1.
Számítások szerint a gazdaságtan minden komoly tanulója a világ kormányai által folytatott gazdaságpolitikák puszta felsorolása hallatán kétségbeesetten dobná be a törülközőt. Mi az értelme a gazdaságelmélet finomításáról és fejlesztéséről beszélgetnünk – kérdezhetné - amikor a közgondolkodás és az államok tényleges politikája még Adam Smithet sem érte utol? Hiszen napjaink vámjai és kereskedelmi politikái összehasonlíthatatlanul rosszabbak, mint a tizenhetedik vagy a tizennyolcadik században. A valódi oka ezeknek a vámoknak és egyéb kereskedelmi korlátoknak ugyanaz, és a színlelt okuk sem változott.
A Nemzetek gazdasága megjelenését követő egy és háromnegyed évszázad során ezerszer megismételték a szabad kereskedelem melletti érvet, de talán egyszer sem hangoztatták olyan közvetlen egyszerűséggel és erővel, mint abban a kötetben. Smith általában a következő alapvető propozícióra építette érvét: „Az emberek nagy többségének mindig, minden országban alapvetően és szükségszerűen érdeke, hogy attól vásárolják meg, amit szeretnének, aki a legolcsóbban adja.” „Ez az állítás annyira nyilvánvaló,” folytatta Smith, „hogy nevetségesnek tűnhet bármennyit is erőlködni a bizonyításával; és soha nem is vonták volna kérdőre, ha a kereskedők és a gyárosok szofizmusa nem zavarta volna össze az emberiség józan eszét.”
Más nézőpontból a szabad kereskedelmet a munkaerő szakosodásának egy alkotóelemeként emlegették:
Minden körültekintő családfő alapelve, hogy sose próbáljon otthon olyasmit maga elkészíteni, amit többe kerül megcsinálni, mint megvenni. A cipész nem áll neki maga megvarrni a ruháját, hanem egy szabót alkalmaz. A szabó nem próbál cipőt készíteni magának, hanem megvásárolja a cipésztől. Egy gazda egyik elkészítését sem kísérli meg, helyette alkalmazza a különböző kézműveseket. Mindegyiküknek saját érdeke úgy iparkodni, hogy szomszédjaikkal szemben valamiben előnyre tegyenek szert, és termékük részével megvásárolni, vagy - ami ugyanezt jelenti – a termékük egy részének árából megvásárolni, amit csak kívánnak. Ami megfontolt eljárás minden magán család életvitelében, aligha ostobaság egy nagy királyságéban.
De mi miatt kezdték azt feltételezni az emberek, hogy ami minden magán család életvitelében megfontolt gyakorlat, az lehet ostobaság egy nagy királyságéban? Ezt egy olyan tévedés-háló okozta, amiből az emberiség azóta sem volt képes kivágni magát. Vezérfonala az a központi tévedés, amelyet ez a könyv taglal; a tévedés, amely pusztán a vámok azonnali hatását vette figyelembe különleges csoportokra nézve, és elmulasztotta megfontolni hosszútávú hatásait a teljes közösségre.
2.
Egy amerikai gyapjúpulóvereket gyártó vállalkozó a Kongresszushoz vagy a Külügyminisztériumhoz fordul, és közli az illetékes bizottsággal vagy hivatalnokokkal, hogy bizony nemzeti tragédia lenne abból, ha megszüntetnék, vagy akár csak csökkentenék az angol pulóverekre kivetett vámot. Most ugyanis darabonként 15 dollárért adja a pulóverét, viszont az angol gyártók 10 dollárért tudnának ugyanilyen minőségű terméket nyújtani. Tehát szükség van 5 dollár vámra, hogy fenn tudja tartani a vállalkozását. Természetesen nem elsősorban önmagára gondol, hanem arra a több ezer férfira és nőre, akiknek munkát ad, és akiknek a költekezése közvetve szintén munkát ad más derék polgároknak. Bocsásd el őket, és munkanélküliséget, illetve a vásárlóerő egyre szélesebb körben terjedő zuhanását idézed elő. És amennyiben a vállalkozónak sikerül bebizonyítania, hogy a vám eltörlése valóban kiszorítaná őt a piacról, úgy a vám eltörlése ellen szóló érvei valószínűleg meg is győzik a Kongresszust.
A tévedés abból fakad, hogy az érvelés kizárólag ezt a termelőt és az ő alkalmazottait veszi figyelembe, vagy mindössze az amerikai pulóveripart. Csak azokat a következményeket veszi észre, amelyek azonnal láthatóak, és elhanyagolja azokat, amelyek láthatatlanok, hiszen nem történhettek meg.
A vámvédelem lobbistái állandóan olyan érvekkel hozakodnak elő, amelyek tényszerűen nem igazak. Mégis tegyük fel, hogy a tények ebben az esetben pontosan megfelelnek annak, amit a pulóvergyáros állít. Tegyük fel, hogy valóban szüksége van arra az 5 dolláros vámra ahhoz, hogy fenntarthassa vállalkozását és pulóvergyártó munkát adhasson az embereinek.
Szándékosan a vám eltörlésére nézve legkedvezőtlenebb példát választottuk. Nem olyan érvvel foglalkozunk, amely azért pártolja egy új vám kivetését, hogy létrejöjjön egy új iparág, hanem azzal, ami egy olyan vám megtartását pártolja, ami már létrehozott egy iparágat, és amit nem lehet eltörölni valaki károsítása nélkül.
Szóval eltörlik a vámot, a pulóvergyáros felhagy a termeléssel, több ezer ember állása szűnik meg, károsodnak azok a kereskedők, akiktől vásároltak. Ez az azonnali, látható következmény. De vannak egyéb következmények is, amelyek - bár nehezebb nyomon követni őket - nem kevésbé azonnaliak és nem kevésbé valóságosak. Hiszen a korábban 15 dollárba kerülő pulóvert immár 10 dollárért meg lehet venni. A fogyasztók az ugyanolyan minőségű pulóvert olcsóbban vehetik meg; vagy egy sokkal jobb minőségű pulóvert vehetnek a régi áron. Ha ugyanolyan minőségű pulóvert választanak, akkor most már nem csak egy pulóverük lesz, hanem marad 5 dollárjuk is – ami előzőleg nem történt volna meg - amiből vásárolhatnak valami mást is. A 10 dollárral, amit az importált pulóverért fizetnek – ahogy azt amerikai gyáros kétségtelenül megjósolta – az angol pulóveriparban segítik a foglalkoztatást. A megmaradt 5 dollárral pedig bármelyik másik amerikai iparban.
De a történet itt még nem ér véget. Azzal ugyanis, hogy az amerikai fogyasztók angol pulóvereket vesznek, dollárral látják el az angolokat, hogy azok aztán amerikai termékeket vásárolhassanak itt. Valójában ez (ha megengedik, hogy itt eltekintsek a többoldalú kereskedelmi kapcsolatoktól, a közvetítő hitel- és kölcsönügyletektől, az aranypénz-mozgástól, stb., amelyek nincsenek hatással a végeredményre) az egyetlen módja annak, hogy a britek valaha felhasználják azokat a dollárokat. Mivel megengedjük az angoloknak, hogy több árut adjanak el nekünk, valójában lehetővé tesszük számukra, hogy egyúttal több árut vásároljanak tőlünk. Ami azt illeti, előbb-utóbb többet kényszerülnek vásárolni tőlünk, hacsak nem kívánják egyre növekvő halomba összegyűjteni a dollárt. Vagyis annak következtében, hogy beengedjük az angol árukat, több amerikai árut kell exportálnunk. És noha most már kevesebb ember dolgozik az amerikai pulóveriparban, több embert – és sokkal hatékonyabban – alkalmaznak mondjuk az amerikai gépkocsigyártásban vagy az amerikai mosógépgyártásban. Tehát az amerikai foglalkoztatottság mindent összevetve nem csökken, viszont összességében növekedett az amerikai és a brit termelés. Most mindkét országban nagyobb arányban foglalkoztatják a munkaerőt olyan dolgok elvégzésére, amikhez ők értenek a legjobban ahelyett, hogy arra kényszerítenék őket, hogy olyasmikbe fektessenek energiát, amit nem tudnak hatékonyan elvégezni, vagy amit egyenesen rosszul csinálnak. A fogyasztók mindkét országban jobban járnak. Attól vehetik a termékeket, amiket szeretnének, aki azokat a legolcsóbban képes számukra kínálni. Így az amerikai fogyasztók jobban el lesznek látva gyapjúpulóverrel, az angol fogyasztók pedig gépkocsival és mosógéppel.
3.
Azonban most nézzük meg a dolgot a másik oldalról, és tanulmányozzuk azt, milyen hatással jár, amikor valamire az első alkalommal vetnek ki vámot. Tegyük fel, hogy mindeddig nem volt vám a külföldi kötöttárukon, hogy az amerikaiak hozzászoktak ahhoz, hogy illeték nélküli külföldi pulóvert vásároljanak, és aztán előterjesztik az érvet, miszerint létre tudnánk hozni egy pulóveripart, ha 5 dolláros vámot vetnénk ki a pulóverekre.
Mindeddig logikailag nincs is baj ezzel az érveléssel. A brit pulóverek árát annyira felkényszerítenék az amerikai fogyasztó szemében, hogy az amerikai gyártók nyereségesnek találnák a pulóverüzletbe való belépést. De az amerikai fogyasztót így arra kényszerítenék, hogy támogassa ezt az iparágat. Gyakorlatilag megvásárolt amerikai pulóverenként 5 dollár adót kellene fizetniük, amit a magasabb ár formájában gyűjt be tőlük az új pulóveripar.
Amerikaiakat foglalkoztatnának a pulóveriparban, akiket előzőleg nem foglalkoztattak a pulóveriparban. Ez igaz. De mindent összevetve nem növekedne az ország ipara vagy az ország foglalkoztatottsága. Mivel az amerikai fogyasztónak öt dollárral többet kell fizetnie ugyanolyan minőségű pulóverért, annyival kevesebbje marad bármi más megvásárlásához. Valahol máshol 5 dollárral csökkentenie kell a kiadásait. Ahhoz, hogy egy ipar növekedjen vagy létrejöjjön, száz másik iparnak kellene összezsugorodnia. Ahhoz, hogy húszezer embert foglalkoztathassanak a pulóveriparban, húszezer emberrel kevesebbet kell foglalkoztatniuk máshol.
De az új ipar látható lenne. Könnyen meg lehetne számolni a dolgozóit, a belefektetett tőkét, terméke piaci értékét dollárban kifejezve. A szomszédok láthatnák, ahogyan a gyárba ki-be járnak a dolgozók. Az eredmény kézzelfogható és közvetlen volna. De a száz másik iparág zsugorodását, húszezer másik munkahely elvesztését nem vennék észre olyan egyszerűen. Még a legokosabb statisztikus sem tudná pontosan megmondani, mekkora volt a munkaveszteség – pontosan hány férfit és nőt bocsátottak el minden egyes iparágból, pontosan mennyi vásárlót veszített minden egyes iparág – azért, mert a fogyasztóknak többet kell fizetniük a pulóvereikért. Hiszen a veszteség az ország összes produktív tevékenysége között szétszóródva viszonylag apró lenne iparáganként. Lehetetlen volna megtudni, egyesével ki-ki mire költötte volna az extra 5 dollárját, ha megtarthatta volna azt. Az emberek döntő többsége tehát valószínűleg áldozatul esik az érzéki csalódásnak, mely szerint az új iparág létrehozása semmibe sem került.
4.
Fontos észrevenni, hogy a pulóverekre kivetett új vám nem emelné meg az amerikai béreket. Való igaz, hogy lehetővé tenné az amerikaiak számára, hogy a pulóveriparban a hozzájuk hasonló képességű munkások amerikai bérszintjén dolgozzanak ahelyett, hogy az iparág brit bérszintjével kelljen versenyezniük. De nem emelkednének az amerikai bérek általánosságban a vám következtében; hiszen amint láttuk, nem nő a betölthető állások száma, nem nőne a javak kereslete, és a munkaerő produktivitása sem. Ami azt illeti, a munkaerő produktivitása csökkenne a vám következtében.
És ezzel el is jutunk a védővám valódi következményéhez. Nem pusztán az történik, hogy minden látható hasznot kevésbé látható, de nem kevésbé valóságos veszteségekkel ellensúlyoz. Valójában nettó veszteséget jelent az ország számára. Ellentétben a sok évszázadnyi érdekpropagandával és az érdektelen zavarodottsággal, a vám csökkenti az amerikai bérszinteket.
Vizsgáljuk meg közelebbről, miként teszi ezt. Láthattuk, hogy az a hozzáadott mennyiség, amit a fogyasztók fizetnek egy vám által védelmezett árucikkért, pont ugyanannyival csökkenti a pénzüket, amivel minden más árucikket vásárolhatnak. A teljes gazdaság számára nem jelenik meg semmilyen nettó többlet. De a külföldi javak ellen emelt mesterséges korlát következtében az amerikai munkaerőt, tőkét és természeti erőforrásokat elterelik attól a tevékenységtől, amit hatékonyabban tudnak elvégezni ahhoz, amit kevésbé. Tehát a védővám következtében az amerikai munkaerő és tőke átlagos termelékenysége csökken.
Ha most a fogyasztó nézőpontjából vizsgáljuk a helyzetet, azt találjuk, hogy kevesebbet tud vásárolni a pénzével. Mivel többet kell fizetnie a pulóverekért és más védelmezett termékekért, kevesebbet tud vásárolni minden másból. Jövedelme általános vásárlóereje tehát lecsökken. Az, hogy a vám nettó eredménye a pénzbérek csökkenése vagy a pénzárak növelése lesz-e, az az alkalmazott monetáris politikától függ. De nyilvánvaló, hogy a vám – bár a védelmezett iparágban magasabbra emelte a béreket, mint amekkorák lettek volna – mindent összevetve, ha minden foglalkozást figyelembe veszünk, csökkenti a reálbéreket.
Kizárólag a generációkon átívelő félrevezető propaganda által megrontott elmék tarthatják ellentmondásosnak ezt a következtetést. Mi más eredményt várhatnánk egy rendelettől, ami szándékosan kikényszeríti a tőkénk és a munkaerőnk kevésbé hatékony használatát annál, mint amire képesek lennénk velük?
Hiszen a védővám pontosan ugyanazzal a hatással jár, mint a valódi védőfalak felemelése. Fontos észrevétel, hogy a protekcionisták a háború nyelvezetét szokták használni. A külföldi termékek „betörésének megállításáról” beszélnek. És az eszközök, amiket fiskális terepen javasolnak pont olyanok, mint a csatatér eszközei. A betörés megállítása érdekében felállított vámkorlátok olyanok, mint a tankcsapdák, lövészárkok és szögesdrót-akadályok, amiket arra terveztek, hogy lelassítsa vagy visszaverje egy külföldi hadsereg megkísérelt betörését.
És mint ahogy a külföldi hadsereg drágább eszközök használatára kényszerül eme akadályok leküzdése érdekében – nagyobb tankok, aknakeresők, drótvágó mérnökosztagok, patakokon való átkelés és hidak építése – úgy drágább és hatékonyabb szállítási eszközöket kell kifejleszteni a vámakadályok leküzdése érdekében. Egyrészt próbáljuk csökkenteni a szállítás költségeit Anglia és Amerika, vagy Kanada és az Egyesült Államok között gyorsabb és hatékonyabb hajók, jobb utak és hidak, jobb mozdonyok és teherautók kifejlesztésével. Másrészt a hatékony szállításba való befektetést olyan vámmal ellensúlyozzuk, ami kereskedelmileg még nehezebbé teszi a javak szállítását, mint azelőtt. 1 dollárral olcsóbbá tesszük a pulóverek szállítását, aztán 2 dollárral növeljük a vámot, hogy megakadályozzuk a pulóverek szállítását. A nyereséggel elszállítható rakomány csökkentésével a szállítás hatékonyságába fektetett beruházás értékét is csökkentjük.
5.
A vám úgy került bemutatásra, mint az eszköz, amellyel haszonra tehetnek szert a termelők a fogyasztók kárára. Bizonyos értelemben ez helyes. Azok, akik támogatják, kizárólag a szóban forgó vámból azonnal profitáló termelők érdekeire gondolnak. Elfelejtik a fogyasztók érdekeit, akik azonnal károsulnak, amikor ezen vámok megtérítésére kényszerülnek. De helytelen a vámkérdésre úgy gondolni, mint a termelők egységének és a fogyasztók egységének konfliktusára. Igaz, hogy a termelő károsítja a fogyasztók csoportját. Nem igaz, hogy profitál belőle a termelők egész csoportja. Épp ellenkezőleg, ahogy azt épp láthattuk, a vám a védelmezett termelőket minden más amerikai termelő kárára segíti, és főképp azok kárára, akiknek viszonylag nagy a potenciális exportpiacuk.
Talán szemléltethetjük ezt az utolsó állítást egy túlzó példa használatával. Tegyük fel, hogy olyan magasra építjük a vámfalunkat, hogy abszolút tiltó vámmá válik, és egyáltalán semmilyen import nem áramlik be a külvilágból. Tegyük fel, hogy ennek következtében az amerikai pulóverek ára csupán 5 dollárral emelkedik. Ekkor az amerikai fogyasztók, mivel 5 dollárral többet kell fizetniük egy pulóverért, átlagosan öt centtel kevesebbet fognak költeni száz másik iparágban. (A választott számadatok pusztán egy elv illusztrációját szolgálják: természetesen a veszteség nem fog ilyen szimmetrikusan eloszlani; továbbá kétségtelen, hogy maga a pulóveripar is károsodni fog más iparágak védelme következtében. De ezeket a bonyodalmakat pillanatnyilag félretesszük.)
Namost, mivel a külföldi iparok teljesen elveszítik az amerikai piacukat, nem kapnak dollárvalutát, tehát képtelenek lesznek bármiféle amerikai terméket vásárolni. Ennek következtében az amerikai iparágak az eddigi külföldi eladásaikkal közvetlenül arányos veszteséget fognak elszenvedni. Akik leginkább sérülnek, mindenekelőtt az olyan iparágak lesznek, mint a nyers pamut termelői, réztermelők, varrógépgyártók, a mezőgazdasági gépek gyártói, írógépgyártók, és a többi.
A vám hatására tehát megváltozik az amerikai termelés struktúrája. Megváltoztatja a foglalkozások számát, és az egyik ipar viszonylagos méretét egy másikhoz viszonyítva. Megnöveli az olyan iparokat, amelyekben viszonylag kevésbé vagyunk hatékonyak, és csökkenti az iparokat, amelyekben viszonylag hatékonyak vagyunk. Nettó hatása tehát az amerikai hatékonyság csökkenése, illetve az összes többi ország hatékonyságának csökkenése is, akikkel máskülönben kereskedtünk volna.
Hosszútávon - függetlenül a mellette és ellene szóló érvek hegyeitől - a vám irreleváns a foglalkoztatás tekintetében. (Igaz, a vám hirtelen változásai, vagy csökkenő vagy növekvő irányban, okozhatnak ideiglenes munkanélküliséget, mivel kikényszerítik a termelési struktúra változását. Az efféle hirtelen változások még válságot is okozhatnak.) De a vám nem irreleváns a béreket illetően. Hosszútávon mindig csökkenti a reálbéreket, mivel csökkenti a hatékonyságot, a termelést és a vagyont.
Tehát a vámmal kapcsolatos összes tévedés abból a központi tévedésből fakad, amivel ez a könyv foglalkozik. Ezek a tévedések abból erednek, hogy kizárólag egy adott vám azonnali hatásait veszik figyelembe a termelők egyetlen csoportjára nézve, és elfelejtik a hosszútávú hatásait mind a fogyasztók teljes csoportjára, mind az összes többi termelőre nézve.
(Hallom, ahogy néhány olvasó azt kérdezi: „Miért ne oldjuk meg ezt azzal, hogy védelmi vámot biztosítunk minden termelőnek?” De a tévedés itt az, hogy ez nem segítheti egyenlő mértékben termelőket, és egyáltalán nem segíthet a hazai termelőkön, akiknek terméke máris jobban elkel, mint a külföldi termelőké: ezeknek a hatékony termelőknek szükségszerűen szenvedniük kell a vásárlóerő eltérítésétől, amelyet a vám idéz elő.)
6.
A vám kérdésével kapcsolatban észben kell tartanunk egy végső figyelmeztetést. Ugyanazt, amelyiket a gépesítés hatásainak megvizsgálásakor tartottunk szükségesnek. Hasztalan tagadni, hogy a vám ténylegesen hasznot hoz – vagy legalábbis hasznot hozhat – bizonyos érdekcsoportoknak. Igaz, mindenki más kárára hoz nekik hasznot. De hasznot hoz nekik. Ha egyedül egy iparág kaphatna védelmet, míg a tulajdonosok és a munkások a szabadkereskedelem előnyeit élvezhetnék minden más termék vásárlásakor, az iparág haszonra tenne szert, még mindent összevetve is. Viszont amint megpróbálják kiterjeszteni a vám áldását, még a védelmezett iparágakban is szenvedni kezdenek más emberek védelmétől, mind termelőként, mind vásárlóként, és végül mindent összevetve rosszabbul járnak, mintha sem ők, sem mások nem kapnának védelmet.
De nem szabadna tagadnunk - ahogy a lelkes szabadkereskedelem-pártiak oly sokszor tették - annak lehetőségét, hogy ezek a vámok hasznot hoznak bizonyos érdekcsoportoknak. Nem szabadna azt tettetnünk például, hogy a vám csökkentése mindenkin segítene és senkit sem károsítana. Igaz, hogy ez a csökkentés mindent összevetve segítené az országot. De valakit károsítana. Az előzőleg magas védelmet élvező csoportok sérülnének. Ami azt illeti, épp ez az oka annak, elsősorban miért nem jó dolog létrehozni ilyen védelmezett érdekcsoportokat. De a tiszta és őszinte gondolkodás arra kényszerít minket, hogy lássuk és elismerjük, hogy néhány iparágnak igaza van, amikor azt mondják, hogy a termékükre vetett vám eltörlése bezárná a vállalatukat és megszüntetné a dolgozóik munkahelyeit (legalábbis ideiglenesen). És ha a munkásaik különleges képességeket fejlesztettek ki, talán véglegesen is szenvedni fognak, vagy legalábbis addig, amíg egyenlő értékű más képességekre nem tesznek szert. A vám hatásait követve - mint a gépesítés hatásait követve - arra kell törekednünk, hogy lássuk az összes nagy hatást, mind rövidtávon, mind hosszútávon, minden csoportot figyelembe véve.
Utóiratként e fejezethez meg kellene jegyeznem, hogy ez az érv nem céloz minden vámot, beleérve a főképp költségvetési bevétel céljából begyűjtött vámokat, vagy hogy életben tartsák a háborúhoz szükséges iparágakat; és úgyszintén nem céloz minden vám mellett szóló érvet. Pusztán azt a tévedést célozza, miszerint egy vám mindent összevetve „munkahelyet biztosít,” „emeli a béreket,” vagy „védi az amerikai életszínvonalat.” Semmi ilyesmit nem tesz; és a bérek illetve az életszínvonal tekintetében pontosan az ellentétét teszi. De a más célok érdekében kivetett vámok messzire vinnének jelen témánktól.
Nem kell megvizsgálnunk az importkvóták, az árfolyam-szabályozás, a bilaterizmus és egyéb eszközök hatásait a nemzetközi kereskedelem csökkentésére, elterelésére vagy megakadályozására. Az ilyen eszközök hatása általánosságban ugyanaz, mint a magas vagy tiltó vámoké, és néha még annál is rosszabb. Sokkal összetettebb kérdések, de fel lehet fedezni végkövetkezményüket ugyanazzal az érveléssel, amit a vámkorlátokra alkalmaztunk.
