Egy igazán kedves hangvételű levélre szeretnék reagálni:
Szia Bálint!
Érdekelne, hogy hogyan látod azt a kérdést, hogy nem probléma-e, hogy a világgazdaság vagyonának legnagyobb része egyre kevesebb ember kezében koncentrálódik. Talán az összvagyon 50%-a van mindössze 1%-nyi ember kezében, ha jól emlékszem. Aztán lehet, hogy pár év múlva egyedül Zuckerberg kezében lesz a világ fele...
Hogy látod?
Probléma-e ez, és vajon nem törvényszerű-e, hogy az államiság teljes megszüntetésével ezek a folyamatok felgyorsulnának?
Vagy pl. a kartellezést, a dömping ár alkalmazást, stb. tiltó törvények is értelmetlenek?
Mert olyasmit olvastam ki az írásaidból, hogy szerinted nem az állam elvonó-újraosztó szerepére kéne építeni a társadalmakat, hanem az emberek önzetlen segítségére. No de az mennyire működik, ha csak egyre gyarapszik a vagyon egy nagyon szűk körben? Alapvetően nagyon szimpatikusnak és logikusnak hangzik az általad vázolt világ, de ezt a részét nem tudom beleilleszteni a képbe.
Nagyon jól esik néha ilyen kérdéseket is kapni, a tömény gyűlölet helyett, és szeretném őszinte és körültekintő válasszal viszonozni. Probléma-e, hogy a világgazdaság vagyonának legnagyobb része egyre kevesebb ember kezében koncentrálódik? Nos, nem tudom. Ez egy hihetetlenül összetett kérdés, amit értelmezni is szédítő feladat.
Egyrészt megvizsgálhatjuk a kérdés marxista vonatkozásait. Erkölcsi szempontból elfogadható-e a tőketulajdonlás egyenlőtlensége? Azt hiszem erre az elmúlt egy évben amennyire lehet, perdöntő választ adtam. Az igazságos és az igazságtalan tulajdonlás az önként vagy kényszerrel történő átruházás kérdése. A kizsákmányolás egyedül a jogosan birtokolt tulajdon elkobzásaként értelmezhető. A vád, miszerint értelemszerűen igazságtalan, ha valaki a többségnél nagyobb mennyiségű készpénzzel rendelkezik, nem pusztán szomorúan materialista.
Gonosz.
Másrészt pedig úgy is értelmezhetjük, hogy az anyagi javak egyenlőtlen elosztása valamilyen oknál fogva egyre több emberi szenvedést okoz - és a tragédiák száma arányosan növekszik az egyenlőtlenség mérőszámával. Ha ne lenne olyan gazdag a gazdasági hierarchia legmagasabb rétege, nem szenvednének annyit a legalsóbb kasztba tartozóak.
Ebből pedig az állam hittérítői azt az erkölcsi következtetést vonják le, hogy abszolút helyénvaló elkobozni a leggazdagabb osztály vagyonát az egyenlőtlenségek - és a szenvedés - eltörlése érdekében. Ennek helytelenségéről kiváló olvasmány Stefan Molyneux Egyetemesen Preferálandó Viselkedés című könyve.
De ez valóban igaz? Leszámítva az erkölcs kérdéskörét, valóban szenvedést okoz a vagyon különböző eloszlása?
Valamilyen mértékben úgy tűnhet, igen.
A legnyilvánvalóbb ábrázolása ennek a felhőkarcoló árnyékában fekvő hajléktalan ember, vagy az iparmágnás összepárosítása egy afrikai gyermek képével. Ez egy igen lobbanékony téma, habár úgy gondolom, aki ismeri a magyar társadalmi kórképet, az belátja az igazát a következőnek: a szegénység teljes mértékben nem megszüntethető, mivel a szegénység számos esetben önkéntes. Azt hiszem ez áthágja a magyar politikai korrektség szabályait, de ez egy létfontosságú tény, amelynek hiányában képtelenek vagyunk megérteni az alapvető kérdést.
Ez azt jelenti, hogy bizonyos emberek hajlandóak minden figyelmüket és kreativitásukat hivatásuknak áldozni, a hét minden napján, a nap tizennyolc órájában - az ilyen életvitel alól nehezen találni kivételes vállalkozót - bizonyos emberek pedig képtelenek meghozni ekkora áldozatot.
A jelen örömeiből mennyit vagy hajlandó feláldozni az eljövendő boldogságod megalapozásáért?
Mindenki másképp válaszol.
A piacgazdaság felszabadításának a célja az ember kezébe adni a teljesen önkéntes, szabad választás jogát a vagyoneloszlás kérdésére. Más szóval senki nem fog éhezni, ha akar dolgozni, de csak az lesz gazdag, aki azért jogosan megdolgozik. Vannak fontos kérdések, mint például az intelligenciaszintek determinált biológiai különbsége, de akik képesek elolvasni és értelmezni az Ellenpropagandán elhangzottakat, azok abszolút képesek belépni a legvagyonosabb magyarok rangsorába kellő kitartással.
A gazdasági törvényszerűség leküzdhetetlen akadályait odaképzelve az embernek nem kell meglátnia saját hiányosságát.
És mi a helyzet az afrikaiakkal, a közel-kelettel, vagy akár dél-amerikával? A kognitív különbségek lehetetlenné teszik, hogy egy Zimbabwei pásztor Warren Buffett gazdasági pozíciójára törekedjen, nyilvánvalóan. Ugyanez igaz a magyar cigányságra.
Igazságtalan vajon az így kialakuló egyenlőtlenség? Én nem találkoztam még meggyőző érvvel, amely alátámasztaná a marxista elméletet.
Mindenekelőtt a vállalkozók és a legnagyobb iparmágnások hatalmas mértékű értéket teremtenek a közösség számára. Ami azt illeti, annak köszönhetik vagyonukat és gazdasági helyzetüket, hogy kitartóan szolgálták a vásárlóközösség folyton változó igényeit. Ezzel nem pusztán az általános életszínvonal növekedését idézte elő, hanem értékteremtő munkahelyek százait teremtette meg, és a vállalkozó, az általa levezényelt folyamat következtében a közösségi jólét legfőbb megteremtője lett. Legyen mai formája bármennyire korrupt, bármennyire torzított az erőszakos beavatkozások által, mégis ez a folyamat hozta el azt a bőséget, amelyet példa nélkül, először élvezhet az emberiség az elmúlt kétszáz évben. Ez a szegényekre is kiterjed. A szélsőséges eseteket leszámítva, a szegényeknél a probléma a helytelen és hosszútávon hatalmas károkat okozó táplálkozás, nem pedig a kapitalizmus előtti idők örök problémája: vajon lesz-e holnapra étel.
Aztán pedig úgy gondolom, helyes dolog, ha a vagyonos ember a szegények és elesettek támogatására adományozza vagyonának egy részét. Tisztelendő, de a marxista tanok szerint nem csupán helyes, hanem kötelező, és erőszakkal kikényszeríthető az áldozat beleegyezése nélkül. Ha belegondolunk, ez egy súlyosan hisztériás és gyermekes viselkedés. Ha egy vallásos szertartás végén körbeadnák a kesskosarat, te pedig látnád, hogy a melletted álló tag semmit sem adományozott, abszolút elképzelhetetlen lenne, hogy erőszakkal kivedd a zsebéből a pénztárcáját és a pénzét a kosárba rakd. Teljes mértékben őrült viselkedésnek tartanánk.
Sajnos képtelenek vagyunk következetesen alkalmazni ezt a racionalitást. Egy felvilágosult társadalomban pontosan az történne, mint amit a hétköznapokban emberileg elfogadottnak tartunk, csak az élet minden területén. Bojkottálhatóak azok termékei, akik nem hajlandók adakozni, valós, decentralizált társadalmi párbeszédet lehet indítani az adományozás fontosságáról, egyszóval elérhető a gazdasági és közösségi kiközösítés teljes eszköztára, amely képes milliószor békésebben megoldani ezt a problémát.
Emellett pedig az adományozás nem csupán a "gazdagokról" szól. A tény, hogy a "mi lesz a szegényekkel?" kérdés a legelső szinte minden alkalommal, amikor felvetül a szabad társadalom tájképe, kiválóan bizonyítja, hogy az emberek őszintén és komolyan törődnek a szegényekkel, és fontosnak tartják, hogy segítsenek nekik.
Tehát úgy tűnik, a társadalom jelentős többsége igenis szeretne segíteni a szegényeken. Továbbá úgy tűnik, elképzelhető olyan megoldás, amely képes erőszak nélkül elérni az adakozás általános társadalmi elterjedését. Ha mindez igaz, akkor miért kellene az államnak beavatkozni? Félretéve minden erkölcsi kérdést, mégis miért nyújtana hatékonyabb segítséget a rászorulóknak az állam, mint a magánszervezetek? Minden empirikus bizonyíték arra mutat, hogy az adakozás piacának teljes államosítása ahhoz vezet, hogy a) az uralkodó kaszt létrehoz egy államfüggő társadalmi csoportot és b) az államfüggő társadalmi csoport szavazatainak folytonos megvásárlásával tartja fenn és növeli hatalmát.
Ezzel szemben a központosított megoldás helyett mindenki önmagának választhatna a támogatandó problémák és a szervezetek között. Hogy miként alakulhat ki a segítségnyújtás szabadpiaca az interneten át, azt valamennyire elképzelhetjük. A szervezetek hatalmas választéka az állatmentőktől a cigányság oktatásáig. A támogatók a legnagyobb digitális átláthatósággal vizsgálhatják a különféle szervezetek teljesítményeit, mint ahogy ma a pizzériák kínálatát.
Felgyorsulna-e a leggazdagabb emberek vagyonosodása az állam beavatkozása nélkül? Ami azt illeti, épp az állami beavatkozás gyorsítja fel ezt a folyamatot. Nagyon egyszerű és megdöbbentően profitáló, ha a nagyvállalatok számukra kedvező szabályozásokat vásárolnak a képviselőktől. Messze meghalad minden más befektetést a politikusba való befektetés hozama. Aztán ott vannak az olyan figurák, akiknek szinte szó szerint a "vállalataiba" lapátolják az adóalanyoktól elkobzott vagyont.
De a leggazdagabb emberek rangsora egy szabad piacgazdaságban folyton változik. Ma nem ugyanazokat a neveket találod ott, mint tíz évvel ezelőtt, és száz év múlva sem azok leszármazottjai lesznek ott, akik most a legjobbak. A kapitalizmusban vállalkozók vagyonosodása kizárólag a fogyasztókon múlik, akik minden vásárlásukkal voksukat adják le az őket legjobban szolgáló vállalkozók mellett. Nem fog a vagyonosok vagyona a végtelenbe növekedni, hacsak vagyonukat nem fektetik be sikeresen újra és újra olyan termelési folyamatokba, amelyek a közösség szolgálatára lesznek.
Íme négy kiváló esszé, amelyek mélyebben foglalkoznak ezekkel a témákkal.
Stefan Molyneux - Politika és önérdek
Ludwig von Mises - Szabadság és tulajdon
Lew Rockwell - Meglátni a láthatatlant
Hans-Hermann Hoppe – Hogyan teszik a vállalkozók jobbá a társadalmat
Ha perdöntő válaszra talán nem is jutottunk ebben, de legalább fellebbentettük a társadalmi kérdések mögött húzódó hatalmas komplexitást, és egy pillanatra betekintést nyerhettünk, milyen nehéz is ez a kérdés valójában.
