Murray N. Rothbard: Mit művelt a kormány a pénzünkkel? – Pénz egy Szabad Társadalomban

Murray N. Rothbard:
Mit művelt a kormány a pénzünkkel?

I.
Pénz egy szabad társadalomban

3.
Közvetett Csere

A próbálkozások során az ember felfedezte a módszert, ami utat ad a hatalmas gazdasági növekedésnek: a közvetett cserét. Közvetett csere során a termékedet nem egy másik ember termékért adod el, amire közvetlenül szükséged van, hanem egy másik termékért, amit aztán eladhatsz a számodra kívánatos termékért cserébe. Első ránézésre ez egy ügyetlen kerülőútnak tűnhet. De valójában ez az a csodálatos eszköz, ami lehetővé teszi a civilizáció kifejlődését.

Képzeld el A, a gazda helyzetét, aki szeretné megvásárolni a B által készített cipőket. Mivel B nem kéri a tojásait, felkutatja azt, amit B szeretne – mondjuk vajat. A aztán elcseréli a tojásait C vajára, és eladja a vajat B-nek a cipői ellenében. Nem azért veszi meg először a vajat, mert közvetlenül arra van szüksége, hanem azért, mert annak segítségével szerezheti meg a cipőit. Hasonlóképp Smith, az eketulajdonos eladja az ekéjét egy termékért, amit aztán sokkal könnyebben eloszthat és eladhat – mondjuk vajért, a vaj részeit pedig elcseréli tojásra, kenyérre, ruhára, és más egyébre. A vaj előnye mindkét esetben abból fakad (azaz az oka annak, hogy nagyobb iránta a kereslet, mint ami az egyszerű fogyasztásából származna), hogy forgalomképesebb. Ha egy áru könnyebben eladható, mint egy másik – ha mindenki biztos abban, hogy az egyhamar elkel – akkor megnő a kereslete, mivel csereeszközként fogják használni azt. Azzá az eszközzé válik, amely segítségével egy szakember elcserélheti a termékét egy másik szakember árujára.

Mármost, mint ahogy a természetben is a képességek és erőforrások széles választékát láthatjuk, úgy a termékek forgalomképessége is változatos. Néhány termék iránt széleskörűbb a kereslet, mint mások iránt; van, amit könnyebb értékveszteség nélkül kisebb egységekre osztani, ami sokkal tartósabb hosszútávon, ami sokkal könnyebben szállítható nagyobb távolságokon. Ezek a tulajdonságok növelik a termék forgalomképességét. Világos, hogy idővel minden társadalomban a leginkább forgalomképes termékeket választják csereeszköznek. Ahogy egyre többen használják az adott terméket csereszköz gyanánt, nő a kereslete, így még forgalomképesebbé válik. Ez előidéz egy önmegerősítő spirált: a nagyobb forgalomképesség következtében tovább terjed a csereszközként történő használat, ami növeli a forgalomképességet,  és így tovább. Végül egy vagy két árut használnak általános közvetítőeszközként majdnem minden értékcsere során – és ezt nevezik pénznek.

A történelem során sokféle árut használtak csereeszközként: a gyarmati Virginiában dohányt, Kelet-Indiában cukrot, Abesszíniában sót, az ókori Görögországban marhát, Skóciában szögeket, az ókori Egyiptomban rezet, továbbá gabonát, gyöngyöket, porceláncsiga kagylóját és horgot. Az évszázadokon át két árucikk, az arany és az ezüst emelkedett ki a piac szabad versenyéből és vált pénzzé, felváltva más árucikkeket. Mindkettő kivételesen forgalomképes és díszként igen keresett. Újabban hasznosabbnak találták az ezüstöt kisebb értékcserék lebonyolításához, az aranyhoz viszonyított bőségesebb kínálatának köszönhetően, míg az arany a nagyobb ügyletekhez hasznosabb. Akárhogy is, a fontos tény az, hogy a szabadpiac az okoktól függetlenül az aranyat és az ezüstöt választotta a leghatékonyabb pénznek.

Ez a folyamat – a csereeszköz fokozatos kifejlődése a szabadpiacon – a pénz létrehozásának egyetlen lehetséges módja. A pénz nem származhat máshonnan; nem eredhet abból, hogy mindenki egyszerre úgy dönt, hogy pénzt hoz létre haszontalan alapanyagból, sem abból, hogy az állam papírcafatokat „pénznek” keresztel. Mert a pénz iráni kereslet szerves részét képezi a pénz múltbéli áráról alkotott tudás; a pénznek – a közvetlenül felhasználható fogyasztási és termelési javakkal ellentétben – előzőlegesen rendelkeznie kell valamilyen árral, amin a kereslete alapulhat. De ez csak úgy lehetséges, ha a pénz eredetileg (még a barterkereskedelem alatt) valamilyen hasznos jószág (ahogy az arany is eredetileg díszítőeszköz volt), amelynek közvetlen keresletéhez később hozzátársul a csereeszköz iránti kereslet. Tehát a kormánynak nem áll hatalmában pénzt létrehozni a gazdaság számára; pénz kizárólag a szabadpiac folyamatain keresztül alakulhat ki.

Témánk tárgyalása során most ölt formát a pénzre vonatkozó legfontosabb igazság: a pénz egy árucikk. A világon az egyik legfontosabb feladat megtanulni ezt az egyszerű leckét. Számtalan esetben beszélnek az emberek a pénzről úgy, mint valami ennél többről vagy kevesebbről. A pénz nem a számvitel absztrakt egysége, amely elválasztható egy konkrét terméktől; nem egy haszontalan zseton, ami kizárólag árucserére való; nem egy „követelés a társadalom felé”; nem valamilyen rögzített árszint garanciája. A pénz egyszerűen árucikk. Különbözik más árucikkektől abban, hogy a kereslet iránta főképp mint csereeszköz iránt létezik. De ettől eltekintve a pénz egy árucikk – és mint minden árucikknek, van egy létező készlete, emberek általi kereslettel szembesül beszerzése és tartása céljából, satöbbi. Mint minden árucikk, a pénz „ára” – más árucikkekben kifejezve – a pénz teljes készletének és kínálatának, illetve az emberek által (a beszerzés és tartás céljából támasztott) keresletének kölcsönhatásából jön létre. (Az emberek úgy „vásárolnak” pénzt, hogy eladják érte javaikat és szolgáltatásaikat, és akkor „adják el” a pénzt, amikor javakat és szolgáltatásokat vásárolnak vele.)