdőt a fák precíz, aprólékos vizsgálatától. Módszereik és következményeik néha mélységesen reakciósok. Sokszor rácsodálkoznak, hogy egyetértenek a tizenhetedik századi merkantilizmussal. Valójában beleesnek minden ősi hibába (vagy beleesnének, ha nem lennének annyira következetlenek) amiről azt hittük, hogy a klasszikus közgazdászok egyszer és mindenkorra megszabadítottak minket.

3.

Sokszor szomorúan jegyzik meg, hogy a rossz közgazdász jobban tárja tévedéseit a publikum elé, mint a jó közgazdász az igazságát. Sokszor panaszolják, hogy a demagógok hihetőbbek, amikor gazdasági ostobaságot terjesztenek az emelvényről, mint az őszinte ember, aki próbálja megmutatni, mi a baj vele. Ennek alapvető oka nem titok. Az ok az, hogy a demagógok és a rossz közgazdászok féligazságokat prezentálnak. Kizárólag egy felvetett rendelet azonnali hatásáról beszélnek, vagy annak egyetlen csoportra gyakorolt hatásáról. Ameddig elmennek, talán sokszor igazuk is van. Ilyen esetekben a válasz annak bemutatásából áll, hogy a felvetett rendelet hosszabb és kevésbé kívánatos hatásokkal is járna, vagy hogy egy csoportnak kizárólag az összes többi csoport kárára nyújthat hasznot. A válasz a féligazság a másik felével történő helyreigazításából és kijavításából áll. De átgondolni egy előterjesztett törvény a közösség egészére gyakorolt fő hatásait sokszor hosszú, összetett és unalmas indoklási láncot kíván. A hallgatóság többsége nehéznek találja az ilyen érvelés követését; egyhamar unottá és figyelmetlenné válik. A rossz közgazdász azzal racionalizálja ezt az intellektuális gyengeséget és lustaságot, hogy biztosítja a hallgatóságot, hogy nem is kell megpróbálkozniuk az érvelés követésével vagy érdemei alapján való megítélésével, mivel az „klasszicizmus,” vagy „laissez-faire” vagy „kapitalista mentegetőzés,” vagy akármelyik másik bántalmazó kifejezés, amit épp hatásosnak talál.

Elvont értelemben megállapítottuk a lecke természetét, és az útjában álló tévedéseket. De a lecke nem kerül megértésre, és a hibákat továbbra sem ismerik fel, hacsak nem illusztráljuk mindkettőt példákkal. A példákon keresztül eljuthatunk a közgazdaságtan legelemibb kérdéseitől a legösszetettebb és legnehezebb problémákig. Rajtuk keresztül megtanulhatjuk felfedezni és elkerülni először a legnyersebb és legnyilvánvalóbb hibákat, végül pedig a legszofisztikáltabbakat és legravaszabbakat is. Ideje belevágni a feladatba.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5