Murray N. Rothbard: Mit művelt a kormány a pénzünkkel? – A kormány babrálása a pénzzel

Murray N. Rothbard:
Mit művelt a kormány a pénzünkkel?

III.
A kormány babrálása a pénzzel

11.
A rendeleti pénz és az arany-probléma

Amikor egy ország elhagyja az aranystandardot és a rendeleti pénz-alapú rendszer ösvényére lép, hozzáad a létező „pénzek” számához. Az olyan árupénzek mellett, mint az arany és az ezüst, mostantól független pénzek is útjukra indulnak, amelyeket a rendeleti szabályaikat kivető államok irányítanak. És mint ahogy az aranynak és az ezüstnek is lesz egy szabadpiaci árfolyama, ugyanúgy a többi különféle pénznek is. A rendeleti pénzek világában minden valuta – feltéve, ha engedélyezett – szabadon fog ingadozni az összes többihez viszonyítva. Láthattuk, hogy két pénz árfolyama az arányos vásárlóerő-paritáson alapszik, és hogy ezeket a különböző valutákra vonatkozó kereslet és kínálat határozza meg. Amikor egy valuta jellege aranyra szóló követelésről rendeleti pénzre változik, meginog a stabilitásába és a minőségébe vetett bizalom, és csökken annak kereslete. Továbbá mivel elszakadt az aranytól, mindenki számára láthatóvá válik az aranyhoz viszonyított sokkal nagyobb mennyisége. Az aranynál nagyobb kínálattal és alacsonyabb kereslettel a vásárlóereje – és ebből fakadóan az árfolyama – igen hamar lezuhan az aranyhoz viszonyítva. És mivel a kormány természetéből adódóan inflációs, a valuta az idő előrehaladtával tovább fog gyengülni.

Az ilyesfajta leértékelődés igen szégyenletes a kormányra nézve – és megkárosítja azokat a polgárokat, akik javakat próbálnak importálni. Az arany léte folyamatos emlékeztetőül szolgál a kormány papírjának alacsony minőségére, és mindig fennáll annak a veszélye, hogy a nemzet valutájaként a papír helyébe léphet. A kormány bármennyire is próbálja tekintélyével és fizetőeszköz-torvényével támogatni rendeleti papírját, a közösség által birtokolt aranyérmék örök szemrehányásként és fenyegetésként fognak szolgálni az ország pénze feletti állami hatalomra.

Amerika első válságában – 1819 és 1821 között – négy nyugati állam (Tennessee, Kentucky, Illinois és Missouri) állami tulajdonú bankokat alapított, amelyek rendeleti papírt bocsátottak ki. Az államok törvényes fizetőeszköz rendeletekkel és a bankjegyek leértékelésének törvényes tilalmával támogatták a papírjaikat. És mégis, az összes reményteli kísérlet egyhamar gyászba fordult, ahogyan az új papír hatalmas sebességgel jelentéktelen értékűre gyengült. Sürgősen felhagytak a tervezetekkel. Később a zöldhasúak keringtek rendeleti pénzként Északon, a Polgárháború idején és azután. Viszont Kaliforniában az emberek egyszerűen nem fogadták el a zöldhasúakat, és továbbra is aranyat használtak pénznek, mint ahogy arra egy neves közgazdász rámutatott:

„Kaliforniában és más államokban a törvényes fizetőeszköz a papír volt, és az állam elfogadta adóként; semmiféle bizalmatlanság vagy ellenségesség nem volt tapasztalható a szövetségi kormány ellen. Viszont így is erős érzelmeket tápláltak az arany mellett és a papírpénzzel szemben. Minden adósnak törvényes jogában állt tartozásait leértékelődött papírban kifizetni. Viszont ha így tett, megbélyegzetté vált (a hitelező nagy eséllyel nyilvánosan írt róla a hírlapokban) és gyakorlatilag bojkottálták őt. Ebben az időben nem használták a papírt Kaliforniában. Az állam polgárai aranyban bonyolították le ügyleteiket, miközben az Egyesült Államok többi része átváltható papírt használt.”

Nyilvánvalóvá vált a kormányok számára, hogy nem engedhetik meg az embereknek, hogy birtokolják és megtartsák saját aranyukat. A kormányok sosem lennének képesek bebetonozni hatalmukat egy nemzet valutája felett, ha az emberek, szükség esetén, megtagadhatják a rendeleti papírt és az aranyat használhatják pénz gyanánt. Ebből következően a kormányok megtiltották a polgároknak az arany birtoklását. Az aranyat, egy elhanyagolható, ipari és díszítési célokra felhasznált mennyiségtől eltekintve, államosították. A közösség elkobzott vagyonának visszakövetelését mára reménytelenül visszamaradottnak és régimódinak tartják.