Kezdetnek hadd idézzek egy cikkből, amit régi barátom, Ralph Raico írt mintegy 15 évvel ezelőtt:

Ludwig von Misest és F. A. Hayekot széles körben az évszázad legkimagaslóbb klasszikus liberális gondolkodóinak tartják. Emellett ők az Osztrák iskola két legismertebb közgazdászai. Nagy tudósok és nagy emberek voltak. Szerencsés voltam, hogy mindkettejük tanítványa lehettem… Viszont világos, hogy a világ nagyon különböző bánásmódban részesíti őket. Misestől megtagadták a közgazdaságtani Nobel-díjat, amelyet Hayek elnyert a Mises halála utáni évben. Hayekot időnként antológiákba foglalják és olvassák egyetemi kurzusokon – amikor abszolút nem lehet elkerülni a szabad vállalkozás egy szószólóját – Mises gyakorlatilag ismeretlen az amerikai akadémián. Még azokban a szervezetekben is, amelyek általánosságban a szabad piacot támogatják Hayek az, akit tisztelnek és idéznek, míg Misest figyelmen kívül hagyják vagy háttérbe szorítják.    

Arról szeretnék értekezni illetve felvázolni egy hipotézist, hogy miért van ez így, valamint szeretném megmagyarázni, hogy én – és feltételezésem szerint a többség – miért van más véleményen. Miért vagyok én (és valószínűleg te is) Misesiánus, nem pedig Hayekiánus.

Tézisem az, hogy Hayek jelentősebb szerepének szinte semmi köze a gazdaságelméletéhez. Kevés különbség van Mises és Hayek gazdaságelmélete között. Valójában a legtöbb Hayeknek tulajdonított gazdaságtani elképzelés Misestől származik, ez a tény pedig önmagában is sokkal magasabbra emeli Misest Hayeknél, mint közgazdász. De napjaink állítólagos Hayekiánusai nem képzett közgazdászok. Kevesen olvasták ténylegesen a könyveket, amelyek felelősek voltak Hayek kezdeti közgazdászi hírnevéért, azaz a Monetary Theory and the Trade Cycle-t és a Prices and Production-t. Megkockáztatom a tippet, hogy ma nem él 10 embernél több a Földön, aki borítótól borítóig áttanulmányozta a Pure Theory of Capital-t.

Ehelyett Hayek jelentősebb szerepére politikafilozófiai munkássága ad magyarázatot, főképp szakmai élete második felében – és ezen a területen a különbség Hayek és Mises között valóban szembetűnő.

Az álláspontom lényegében ugyanaz, mint amit barátom, Ralph Raico is megfogalmazott: Hayek egyáltalán nem klasszikus liberális vagy „Radikalliberalel”, ahogy az NZZ – tudatlanul, mint általában – a napokban hivatkozott rá. Hayek valójában mérsékelt szociáldemokrata – és mivel a szociáldemokrácia korában élünk, ez „tiszteletreméltó” és „felelős” tudóssá teszi őt. Hayek Út a Szolgasághoz könyvét „minden párt szocialistáinak” címezte. Minden párt szocialistái pedig azzal fizetik ezt vissza, hogy Hayekot használják arra, hogy “liberálisként” tüntessék fel magukat.

Térjünk a bizonyításra – ehhez főképp a Constitution of Liberty-re, illetve a három kötetes Law, Legislation and Liberty könyvre támaszkodok, amelyeket többnyire Hayek legfontosabb politikaelméleti munkájának tekintenek.

Hayek szerint a következő feladatok ellátásához van „szükség” az államra: nem csupán a „törvény végrehajtása” illetve „védelem külső ellenségekkel szemben”, hanem „egy fejlett társadalomban az államnak használnia kell hatalmát arra, hogy adóztatással pénzt gyűjtsön olyan szolgáltatásokra, amiket különböző okoknál fogva a piac nem képes, vagy nem képes megfelelően biztosítani.” (Mivel minden időpontban végtelen számú jószág és szolgáltatás létezik, amit a piac nem biztosít, Hayek egy biankó csekket nyújt át az államnak.)

Ezek között a javak és szolgáltatások között olyanok szerepelnek, mint:

védelem az erőszak, járványok, vagy olyan természeti erők ellen, mint az árvizek és lavinák, de emellett számos szolgáltatás, amely elviselhetővé teszi az életet a modern városokban, a legtöbb út, […] a mérési szabványok, illetve számtalan információ, kezdve a telekkönyvtől, térképektől és statisztikáktól egészen bizonyos piac által biztosított javak és szolgáltatások minőség-ellenőrzéséig.

A további állami funkciók magába foglalják „bizonyos minimumjövedelem biztosítását mindenkinek”; az államnak „időben úgy kellene rendezni kiadásait, hogy közbeléphessen, amikor csökken a magánbefektetés”; az államnak finanszíroznia kellene az iskolákat és a kutatásokat, illetve érvényre kellene juttatnia az „épületszabályozásokat, élelmiszer-jogszabályokat, bizonyos szakmák tanúsítványozását, bizonyos veszélyes javak értékesítésének korlátozását (mint a fegyverek, a robbanóanyagok, a mérgek és a drogok), illetve a termelési folyamatok néhány biztonsági és egészségügyi szabályozását; valamint az olyan közintézmények biztosítását, mint a színházak, sportpályák, stb.”; és használnia kellene „kisajátítási jogát” a „közjó” növeléséért.

Sőt, általánosságban úgy tartja, hogy „akad némi okunk úgy hinni, hogy a vagyon és a népsűrűség általános növekedésével egyre növekedni fog a szükségletek azon hányada, amelyet csak kollektív cselekvéssel lehet kielégíteni.”

Továbbá az államnak be kellene vezetnie a kötelező biztosítás átfogó rendszerét („kényszer a nagyobb kényszer megelőzéséért”); az állami, támogatott lakásprogram a kormány egy lehetséges feladata, és úgyszintén helyénvaló állami funkcióknak tekinti a „várostervezést” és a „településrendezést” – feltéve, hogy „a nyereség összege meghaladja a veszteség összegét.” Végül a „a kikapcsolódás szolgáltatásainak vagy lehetőségeinek biztosítása, illetve a természet gyönyörének és a történelmi vagy tudományos fontosságú helyeknek megóvása […], természeti parkok, természet-rezervátumok, stb.” mind az állam legitim feladatai.

Továbbá Hayek ragaszkodik ahhoz, hogy felismerjük, hogy irreleváns milyen nagy az állam vagy milyen gyorsan növekszik. Egyedül az számít, hogy az állami tevékenységek eleget tesznek-e bizonyos formai követelményeknek. „Az állami tevékenység jelleme az, ami fontos, nem pedig a volumene.” Az adók, mint olyan, vagy az adóztatás abszolút magassága Hayek számára nem jelent problémát. Az adók – akár a kötelező katonai szolgálat – elveszítik kényszerítő jellegüket,

ha azok előre láthatóak, és attól függetlenül kényszerítik ki őket, hogy máskülönben miként használná az egyén az energiáját; ez nagyrészt eltörli a kényszer gonosz természetét. Ha minden az tervem alapjává válik bizonyos mennyiségű adók fizetésének előre látott szüksége, ha egy bizonyos időtartamú katonai szolgálat karrierem előrelátható része, akkor követhetem életem magamtól alkotott, általános tervét, és annyira független vagyok egy másik személy akaratától, amennyire a társadalomban élő emberek megtanultak azok lenni.

De kérem, annak arányos adónak és általános katonai szolgálatnak kell lennie!

Folytathatnám tovább és tovább, idézve Hayek zavaros és ellentmondásos definícióit a szabadságról és a kényszerről, de az érvemhez ennyi is elég. Egyszerűen annyit kérdeznék: melyik szocialista vagy environmentalista találna ezekben bármi problémát? Hayekot követve mindannyian büszkén nevezhetik magukat liberálisnak.

Ezzel éles ellentétben mennyire frissítően világos – és teljesen különböző – Mises! Számára a liberalizmus definíciója leszűkíthető egyetlen kifejezésre: magántulajdon. Az állam Mises számára a törvényes erőszak, és egyetlen funkciója az élet és a tulajdon védelmezése azzal, hogy engedelmesre veri az antiszociális elemeket. Minden más esetben az állam „a felfegyverzett emberek, rendőrök, csendőrök, katonák, börtönőrök és hóhérok bevetése. Az állam lényeges vonása, hogy rendeleteit veréssel, gyilkossággal és bebörtönzéssel juttatja érvényre. Azok, akik több állami beavatkozást követelnek, végső soron több kényszert és kevesebb szabadságot követelnek.”

Továbbá (azoknak, akik nem olvastak sok Misest, de állandóan előhozakodnak azzal, hogy „még Mises sem anarchista”), a fiatalabb Mises kétségtelenül megengedi a korlátlan elszakadást, egészen az egyén szintjéig, ha az ember arra a következtetésre jut, hogy az állam nem azt teszi, amit tennie kellene: az élet és tulajdon védelmezését. Az öregebb Mises pedig sosem tagadta meg ezt az álláspontot. Mises tehát, ahogy azt az én intellektuális mesterem, Murray Rothbard megjegyezte, egy laissez-faire radikális: egy szélsőséges.

Hans-Hermann Hoppe