Olvasási idő: ~ 7 perc

Hans-Hermann Hoppe

Az ember rövid történelme

Fejlődés és hanyatlás

Tartalomjegyzék


Bevezetés:

Egy ausztro-libertárius rekonstrukció

 

A következő tanulmányok az emberiség történelmének három legjelentősebb eseményére kísérelnek meg magyarázatot adni.

Először el fogom magyarázni a magántulajdon – kiváltképp a földterület illetve a család és a családi háztartás, mint a mezőgazdaság és az agrár élet intézményes alapja – eredetét, ami a neolitikus forradalommal mintegy tizenegyezer évvel ezelőtt kezdődött a Közel-Kelet termékeny félholdjában, és ami azóta – egészen a késői tizenkilencedik századig – az emberiség életét formálta és nyomot hagyott rajta.

Másodjára az Ipari Forradalom eredetét fogom elmagyarázni, ami körülbelül 1800-ban, alig 200 évvel ezelőtt indult Angliában. Mindaddig – évezredeken át – az emberiség malthusi körülmények között élt. A népességnövekedés folyamatosan az elérhető létfenntartási eszközök nyomában járt. A termelékenység bárminemű növekedését gyorsan „felette” az egyre bővülő népességméret, tehát az elsöprő többség reáljövedelme a létfenntartás szintjén maradt. Csak két évszázada vált az ember képessé kombinálni a népességnövekedést az egy főre eső jövedelem emelkedésével.  

Végül harmadjára el fogom magyarázni az Állam párhuzamos eredetét és fejlődését, mint a végső döntéshozás territoriális monopolistája – azaz a törvényhozás és az adott területen lakók megadóztatásának jogával felruházott intézmény – illetve annak átalakulását egy monarchikus Államból „abszolút” királyokkal egy demokratikus Állammá „abszolút” néppel úgy, ahogy az megvalósult a huszadik század folyamán.

Míg ez elegendő bevezető volna és az olvasó közvetlenül haladhatna a következő fejezetekhez, következzék pár további megjegyzés a filozófiai szemléletű olvasóknak.

A következőket egészen a korai huszadik századig szociológiai tanulmányokként osztályozták volna. De az empirista-pozitivista-falszifikácionista filozófia huszadik századi felemelkedésével és egyre dominánsabb szerepével a szociológia kifejezés egészen más jelentést kapott. Az empirista filozófia szerint a normatív kérdések – az igazságosság, a „jó” és „rossz” kérdései – egyáltalán nem tudományos kérdések. Ebből kifolyólag a legtöbb modern „tudományos” szociológia dogmatikusan elkötelezett az etikai relativizmus (az ,,anything goes”) valamelyik változata mellett. Az empirista filozófia emellett kategorikusan kizárja bármilyen non-hipotetikus, non-falszifikálható vagy szintetikus a priori törvény illetve igazság létét – ennek megfelelően a modern szociológia tehát szintén dogmatikusan elkötelezett az empirikus relativizmus (,,minden lehetséges”, ,,sosem lehetsz biztos semmiben”, ,,semmit sem lehet eleve kizárni”) valamelyik variánsa mellett.

Az én tanulmányom mindent magában foglal, amit egy „jó empiristának” nem szabad; mivel hibásnak és tudománytalannak tartom az empirista-pozitivista filozófiát, hatását pedig – kiváltképp a társadalomtudományokra – valóságos katasztrófának tekintem.

Bizonyíthatóan hamis, hogy az etika nem egy tudomány; hogy az igazságosságnak semmilyen egyetemes elve nem létezik; hogy nincs „igaz” (nem önkényes) kritérium a morális fejlődés és a hanyatlás megkülönböztetésére. Úgyszintén bizonyíthatóan hamis, hogy az emberi cselekvésnek és interakciónak nem léteznek egyetemes és állandó törvényei; azaz nincsenek törvények arra vonatkozóan mi lehetséges és mi nem lehetséges, illetve mit lehet és nem lehet sikeresen véghezvinni az ember ügyeiben, valamint hogy nem-önkényes kritérium alapján lehetetlen a tetteket egy adott probléma vagy cél helyes vagy sikeres, illetve helytelen vagy hibás megoldásaiként megítélni.

A második ’pozitív’ állításnak ellentmond a teljes klasszikus gazdaságtan. A klasszikus gazdaságtan – amelyet rekonstruáltak, finomítottak és továbbfejlesztettek a „marginális forradalom” alatt –  annak is kiváltképp bécsi ága – amelyet Carl Menger (1840-1921) alapított Grundsätze der Volkswirtschafslehre [A gazdaságtan alapelvei] (1871) kötetével illetve amely Ludwig von Mises (1881-1973) páratlan Human Actionjével [Emberi cselekvés] érte el a tetőpontját, majd osztrák gazdaságtanként vált ismertté – intellektuális anyagot biztosít az emberi cselekedetek, a praxeológia – a cselekvés logikája – illetve a praxeológiai törvények non-hipotetikusan igaz, hatalmas és átfogó rendszerének.

A történelmi események bármilyen magyarázatának figyelembe kell vennie a praxeológiát – és főképp Ludwig von Misest -, és az „empiristák” azok, akik nem dolgoznak elég empirikusan. Nem képesek a meglátni a fától az erdőt, hiszen tagadják, vagy figyelmen kívül hagyják a mögöttes praxeológiai állandókat és konstansokat a társadalmi világ megfigyelése során.

Az első ’normatív’ állítással kapcsolatban pedig a magánjog egésze mond nekik ellent, kiváltképp a tulajdon és a szerződés törvénye, ami válaszként emelkedett ki a szűkös javakra vonatkozó személyközi konfliktusok folyamatos eshetőségére. A tizenkilencedik századra a sztoikusok régi ’természetjog’ hagyományától kezdve a római és a skolasztikus törvényen át a modern, világi ’természetjog’ hagyományig minden erkölcsi relativistát megszégyenítő mennyiségű joganyag és jogról szóló tudományos irodalom született.

Miután hosszú ideig eltemette a jogi pozitivista szemét, Murray N. Rothbard (1926-1995) megmentette, megújította, finomította és – kiváltképp Ethics of Liberty (1981) című könyvében – szigorúan a természetjog mindeddig legátfogóbb rendszerévé: a libertarianizmus politikafilozófiájává rekonstruálta ezt a hagyományt. A történelmi események és fejlemények bármiféle normatív értékelésének, amely a tudományos rangra törekszik – azaz ami azt állítja, hogy több mint az önkényes ízlés kifejezése – figyelembe kell vennie a libertarianizmust és elsősorban Murray Rothbardot.

Az ember történelmének tanulmányozása során használt módszeremet jelezve kis könyvem alcíme: Egy ausztro-libertárius rekonstrukció.

Az emberi történelem eseményei, amelyeket meg szeretnék magyarázni, nem szükségszerűek és előre elrendeltek, hanem feltételes empirikus események; tanulmányaim tehát nem a gazdasági vagy libertárius teória gyakorlatai. El kell mesélniük a történelmet úgy, ahogy valóban történt, és figyelembe kell venniük minden ismert tényt. Ilyen tekintetben nem állítom, hogy bármi eredetit alkottam. Nem fedezek fel semmilyen ismeretlen tényt vagy vitatom bármelyik elfogadott leletet. Arra támaszkodok, amit mások az ismert tényekként fogadtak el. De a tények és a történések kronológiája nem tartalmazza önnön magyarázatát vagy interpretációját. Tanulmányom különlegességét az a tény adja, hogy az ember történelmét az ausztro-libertarianizmus nézőpontjából magyarázza és interpretálja: a praxeológia (gazdaságtan) és a libertarianizmus (etika) háttértudásával. A praxeológia és az etika törvényeinek non-hipotetikus vagy apriorisztikus természetének ismeretében, illetve annak a ténynek tudatában íródtak, hogy az efféle törvények szigorú logikai korlátokat szabnak annak, milyen – melyik – magyarázat vagy interpretáció tekinthető egyáltalán lehetségesnek és lehetségesen (hipotetikusan) igaznak (és lehet ezáltal tudományosan elfogadható) egy adott adathalmaz összes elképzelhető magyarázata és interpretációja közül, és melyeket lehet és kell kizárni, mint lehetetlen és lehetetlenül igaz. A történelmet tehát racionálisan rekonstruálom – azaz annak tudatában, hogy minden lehetségesen igaz empirikus magyarázatnak és interpretációnak összhangban kell lennie nem csak az ’adatokkal,’ hanem – legfőképp – a praxeológiai és etikai törvényekkel is, illetve hogy minden magyarázat vagy interpretáció, amely ellentétben áll az ilyen törvényekkel, még ha látszólag ’illeszkedik is az adatokhoz,’ nem csak empirikusan hibás, hanem tudományosan egyáltalán nem elfogadható magyarázat vagy interpretáció.

A történelem, amely ily módon rekonstrukcióra és újramesélésre kerül, jelentős mértékben revizionista történelem, amely ellentétben áll nem csak azzal, amit a domináns balos „mainstream” mond a témában, hanem – köszönhetően annak, hogy tanulmányaim során kihangsúlyozásra kerülnek az emberi egyenlőtlenségek, és kiváltképp az egyenlőtlen kognitív képességek és lelki diszpozíciók – ellentétben áll azzal is, amit ezen a területen kijelentettek és kihirdettek a „politikailag korrekt”, „progresszív,” úgynevezett „kozmopolita” establishment-libertáriusok.

Tehát az ember történelmének első hatalmas eseménye, a neolitikus forradalom úgy kerül rekonstrukcióra, mint elsőrangú kognitív teljesítmény, és egy nagy előrelépés az emberi intelligencia evolúciójában. A magán földtulajdonlást és a család intézményét, illetve a mezőgazdaság és állattenyésztés gyakorlatát úgy magyarázom meg, mint racionális találmány, új és innovatív megoldása a törzsi vadászók és gyűjtögetők előtt álló problémának, amit a népességnövekedés és a föld növekvő szűkössége jelentett.

Hasonlóképp az Ipari Forradalmat is úgy rekonstruálom, mint újabb nagy előrelépés az emberi racionalitás fejlődésében. Idővel újra fel kellett bukkannia a föld- és népességméret problémájának, amelyet ideiglenesen megoldott a mezőgazdaság eredeti feltalálása, terjedése és későbbi világszintű imitációja. Mindaddig amíg a népességméret növekedett, az egy főre jutó jövedelmek csak akkor és csak addig emelkedhettek, amíg a termelékenység-növekedés meghaladta a népesség növekedését. De az állandó termelékenység-növekedés – azaz új és hatékonyabb eszközök folyamatos feltalálása új és jobb termékek legyártásához – megköveteli az emberi intelligencia, ügyesség, türelem és találékonyság folyamatosan magas szintjét. Mindaddig, amíg hiányzik az efféle magas intelligenciaszint, a népesség növekedésének mindenhol alacsonyabb – nem pedig magasabb – egy főre jutó jövedelemhez kell vezetnie. Az Ipari Forradalom tehát egy olyan fordulópont, ahol az emberi racionalitás elég magas szintet ért el ahhoz, hogy kiszabaduljon a malthusi csapdából. A kiszabadulást mint az intelligensebb populáció generációkon átívelő „tenyésztésének” következményét rekonstruálom. A magasabb intelligencia nagyobb gazdasági sikert jelent, és a nagyobb gazdasági siker szelektív házassági- és családpolitikával kombinálva nagyobb reproduktív sikert jelent (nagyobb számú utód túlélését). Ez – az emberi genetika és a polgári öröklés törvényeivel kombinálva – idővel egy intelligensebb, találékonyabb és innovatívabb populációt eredményezett.

Végül, míg a neolitikus és ipari forradalmak úgy kerülnek rekonstrukcióra, mint egy kitartó probléma – az életszínvonalat fenyegető népességméret – helyes és innovatív megoldásai, tehát nagy intellektuális előrelépések, a harmadik hatalmas, megmagyarázandó esemény az Állam feltalálása. Az Állam a végső döntéshozás területi monopolistája, és sikeres átalakulása monarchikusból demokratikusba úgy kerül rekonstrukcióra, mint a felgyülemlett intellektuális – morális és gazdasági – hibák következménye, egy visszalépés az emberi racionalitás fejlődésében, és az Ipari Forradalom által elért teljesítmény növekvő fenyegetése. Szerkezetéből fakadóan az Állam képtelen elérni azt, amit el kellene érnie. Igazságot kellene termelnie, azaz fenntartania és végrehajtania a törvényt, de a törvényhozás hatalmával az Állam képes létrehozni és megszegni a törvényt – amit elkerülhetetlenül meg is tesz ­– így ehelyett igazságtalanságot és erkölcsi korrupciót szül. Az Államnak védelmeznie kellene alattvalói tulajdonát a külső támadástól, de alattvalói megadóztatásának hatalmával képes tulajdonukat elkobozni – és elkerülhetetlenül meg is teszi – elég nyilvánvalóan nem azért, hogy védelmezze őket és a tulajdonukat, hanem önmagának és zsákmányának védelmében bármiféle – hazai vagy idegen – úgynevezett „támadó” ellen. Mint egy „eltulajdonító tulajdonvédelmező” azaz mint lényegében „parazitikus” intézmény, az Állam semmiképp nem segítheti, hanem mindig akadályozni fogja a vagyontermelést, és így csökkenti az egy főre jutó jövedelmet.

Összegezve; a következő tanulmányokkal remélem hozzátehetek egy kicsit a nagy társadalomelmélet régi hagyományához, és érthetőbbé tehetem az emberi történelem hosszú folyamát, kezdetétől a jelenig.

Hans-Hermann Hoppe
Isztambul, 2015 január


Következő fejezet>>