Olvasási idő: 19 perc
Olvasási idő: ~ 19 perc

Gyakran hangoztatják, hogy a háború az Állam egészsége – azonban amellett is lehetne érvelni, hogy ennek az ellentéte annál is igazabb: hogy az Állam a háború egészsége. Más szóval, hogy a háború – minden emberi gonosz közül a leghatalmasabb – lehetetlen az Állam nélkül.

A nagy osztrák közgazdászt, Ludwig von Mises-t egyszer megkérdezték, hogy mi a szabadpiac fő jellemvonása – tehát mivel minden gazdaság többé-kevésbé a szabadság és az állami kényszer keveréke, melyik intézmény választja el ténylegesen a szabadpiacot és a tervutasításos gazdaságot – és ő úgy válaszolt, hogy a részvénypiac. A részvénypiacon a vállalkozók externalizálhatják a kockázataikat, vagy átruházhatják az esetleges veszteségek egy részét önmagukról a befektetőkre. E nélkül szinte lehetetlen az üzleti növekedés.

 Másképpen fogalmazva, amikor csökken a kockázat, növekedik a kereslet. A gazdaságok stagnálása a részvénypiacok nélkül tanúsítja, hogy az emberek, ha lehetne sem volnának hajlandóak magukra vállalni egy gazdasági vállalkozás minden kockázatát. Amikor megoszthatóvá válik a kockázat, tér nyílik új lehetőségeknek, amelyek eddig megvalósíthatatlanok voltak – erre az Ipari Forradalom talán a legdrámaibb példa.

Sajnos ezek közül a lehetőségek közül az egyik – annak minden rettenetével, korrupciójával, brutalitásával és mészárlásával – a háború. Ebben a fejezetben szeretném megmutatni, hogy mint az erőszak költségének és kockázatainak csökkentője, az Állam gyakorlatilag a háború részvénypiaca.

Minden közgazdász ismeri a „betört ablak tévedést,” miszerint az abból fakadó keresletnövekedés, hogy egy vandál betört egy ablakot, nem ad a gazdasági növekedéshez, hanem elvesz belőle, mivel az ablakjavításra költött pénzt elvonják más lehetséges vásárlásoktól. Ez mindannyiunknak magától értetődő – nem próbáljuk azzal növelni a jövedelmünket, hogy szakadékba hajtjuk a kocsinkat vagy felgyújtjuk a házunkat. Bár örömteli fejlemény volna az autógyárak és a házépítők számára, viszont nem lenne az sem számunkra, sem azok számára, akik hozzájutottak volna az új autóhoz és házhoz, ha nekünk nem lett volna szükségünk rá. A pusztítás mindig elvonja az erőforrásokat, és ezzel fellicitálja az árakat, ami mindenki számára költségekkel jár.

(Ami azt illeti, ha betörnek egy 100 dolláros ablakot, az 100 dollárnál többet töröl el a gazdaságból, mivel ugyanúgy elvonja azt az időt, amit az ablak megjavítására – az ablakos felhívására, az új ablak kiválasztására, a feltakarításra, stb. – szentelnek.)

Természetesen mindig lesznek balesetek, így a javítási szolgáltatok a szabadpiac egy teljesen helyénvaló részét képezik. Azonban a háború sosem nevezhető balesetnek, sosem része a szabadpiacnak, mégis sokan úgy hiszik, hogy jó a gazdaságnak – és kétségtelenül jó, legalábbis néhány ember számára, hiszen olyan gyakran törekednek rá. Hogyan lehet feloldani ezt az ellentmondást? Hogy lehet gazdaságilag előnyös a pusztítás, amikor olyan nyilvánvalóan rossz a teljes gazdaságra nézve?

El tudunk képzelni egy erkölcstelen ablakost, aki ablakokat tör be, hogy növelje a vállalkozása iránti keresletet. Ez kétségtelenül segítené a jövedelmét – viszont mégis azt látjuk, hogy a valóságban szinte sosem tesznek így a szabadpiacon. Miért nem?

Az egyik nyilvánvaló válasz az, hogy a vállalatvezetők nem akarnak börtönbe vonulni – és ez kétségtelenül egy valós, bár nem olyan hatalmas kockázat. A gyújtogatókat például hírhedten nehéz kézre keríteni, és megannyi nehezen felderíthető szabotázst el lehet követni. Meg lehet mérgezni a vízkészletet, ami rettentően csorbítaná a vízszolgáltató hírnevét, és hónapokba telne felgöngyölíteni az ügyet – addigra pedig rég kihűlnek a nyomok. Fel lehet bérelni külföldi hackereket, hogy betörjenek egy versenytárs hálózatába vagy DDOS támadást intézzenek az oldala ellen – ami kétségtelenül végzetes azoknak, akik az interneten értékesítenek.

Nem elég meggyőző? Akkor mi a helyzet az eBay-jel? Ha van egy versenytársad, aki magához vonzza az összes vásárlót, miért ne foghatnál száz közeli barátot, hogy lepontozzák őt és bezuhanjon a reputációja – és a vállalkozása?

Ezek a praktikák nagyon ritkák egy szabadpiacon, három fő oknál fogva. Az első az, hogy költségesek; a második az, hogy növelik a kockázatokat; a harmadik pedig a megtorlástól való félelem.

A pusztítás költségei

Ha szeretnél felbérelni egy gyújtogatót, hogy felgyújtsa a versenytársad gyárát, az alvilági üzletkötés mesterévé kell válnod. Az is lehet, hogy odaadod a pénzed, a gyújtogató pedig elutazik Hawaiira ahelyett, hogy tüzet gyújtana. Azzal a kockázattal is szembe fogod találni magad, hogy a gyújtogatód a versenytársadhoz viszi az ajánlatodat, és pénzt kér azért, hogy ne gyújtson tüzet – vagy még rosszabb, hogy viszonozza a szívességet és a te gyáradat gyújtsa fel. Annyi biztos, hogy pénzbe fog kerülni, ha a vandalizmus útjára akarsz lépni, és semmi nem garantálja, hogy az a végén kifizetődik.

Egyéb, harmadlagos ára is van annak, ha pusztítással akarod lerendezni a versengést. Egyszerre csak egy versenytársat tudsz megcélozni, ami csak részben előny, hiszen a legtöbb vállalkozás egyszerre számtalan másikkal áll versenyben – melyek közül néhány helyi, néhány pedig a tengeren túli, valószínűleg elérhetetlenül messze. Még ha sikerrel is jársz versenytársad elpusztításában, teremtettél egy “rést” a piacon, ahova egyszerűen mások fognak belépni – és talán sokkal elszántabban fognak versenybe kelni veled. Amikor versenyről beszélünk, a legjobb az ellen harcolni, akit legalább már ismersz. Semmi értelme nem lenne kiütni egy versenytársat a szoftverpiacon, hogy aztán jó okot szolgáltass a Microsoftnak arra, hogy a piacra lépjen.

Továbbá ha üzlettulajdonos vagy, a verseny igen hasznos a számodra. Mint ahogyan egy sportcsapat is lustává és képzetlenné válik, ha sosem játszik kompetens ellenféllel, a versenytárs nélküli vállalkozások is terméketlenné, lustává és hatékonytalanná lesznek – amely hívószó volna másoknak, hogy belépjenek és versenyezzenek. A sikeres vállalkozásnak szüksége van a versenyre, hogy fitt maradjon. Az ellenállás teremti az erőt.

Továbbá mi történik, ha sikeresen szabotálod az ellenfeled? Ha jól csinálod, senki nem fogja tudni, hogy te álltál a hirtelen gyújtogatás mögött. Szóval mi történik a biztosításoddal? Az egekbe fog szökni – ha egyáltalán tudsz biztosítást kötni. Azzal, hogy véletlenszerű gyújtogatók terrorizálják a környéket, a legjobb alkalmazottjaid valószínűleg más munka után fognak nézni, attól félve, hogy nálad élve elégnek – vagy egyszerűen attól tartva, hogy leáll a termelés. Tehát megemelted a költségeidet és destabilizáltad a munkásaid hűségét – így egy olyan veszélyes helyzetet teremtettél, ami épp akkor motiválja a versenytársakat a belépésre, amikor a legsebezhetőbb vagy.

A pusztítás kockázatai

Tegyük fel, hogy megfizeted Stant, hogy gyújtsa fel az ellenfeled gyárát – a tranzakció alapvető ténye az, hogy Stan, mint hivatásos gyújtogató, sokkal jobban tudja, hogy miként képes előnyt kovácsolni magának a helyzetből, mint te, mivel te, khm, új vagy a pályán. Stan tudja, hogy bármit is tesz, nem mehetsz a rendőrséghez védelemért. Mi van, ha titokban felveszi a beszélgetéseteket, majd pedig megzsarol? Abban az esetben az erkölcstelen versengés költsége az egész életen át tartó félelem, bűntudat és harag.

Ahogyan fentebb említettük, mi történik, ha Stan úgy dönt, hogy elsétál a versenytársadhoz és felfedi a tervedet? A versenytársad nyilván jó pénzt fizetne azért az információért, hiszen elmehetne a rendőrségre és törvényesen mérhetné rád azt a pusztítást, amit te illegálisan terveztél. Nem. A bűnözés alapvető ténye az, hogy amint leveszik a kesztyűt, a következmények teljesen kiszámíthatatlanná válnak.

És mi van akkor, ha Stan elmegy a versenytársadhoz és azt mondja, hogy “25.000 dollárért fel kellene gyújtanom ezt a helyet – 30.000-ért megfordulhatok, és egy egészen más tüzet gyújthatok.” A licitálás háborúja könnyen veszteséges üzletté fajulhat minden résztvevő számára (kivéve Stant).”

És honnan tudhatnád, hogy Stan egyáltalán “valódi” gyújtogató? Mi van, ha valamiféle beépített ügynök? Mi van, ha valaki más küldte őt azért, hogy információt szerezzen rólad? Mi van, ha kiderül, hogy az egész csak a versenytársad zsarolási cselszövése? Honnan tudhatnád? Ismét – igen kockázatos.

A személyes megtorlás kockázatai

Tegyük fel, hogy minden éppen úgy alakul, ahogy te akarod, Stan elmegy és felgyújtja a versenytársad gyárát – szóval mi történik azután? Most életre hívtál egy dühös ellenfelet, akinek nincs több veszítenivalója, aki ármányt sejt és tudja, hogy jó okod volt felgyújtani a gyárát. Magándetektíveket fog felbérelni, és minden helyi újságban 1 millió dolláros pénzjutalmat fog ígérni annak, aki bizonyítékot szolgáltat a bűnösségedről, hogy bepereljen, és egy millió dollárnál jóval többet nyerhessen.

Az új ellenséged vagy talál döntő bizonyítékot, majd pedig a rendőrségre megy, vagy nem döntő bizonyítékot talál – azaz utalásokat, nem pedig bizonyítékot – amely esetben a bosszú mellett dönthet. Mivel képes voltál bizonyíthatatlanul elvégezni a piszkos munkát – és már tudja is, hogyan – sikeresen megtanítottál egy elkeseredett és dühös embert arra, hogy miként gyújthat fel egy gyárat, majd menekülhet meg a lebukástól. Vajon békésen fogsz aludni éjszaka? Biztos vagy abban, hogy nem kizárólag a gyáradat fogja célba venni?

Hogyan néz ki ez az egész a gazdasági kalkulációt nézve? Vess egy pillantást a lenti táblázatra, ami a gyújtogatás költségeit és hasznát mutatja. Ha a gyújtogatást 50000 dollár árcédulával illetjüt 50%-os sikerlehetőséggel és 1 millió dolláros profittal, 450 ezer dolláros hasznot látunk. (1 millió 50 százaléka, mínusz 50 ezer dollár költség). Ez eddig elég jó. Ha azonban hozzávesszük a zsarolás 10 százalékos, a bosszú 20 százalékos és a megnövekedett verseny 25 százalékos kockázatát – mind igen mérsékelt becslés – végül pedig a 100 ezer dollár megnövekedett biztosítási költséget, azt látjuk, hogy igen gyorsan elillan minden pénzügyi haszon (lásd lentebb).

TettKöltségA siker valószínűségeGazdasági hatásNettó haszon (haszon x kockázat - költség)
Gyújtogatás($50,000)50%$1,000,000$450,000
Zsarolás($250,000)10%($250,000)($25,000)
Bosszú($1,000,000)20%($1,000,000)($200,000)
Megnövekedett verseny($500,000)25%($500,000)($125,000)
Megnövekedett költségek (biztosítás, védelem) ($100,000)100%($100,000)($100,000)
Olvasd el ezt is:  Ludwig von Mises - Szabadság és tulajdon

(Megjegyzendő, hogy a fenti táblázat csak a gazdasági számítást mutatja – nem számolja bele a lelkiismeret-furdalás, a félelem és az aggodalom érzelmi tényezőit, amelyek nagy fontossággal bírnak, azonban nehéz pénzben kifejezni őket. Ez azért fontos, mert ha a fenti számok vitathatóak is, még akkor is le kell gyűrni az érzelmi korlátokat.)

Ahogy a fenti konzervatív példa mutatja, nem igazán érdemes megpróbálkozni azzal, hogy az ember pusztítással tegyen szert gazdasági előnyre – és ennek pontosan így kell lennie. Természetesen szeretnénk, hogy az emberek jók legyenek, azonban azt is szeretnénk, hogy a biztonság kedvéért erős gazdasági ösztönzők késztessék az embereket az erényre, a szabad akarat bizonytalan integritása miatt!

Hogyan kapcsolódik ez a háborúhoz és az Államhoz? Igazából nagyon szorosan – azonban ellentétes hatásokkal.

A háború közgazdaságtana

A háború közgazdaságtana végső soron nagyon egyszerű, és három fő szereplője van: azok, akik döntenek a háborúról; azok, akik profitálnak a háborúból; és azok, akik finanszírozzák a háborút. Azok, akik döntenek a háborúról, a politikusok. Azok, akik profitálnak belőle, a hadifelszerelések gyártói, vagy akiket hadi képességükért fizetnek. Azok pedig, akik finanszírozzák a háborút, az adófizetők. (Az első és a második csoport természetesen átfedi egymást.)

Más szóval az állami adóztatáson keresztül a polgárokon való élősködésből finanszírozzák a vállalatokat, akik profitálnak abból, hogy felszereléssel látják el a hadsereget – és ez a tranzakció semmilyen más körülmények között nem létezhetne, mivel a pusztítással járó fentebb felvázolt kockázatok egyenlőek vagy nagyobbak a profitnál, ami származhat belőle.

Kétségtelen, hogy egyáltalán nem létezne háború, ha azok finanszíroznák a háborúkat, akik döntenek róluk, hiszen a háborúra ugyanazok a gazdasági ösztönzők érvényesek, amiket fentebb felvázoltunk.

Viszont nem azok finanszírozzák a háborút akik döntenek róla – ezt a kellemetlen feladatot az adófizetőkre hárítják (mind a jelenlegi adófizetőkre, a közvetlen adók és az infláció formájában, mind a jövő adófizetőire az államadósság formájában).

Vizsgáljuk meg, hogyan változik a pusztítás költségeinek fenti elemzése, amikor belép a képbe az Állam.

A katonai pusztítás költségei

Ha szeretnél háborút indítani, szükséged van egy nagyon drága hadseregre – amit akkor is fenn kell tartani és ki kell képezni, amikor nincsen háború. Egyszerűen sehogyan nem lehet egy másik ország megszállásával megtéríteni a hadsereg költségeit – máskülönben a szabadpiac közvetlenül finanszírozná a seregeket és a megszállásokat, amit sosem tesz. Vagy, ha másik szemszögből akarod vizsgálni, csak úgy tudsz megszállni egy másik országot, ha elpusztítod annak hatalmas részeit, megölsz megannyi polgárt, aztán harcolsz a felkelések végtelen sora ellen. A megszállások költségeit tekintve – ami mindig százmillió vagy milliárd dollár – mégis milyen elképzelhető nyereséget lehetne kipréselni a lebombázott és megszállt országból? Ez olyan, mintha arra kérnénk egy betörőt, hogy úgy keressen pénzt, hogy lebombázza a házat, amibe be akar törni, majd maradjon ott és ejtse túszul a lakókat. Őrület! A rablók nem így működnek – és a háborúk sem így működnének egy Állam és az adófizetők pénze nélkül.

Mivel az adófizetők pénze finanszírozza a háborút, a pusztítás nagyon kevés költséggel jár azoknak, akik elkezdik a háborút – mennyit kellett George Bushnak személyesen fizetnie az iraki megszállásért? Igaz, hogy azok is fizetik a háborúzáshoz szükséges adókat, akik profitálnak a háborúból, viszont sokkal kevesebbet fizetnek be, mint amennyit nyereség formájában kapnak – ismét, ezt onnan tudjuk, hogy mindig vannak, akik lelkesen ellátnák a hadseregeket.

A megsemmisítés kockázatai

Azok, akik döntenek a háborúról, és akik profitálnak a háborúból, csak akkor fognak háborúba, amikor személyesen semmilyen pusztítás veszélye nem fenyegeti őket. Ez egy egyszerű történelmi tény, amit levonhaunk abból, hogy egyetlen nukleáris hatalom sem kezdett háborút egy másik nukleáris hatalom ellen. Az Egyesült Államok pénzzel és búzával látta el a Szovjetuniót, azonban megszállta Grenadát, Haitit és Irakot. (Ami azt illeti, az egyik legfőbb tény, amiből előre tudni lehetett, hogy Iraknak nincsenek tömegpusztító fegyverei, amivel elérhetné az Egyesült Államokat, az, hogy az Egyesült Államok hajlandó volt megszállni.)

A pusztítás kockázatainak elkerülése volt az oka annak, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok (hogy két nyilvánvaló példát vegyünk) „proxyháborúkat” vívott olyan messzi helyeken, mint Afganisztán, Vietnám és Korea. Ahogy azt lentebb látni fogjuk, a tény, hogy a pusztítás költségeit az adófizetőkre (és az adókból fizetett katonákra) terhelik, jelentősen megváltoztatja a gazdasági egyenletet.

A katonai megtorlás kockázata

A „megtorlás kockázatát” a háborúval kapcsolatos gazdasági számításokban nem általános kockázatként kell venni, hanem olyan kockázatként, ami azokat érinti, akik döntenek a háborúról, vagy profitálnak belőle. Például Roosevelt tudta, hogy ha blokád alá veszi Japánt az 1940-es évek elején, az a megtorlás hatalmas kockázatával jár – azonban ez a megtorlás távoli és ismeretlen katonákra fog lesújtani a Csendes-óceánon, nem a barátaira vagy a családjára Washingtonban. (Ami azt illeti, pontosan azért eszkalálták a blokádot, hogy kiprovokálják a megtorlást és az Egyesült Államok beléphessen a Második Világháborúba.)

Ha másokat fenyeget a megtorlás kockázata, maga a megtorlás irrelevánssá válik egy amorális, gazdasági szempontból. Ha dohányzok, azonban egy számomra teljesen ismeretlen valaki kaphat tüdőrákot, az kétségtelenül befolyásolni fogja a dohányzás folytatásáról hozott döntésemet!

A katonai kockázat externalizálása

Az Államhatalom, ami olyannyira hatalmas mértékben megváltoztatja az erőszak költségeit és előnyeit, a háború legfőbb tényezője – és a legfőbb oka a háború folytatólagos létezésének. Ahogy a gyújtogatással kapcsolatos fenti táblázatban láthattuk, ha azt az embert terhelik a következmények, aki profitálni akar a pusztításból, szinte semmilyen gazdasági ösztönző nem készteti a puasztításra. Azonban ha képes másokra hárítani a kockázatokat és a veszteségeket – és megtartani az előnyöket – teljesen megváltozik a gazdasági látkép! Sajnos ekkor nyereségessé válik megadóztatni a polgárokat, hogy – tegyük fel – finanszírozzanak 800 amerikai katonai bázist a világ minden táján, amennyiben New York-i idegenekre sújt le az elkerülhetetlen megtorlás. Ugyanúgy nyereségessé válik tanulatlan fiatalokat küldeni Irakba, hogy viseljék a felkelés következményeit.

A kellemetlen érzések externalizálása

Érzelmi szempontból nagyon fontos a tény, hogy az Állam az adófizetőkre és a katonákra hárítja a kockázatot és a fizetést. Ha a „gyújtogató” példáját meg lehetne változtatni, hogy nyereségessé váljon a pusztítás – mondjuk a megvesztegetés vagy a megtorlás kockázatának csökkentésével – a többi kockázat ugyanúgy felmerülne, ha valaki ilyen erőszakot fontolgat. Az efféle kockázatok a legritkább szociopatákon kívül mindenkiben kellemetlen érzéseket keltenének– és a félelem, a lelkiismeret-furdalás és az aggodalom miatt még mindig több profitot kellene hoznia a pusztításnak, mint amennyit a modell ésszerűen generálhat.

Tehát a tény, hogy az állam externalizálja a pusztítás szinte minden kockázatát és költségét, egy további pozitív motiváció azoknak, akik az állami erőszak hatalmát akarják használni saját céljaikra. Amint hozzáadjuk a képlethez a végtelen háborúpárti propagandát, a mások által finanszírozott háború indítása és vezetése kétségtelenül pozitív lehet – ami biztosítja, hogy a háborúk tovább folytatódnak, amíg össze nem omlik az Állam, vagy el nem pusztul a világ.

Más szóval: az Állam maga a háború

Ha megértjük a fentieket, akkor talán egy kicsit érthetőbb az ellenségesség, amivel az anarchisták viszonyulnak az Államhoz. Az anarchista szempontból az Állam egy alapvető erkölcsi gonosz, nem csak azért, mert erőszakot használ, hogy elérje a céljait, hanem azért is, mert az Állam az egyetlen társadalmi szervezet, ami képes gazdaságilag előnyössé tenni a háborút azok számára, akiknek hatalmában áll kikiáltani és profitálni belőle. Más szóval egyedül az adóztatás állami hatalmával lehet úgy pénzelni a háborút, hogy nyereségessé váljon a társadalom bizonyos csoportjainak. A pusztítás csak azért lehet nyereséges, mert az erőszak költségeit és kockázatait az adófizetőkre hárítják, míg az előnyeit az a néhány ember élvezi, aki közvetlenül irányítja vagy befolyásolja az Államot.

A költségek, ösztönzők és jutalmak eme erőszakos eltorzítását nem lehet kontrollálni vagy megszüntetni, mivel a gazdasági ösztönzők mesterséges kiegyensúlyozatlansága mindig (vagy legalábbis a közpénztárca elkerülhetetlen csődjéig) fenn fogja tartani és fokozni fogja önmagát. Vagy másképpen fogalmazva: mindaddig, amíg létezik az Állam, együtt kell élnünk a háború rettenetével. A háborút ellenezni az Államot ellenezni. Nem lehet elszigetelten vizsgálni őket, vagy külön ellenezni őket, mivel – nem csak metaforikusan – a háború és az Állam ugyanannak a véres érmének a két oldala.