Ludwig von Mises – A közgazdaságtan tanítása az egyetemeken

Töltsd le PDF-ben! Néhány évvel ezelőtt a képviselőház hirdetéssel és propagandával foglalkozó albizottsága Forest A. Harness képviselő vezetésével a szövetségi kormány propagandatevékenységeit vizsgálta. Egy alkalommal a bizottság egy állami foglalkoztatásban álló orvost hallgatott ki tanúként. Amikor megkérdezték, hogy az országszerte adott nyilvános beszédeiben felvázolta-e a kötelező társadalombiztosítást érintő párbeszéd mindkét felének álláspontját, ez a tanú…

Read More

A saját érdekedben…

Töltsd le PDF-ben! Az idők kezdete óta két nagy politikai csoportra oszlik az emberiség. Vannak, akik értékteremtő munkával, önkéntes cserével, munkamegosztással és együttműködéssel kívánnak szert tenni az életüket fenntartó és gazdagító javakra, és vannak, akik rablással, eltulajdonítással, elnyomással és élősködéssel kaparintják meg a vágyott dolgaikat. Az élősködés számos formát ölthet és öltött is a történelem…

Read More

Érvek a felsőoktatás ellen

Ó, a felsőoktatás! Talán nem én voltam az egyetlen, akit középiskolás korában – főleg a legvégső évben – a szülők, a tanárok illetve a kortársak könyörtelenül azzal ostromoltak, hogy a felsőoktatás mennyire felsőbbrendű választás az összes többi alternatívával szemben. Talán mások is pontosan ebben a helyzetben találják most magukat – vagy épp azon gondolkodnak, hol is…

Read More

10000 óra, avagy mitől fosztott meg az állami oktatás

Töltsd le PDF-ben! Malcolm Gladwell Outliers című könyvében úgy érvel, hogy 10000 órányi megerőltető gyakorlás szükséges ahhoz, hogy az ember bármilyen mesterségben kezdőből világszínvonalú mesterré váljon. Való igaz, hogy kellő gyakorlással bármilyen képesség elsajátítható. Különböző tapasztalatok különböző idegi összeköttetéseket hoznak létre az agyban, és a tapasztalatoktól függően bizonyos idegi kapcsolatok megerősödnek, míg mások elsorvadnak. Ezt nevezik neuroplaszticitásnak, mi…

Read More

Laura Grace Weldon – Hogyan oltja ki az iskola a gyerekek természetes tudásszomját?

A következő esszé részlet Laura Grace Weldon – Free Range Learning: How Homeschooling Changes Everything című könyvéből. Fordította: Gallai Tamás Ha kezükbe vesznek egy narancsot, akkor kezükben fogják érezni annak tapintását és súlyát, nagyot szippanthatnak az élénk színű héj árasztotta illatból, és ha éhesek, akkor meghámozva és gerezdekre bontva élvezhetik a gyümölcs utánozhatatlan ízét. Egy üde narancs…

Read More

Murray Rothbard – Emberi változatosság és egyéni tanítás

A következő esszé részlet Murray Rothbard – Oktatás: Szabad és Kötelező című könyvéből. Az emberi természet egyik legfontosabb ténye az egyének közötti hatalmas változatosság. Természetesen vannak bizonyos széleskörű fizikai és szellemi jellegzetességek, amelyek minden emberi lényben fellelhetők. De az emberi egyedek a többi fajnál sokkal megkülönböztethetőbbek. Nem csupán minden ujjlenyomat egyedi, minden személyiség is az….

Read More

Lew Rockwell – Mi lenne, ha eltörölnék a közoktatást?

Töltsd le PDF-ben! Az amerikai kultúrában az állami iskolákat nyilvánosan magasztalják, négyszemközt kritizálják – ami nagyjából az ellenkezője annak, ahogyan az olyan kiterjedt üzletláncokkal bánnak, mint a Walmart. A nyilvánosság előtt mindenki váltig állítja, hogy a Walmart szörnyű, teli selejtes külföldi termékkel meg kizsákmányolt alkalmazottal. Magunkban viszont megvesszük a jó árban lévő, minőségi árut, és…

Read More

A központi tervező rémálma

Próbálok a leginkább változatos lenni, és a tankönyvektől a magyar hírportálok skálájáig mindenhonnan válogatni a kritikai elemzés áldozatait, és próbálom elkerülni a Magyar Időket, mert minden alkalommal görcsbe rándul a gyomrom a nyílt propagandától, kendőzetlen őrültségektől meg a több ezer lájktól, és olyankor kissé elveszítem a hitem. Mégis, Ellenpropaganda név alatt illő az átlagosnál több…

Read More

Törvényhozó vs. kockásinges

Amikor a magyar tanárság vív háborút a politikával, a legjobb hagyni, had pusztítsák el egymást. Tény, hogy számtalan polgár nézi napról napra tehetetlen dühvel, ahogy a Fidesz egymás hegyére-hátára halmozza a gyomorforgató és őrült törvényeket. Érthető, hogy a magyar állampolgár úgy érzi magát, ahogy éreznie is kell egy államista rendszeren belül: mint jószág, akit úgy…

Read More