Olvasási idő: 4 perc
Olvasási idő: ~ 4 perc

Sokan azt hiszik, hogy a totalitarizmus eljövetele elkerülhetetlen. A „jövő hullámai”, mondják, „megváltoztathatatlanul egy olyan rendszer felé sodorják az emberiséget, amelyben mindenható diktátorok irányítanak minden emberi ügyletet. Hasztalan küzdeni a történelem felfoghatatlan határozatai ellen.”

Az igazság az, hogy a legtöbb emberből hiányzik a szellemi képesség és a bátorság ahhoz, hogy ellenálljanak egy népi mozgalomnak, legyen az bármennyire káros és rosszul átgondolt.  Bismarck egyszer megvetéssel beszélt annak hiányáról honfitársaiban, amit polgári merészségnek – a polgári ügyekben tanúsított bátorságnak – nevezett. De más nemzetek polgárai sem tanúsítottak nagyobb bátorságot és jobb ítélőképességet, amikor a kommunista diktatúra veszélyével találták szembe magukat. Vagy csöndben megadták magukat, vagy félénken megfogalmaztak néhány jelentéktelen ellenvetést.

Nem lehet úgy küzdeni a szocializmus ellen, hogy az ember csupán a szocialista terv néhány eseti vonását és részletét kritizálja. Az ember nem cáfolja meg a szocializmust azzal, hogy azokat a nézeteket támadja, amit számos szocialista vall a válásról és a fogamzásgátlásról, vagy a művészetről és az irodalomról. Nem elég azokat a marxista állításokat elítélni, hogy a relativitáselmélet, Bergson filozófiája vagy a pszichoanalízis „burzsoá” zagyvaság. Akik kizárólag a keresztényellenessége miatt helytelenítik a bolsevizmust vagy a nácizmust, hallgatólagosan támogatásukat adják az összes többi véres elképzelésüknek.

Másrészről pedig színtiszta ostobaság azokért az állítólagos vívmányokért dicsőíteni a totalitárius rezsimeket, amik az égvilágon semmi kapcsolatban nem állnak a politikai és gazdasági elveikkel. Megkérdőjelezhető, hogy igazak-e azok a megfigyelések, miszerint a fasiszta Itáliában menetidő szerint érkeztek a vonatok, a másodosztályú hotelek ágyaiban pedig egyre kevesebb bogár tanyázott; mindenesetre ez semmi jelentőséggel nem bír a fasizmus kérdése kapcsán. Az „útitársakat” elragadtatják az orosz filmek, az orosz zene és az orosz kaviár. De más országokban és más társadalmi rendszerekben is éltek nagy zenészek; más országokban is rendeztek jó filmeket; és kétségtelenül nem Sztálin generalisszimusz érdeme, hogy ízletes a kaviár. Mint ahogy az orosz balett-táncosok szépsége sem, vagy a Dnyeperi nagy erőmű sem, amit a kulákok tömeges lemészárlásához építettek.

A képes magazinok olvasói és a filmrajongók a megkapó és szemléletes dolgokra vágynak. A fasiszták és a nácik operaszerű parádéi, a Vörös Hadsereg lányalakulatai elrabolják a szívüket. Élvezetesebb egy diktátor rádióbeszédeit hallgatni, mint közgazdasági értekezéseket tanulmányozni. A vállalkozók és a technológusok, akik kikövezik a gazdasági fejlődés útját, magányba merülve dolgoznak; a munkájuk nem alkalmas arra, hogy a képernyőn ábrázolják. De a diktátorok, akik gyilkolni és pusztítani akarnak, látványosan tetszelegnek a nyilvánosság előtt. Katonai ruhákba öltözve messze felülmúlják az egyszerű ruhájú, szürke burzsoáziát a filmrajongók szemében.

A társadalom gazdasági szerveződésének kérdései nem alkalmasak arra, hogy a divatos koktélpartik könnyed beszélgetései közepette vitassák meg őket. A tömegeknek mennydörgő demagógok sem tudják kielégítően taglalni őket. Ezek komoly kérdések. Precíz tanulmányozást követelnek. Nem szabad félvállról venni őket.

 A szocialista propaganda sosem ütközött elszánt ellenzékbe. Az elsöprő kritika, amivel a közgazdászok felfedték a szocialista elképzelések és tanok hiábavalóságát és megvalósíthatatlanságát, nem érte el a közvélemény formálóit. Az egyetemeket főleg szocialista vagy intervencionista tudálékosok dominálták nem csupán a kontinentális Európában, ahol állami tulajdonban és irányítás alatt álltak, hanem az angolszász országokban is. A politikusok és az államférfiak – folyton ügyelve arra, hogy ne veszítsenek népszerűségükből – harmatgyenge érvekkel védelmezték a szabadságot. A megalkuvás politikáját – amit olyannyira kritizálnak, amikor a nácik vagy a fasiszták esetén alkalmazzák – egyetemesen gyakorolták hosszú évtizedeken át a szocializmus összes többi ágazatával szemben. Ez a vesztes mentalitás volt az, ami elhitette a feltörekvő nemzedékkel, hogy a szocializmus diadala elkerülhetetlen.

Nem igaz, hogy a tömegek lázasan követelik a szocializmust, és sehogyan sem lehet ellenállni a követelésüknek. A tömegek azért pártolják a szocializmust, mert elhiszik az értelmiségiek szocialista propagandáját. Az érzelmiségiek – nem a nép – alakítják a közvéleményt. Gyenge kifogás az értelmiségiek részéről, hogy meg kell adniuk magukat a tömegeknek. Ők maguk alkották meg a szocialista eszméket, és ők sulykolták azokat a tömegekbe. Soha egyetlen proletár, vagy egyetlen proletár gyermeke sem járult hozzá az intervencionista és szocialista programok kidolgozásához. Az átlagember nem olvasta a dialektikus materializmusnak, Hegelnek – mind a marxizmus, mind az erőszakos német nacionalizmus atyjának –  Georges Sorel, Gentile és Spengler könyveinek ezoterikus sorait; ezek nem mozgatták meg közvetlenül a tömegeket. Az értelmiségiek voltak azok, akik népszerűsítették őket.

 A népek értelmiségi vezetői alkották meg és népszerűsítették a tévedéseket, amik közel állnak ahhoz, hogy elpusztítsák a szabadságot és a nyugati civilizációt. Egyedül az értelmiségiek felelősek a tömeggyilkosságokért, amelyek évszázadunk karakterisztikus jellemzői. Egyedül ők fordíthatják meg a trendet és kövezhetik ki a szabadság feltámasztásához vezető utat.

Nem a misztikus „anyagi termelőerők”, hanem az értelem és az eszmék határozzák meg az emberi ügyek folyamát. Ami szükséges a szocializmus és a despotizmus felé menetelés megállításához, az a józan ész és az erkölcsi bátorság.