logo
Jeffrey A. Tucker

Tedd a munkád csodálatossá: Tanácsok ifjú alkalmazottaknak

Így közvetlenül elküldheted az ebook olvasódnak is az esszét

Nemrégiben alkalmam adódott egy csoport ifjú szakemberhez beszélni, mind ígéretes karriernek néztek elébe frissen megszerzett állásaikban. Okosak voltak, jól képzettek! Én mégis aggódtam miattuk, mivel – akárcsak legtöbb kortársuknak - nem sok tapasztalatuk volt a munka világáról.

Valószínűleg arra számítottak, hogy az egyik kedvenc témámról hallanak majd: a technológiai trendekről, illetve feltételezhető hatásukról az emberi szabadságra. Ehelyett úgy döntöttem, valami praktikusabbal és találóbbal állok elő: hogyan végezd csodálatosan a munkádat, és őrizd meg azt egy életen keresztül.

Közhely? Nem mondanám. Azt, hogy miképp légy jó alkalmazott (az érdeklődési területeden) nem tanítják meg az iskolában. A többség próba-szerencse alapon fedezi fel. A múltban hamarabb beletanultak, mivel fiatalabban álltak először munkába. Többé nem. A "gyemekmunkát” szigorúan büntetik. A magas minimálbérek kizárják a pályakezdőket a munkaerőpiacról. Az ő piacuk ráadásul nem is túl rugalmas, a kötelező juttatások és egészségbiztosítás miatt. Ennek eredményeképp sokan huszonhárom évesen válnak életükben először munkaerővé.

Mire eljutnak odáig összezavarodnak, elveszettnek érzik magukat. Nem boldogulnak. Olykor számukra rejtélyes, zavaros okokból elveszítik a munkájukat. Majd a főnöküket hibáztatják, vagy a munkatársaikat, netán a kapitalizmust magát - bármilyen bűnbak megteszi. Végül csatlakoznak az elégedetlen huszonévesek sokaságához, akik a demokratikus szocializmustól remélik a problémáik megoldását.

Van másik út. Kezedbe veheted saját munkaügyeidet. Boldogulhatsz az akadályok ellenére. A munkanélküliségről szóló irományom nyomán íme tíz alapelv a karriered korai, munkavállalói szakaszához.

1.

Hozz több értéket, mint amennyit viszel

Senki nem fog felvenni a jó magatartásodért, a jó jegyeidért, de még a diplomádért sem. Ezek hasznos jeladók lehetnek - de egyik sem szolgáltat okot a munkádra. Egyáltalán semmivel nem járulnak hozzá egy állás megtartásához és egy karrier felépítéséhez. Azért vesznek fel, hogy értéket szolgáltass a cégnek vagy szervezetnek. Az értéknek, amit szolgáltatsz, nagyobbnak kell lennie, mint amennyi értéket elveszel. Ez az oka az egész cserének.

Az önéletrajzod ilyesmire nem képes. A megnyerő személyiséged sem. A baráti viszonyod a főnököddel vagy a munkatársaiddal szintén nem.

Az értékessé válás azt jelenti, hogy nem szűkíted le a munkakörödet arra az egy dologra, amelynek az elvégzésére felvettek. Ez gyakori probléma. Az új dolgozók behatárolják, mennyit fognak az alacsony fizetségükért cserébe elvégezni. Határokat húznak a feladataik köré, és nem hajlandóak tágítani azokon.

"Ennyi pénzért nem fogom még a kukáig is elcipelni azokat a dobozokat."

"Nem fogadok e-maileket a hétvégén."

"Délután ötkor kikapcsolom az értesítéseket."

"Nem használom azt az új alkalmazást. Nem tetszik.”

Határokat szabni a saját termelékenységednek gigantikus hiba. A munka célja, hogy olyan értékes legyen, amennyire csak lehet. Kutatnod kellene ennek a módszereit. Ki kellene találnod erre módszereket. A munkakörödnek minél nagyobbra kell növekednie. Nem viccelek, nélkülözhetetlenné kell, hogy válj. Ezt pedig csak úgy érheted el, ha módot találsz arra, hogy hasznossá tedd magad. A státusz- és fizetségbeli gyarapodás később következik. Ha pedig nem következik, keress másik állást.

2.

Tedd, amit a közvetlen felettesed kér

Ez az utasítás magától értetődőnek tűnhet. Nem az. Szóval annyira érthetőek leszünk, amennyire csak lehet. Egy ügyvezető egész nap feladatokat oszt ki. Meglehetősen fárasztó az összesnek egyesével utánajárni. Lehetetlen zsonglőrmutatvány ellenőrizni kedden a hétfői feladatot, aztán utánajárni szerdán annak, ami keddre volt kiadva, plusz ami hétfőről maradt...

A legidegesítőbb dolog az emberek menedzselésében azt felfedezni, hogy a legalapvetőbb kiszabott feladatok elvégzésében sem számíthatsz a beosztottaidra. Soha, egyetlen menedzsernek sem volna szabad arra kényszerülnie, hogy utánajárjon valaminek csak azért, hogy biztosra menjen, elvégezték-e.

Nem te döntöd el, mi élvez elsőbbséget a kiszabott feladatok rovására. Amikor a közvetlen feljebbvalód megkér valamire, hagyj ott minden mást amit csináltál, hogy teljesítsd. Ha ezt nem teheted, magyarázd el, miért kell néhány egyéb dolognak (nevezd meg őket) elébe vágnia. De amint lehetőséged van rá, csináld meg, amire kértek. Amennyiben így teszel, megbízhatóként - azaz nagyon értékesként - fognak elkönyvelni.

Még valami ebben a kontextusban: érkezz időben. Meglepődnél, ha tudnád, mennyien nem teszik.

3.

Fogadd el a kisebb fizetést

Az emberek azt gondolják, hogy a cél a lehető legmagasabb fizetést megkapni. Ez nem igaz. Ha kevesebbért dolgozol, nemcsak valószínűbb, hogy megkapod az állást, de a leépíthető alkalmazottak listáján is lejjebb kerülsz, amennyiben létszámcsökkentésre (vagy egy magasabb fizetésű pozíció előkészítésére) kerül a sor.

A kevesebb fizetés az életszínvonalad alacsonyan tartásában is segít. Noha furcsán hangzik, ez valójában előnyös a karriered korai szakaszában, mivel kellő szabadságot ad ahhoz, hogy gyorsan költözz, amikor rábukkansz egy lehetőségre, illetve rugalmasabban megválaszthatod, hol dolgozz.

A magas fizetés emellett károsan hat a szóba jöhető állások tartományára is, amelyeket a később hajlandó lennél betölteni. Ha valamilyen okból gigantikus fizetést kapsz rögtön, amint kiléptél az egyetemről, valószínűleg gyorsan rájössz, hogy ez egy megismételhetetlen alkalom. Nincs még egy munkaadó, aki képes lenne ennyit kifizetni neked. Hajlandó lennél megtartani azt a munkát akkor is, ha gyűlölnéd. "Arany bilincseket" viselnél.

Sokkal előnyösebb elfogadni egy alacsonyabb fizetést és vele együtt a piacon maradás, valamint a munkahelyed megválasztásának szabadságát.

4.

Légy kreatív a munkahelyeden

A kiszabott feladatok elvégzése a puszta minimum, amit egy alkalmazottnak véghez kell vinnie. Csupán a teljesítmény első foka. Azok a sikeres alkalmazottak, akik felkutatják, mit végezhetnének el.

Emlékszem egy helyre, ahol 15 éves koromban dolgoztam. Egy vendéglátó vállalat volt, ahol az edények elmosogatását bízták rám. Elvégeztem, azután nem tudtam, mi mást csinálhatnék. Senki nem mondta meg nekem. Tehát csak bámultam az órát, amíg el nem jött a hazamenetel ideje.

Aztán egyszer véletlenül meghallottam, amint a menedzser és a tulajdonos éppen rólam beszélgetnek. Arról volt szó, milyen haszontalan vagyok! Le voltam sújtva. Viszont változott a perspektívám is. Elkezdtem olyan dolgok után kutatni, amiket elvégezhetnék. Könnyű volt. Találtam kicserélésre váró villanykörtéket, súrolásra szoruló serpenyőket, felmosandó padlókat, satöbbi. Aznap délután én voltam a cég hőse. Az állásom egyszerre biztossá vált, volt jövőm.

Ha azt hiszed, hogy nincsen több dolgod, bizonyosan tévedsz. Végtelen sok minden vár elvégzésre. Vállalkozói perspektívát igényel megtalálni és elvégezni őket.

5.

Vigyél haza többet, mint a fizetésed - gazdagodj képességekkel!

A fizetésednél sokkal több mindent keresel a munkahelyeden. Ami még fontosabb: új képességeket. Tapasztalatot. A kapcsolati hálód kitágítását. Sikereket keresel, ami mások számára is látható, és amit fel tudsz használni jövőbeli pozíciókhoz.

Ez azt is jelenti, hogy ezeknek a dolgoknak az elnyerésére kell összpontosítanod. Vegyük például a készségeket. Ha van egy szoftver, amit még nem ismersz, de szívesen megtanulnál, kérdezd meg a főnöködet a lehetőségekről. Meglehet, hogy a cég hajlandó fizetni a képzésedért. Mindenesetre jó pontként fogják elkönyvelni, hogy megkérdezted.

Képzeld el a napot, amikor megjelensz az irodában egy bizonyítvánnyal, mely szerint például minősítést szereztél Google Analytics-ből. Vagy megnyertél egy díjat. Vagy te voltál a bajnok valamilyen szakterület hétvégi rendezvényén. Ez nem csupán lenyűgözi a jelenlegi főnöködet; valódi teljesítményt is jelent, amit listázhatsz a LinkedIn profilodon.

6.

Légy jó kolléga, és felejtsd el a csípésrendet

Mi van, ha előléptetnek és felelőssé válsz? Beosztottaid lesznek, akiket te ellenőrzöl.

Ne feledd, hogy a tituluson alapuló vezetés a legkevésbé hatékony. Csak mert egy darab papír kimondja, hogy te vagy a felelős valamiért vagy valakiért, az nem jelenti, hogy mások elismerik, netán örömmel fogadják a fennhatóságodat.

Jobb egy szerény címet viselni és mások jó szolgálatával kiérdemelni az előrejutást. Mivel immár elismernek és tisztelnek a többiek, a fennhatóságod kiterjed. Soha ne hagyj ki lehetőséget, hogy segíts valakinek. Így a jótevőjükké válsz, amit nem fognak elfelejteni.

Mások jó barátjának lenni a lehető legjobb mód az előrejutásra bármilyen vállalatnál. Ez jó hallgatóságot jelent. Segítségnyújtást, amikor másoknak szüksége van rá. Csendesen többet elérni dicsérethajhászás helyett. Idővel észrevesznek majd, és egyre több felelősséget ruháznak rád.

7.

Maradj a piacon

Ha kerestél valaha állást és interjúvoltak már meg, tudod, hogy nem egyszerű. Önmagában egy képesség eladni magad. Elsorvad a jártasságod az álláskeresésben és az interjúadásban, ha találsz egy állandó munkahelyet, és arra számítasz, hogy örökre ottmaradsz. Ezért jó ötlet a munkapiacon maradni annak ellenére is, hogy épp elégedett vagy a jelenlegi beosztásoddal. Tesztelned kell a piaci értékedet. Ahogyan fentebb írtam, hiba olyan fizetéshez szokni, ami jóval magasabb a munkapiaci helyettesítési szintnél.

Igazság szerint sosem tudhatod – feltárulhat egy jobb pozíció előtted, ami miatt örömmel váltasz állást.

Nem becsapás a piacon maradni a jelenlegi főnököd háta mögött? Semmiképpen sem. Ha rákérdeznének, könnyedén válaszolhatsz: ,,Igen, mindig fenn van LinkedIn-en az önéletrajzom és örömmel megfontolok egy-egy ajánlatot. De nem áll szándékomban tényleg elfogadni valamelyiket. Nagyon jól érzem magam ott, ahol vagyok."

8.

Élj az anyagi határaidon belül

Csábítóak az anyagi sikerek gyümölcsei. Ám egyszerűen élni és egy nagyszerű anyagi tartalékot létrehozni magadnak sokkal bölcsebb. Mi van, ha jó lehetőséget látsz egy startupban, ám az megköveteli, hogy megvágd a fizetésedet? Mi van, ha ingyen kell dolgoznod néhány hónapig? Megfelelő helyzetben kell lenned. Ez azt jelenti, hogy határt kell szabnod az adósságoknak is. Az adósság leszűkíti a lehetőségeidet. A folyamatos fizetésedből olyan hamar vissza kell törlesztened őket, amennyire csak tudod.

9.

Soha ne engedd, hogy a siker a fejedbe szálljon

Mondjuk, hogy sikeres lettél. Egyedül a te érdemed? Persze, hogy nem. A legidegesítőbb emberek közé tartoznak azok a menedzserek és vállalkozók, akik ezt a mítoszt terjesztik.

Ezen a világon mindig mások együttműködésétől függnek egyéni sikereink. Hazugságot hiszünk, amikor a teljes dicsőséget magunknak tulajdonítjuk. Ahogyan banketti beszédeken gálánsan mondani szokták, "mindazok nevében, akik oly' sokat fáradoztak ennek az álomnak a valóra váltásért" kellene elfogadni az összes dicséretet. Abszolút igaz mondás.

A többiek megorrolnak rád és a bukásodat kezdik tervezgetni, amint egymagad kezded bezsebelni a dicséreteket - ami el is vezet bennünket az utolsó ponthoz.

10.

Légy résen gonosz szemek kereszttüzében; ha kirúgnak, légy nagyvonalú

Szeretjük hinni, hogy a világ tökéletesen igazságos. Ha keményen dolgozol, előrejutsz. Ez sok esetben igaz lehet. De nem mindig. Néha irigységet szítanak az eredményeid. Felpiszkálnak olyan embereket, akik meg szeretnének büntetni a sikereidért. Talán a munkatársaid ezek az emberek. Talán a főnökeid, akik a felemelkedésedtől félnek.

Ez újabb ok arra, hogy mozgásban maradj. Esetleg tovább kell állnod egy másik céghez, ahol elismerik az eredményeidet és a készségeidet.

A végszó: a munkaviszonyod felfüggesztése az élet velejárója. Néha nem a hibáid, hanem a sikereid miatt következik be. Kell, hogy legyen egy előkészített beszéded kéznél, bármi legyen is az oka. Valami ehhez hasonló:

,,Természetesen csalódott vagyok, de szeretnék köszönetet mondani a lehetőségért, hogy itt dolgozhattam. Nagyszerű élmény volt, és rengeteget tanultam. Mindig a jótevőimként fogok rátok emlékezni, miközben valahol máshol építek karriert."

Ha effélét mondasz, a főnököd azonnal megkérdőjelezi a döntését, ami kellemes dolog. Ez azt is jelenti, hogy használhatod ezt a munkát hídként a következő felé.

Az elbocsátás nem a legrosszabb dolog, ami valaha történt veled, csupán lehetőség a tanulásra és arra, hogy kikerülj a munkapiacra, és felmérd az ottani értékedet. Lehet, hogy valami csodálatosnak a kezdete. Ugyanígy igaz ez a felmondásra is. Az egyike annak a kevés szabadságnak, ami még megmaradt nekünk.

Te vagy a termelékeny egység az életedben. Te - nem valami főnök vagy bürokrata. Személyes humán erőforrásoddal törődni, míg olyan csodálatossá nem válik, amennyire lehetséges, megéri az összpontosítást, az időt és a teljes energiaráfordítást. Ez a legfontosabb lépés nem csupán egy csodálatos munka, de egy csodálatos élet felé.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5