Olvasási idő: ~ 6 perc

Henry Hazlitt írt egy rövidke de velős könyvet “Közgazdaságtan egy leckében” címmel, amiben érthetően és egyszerűen elmagyarázza a legfontosabb közgazdaságtani perspektívát, amit létfontosságú megértenie mindenkinek, aki a világ pénzügyeit vizsgálja, az igaz ítélet érdekében. A könyv egy nagyon egyszerű premisszát fogalmaz meg:

A közgazdaságtan művészete bármilyen rendelet nem csupán azonnali, hanem hosszútávú hatásainak vizsgálatából áll, és abból, hogy a politikának nem csupán egy csoportra, hanem az összesre gyakorolt következményeit követjük nyomon.

Ez egy olyan alapvető lecke, amit nem ismerve a közgazdász olyan hibákat véthet, mint az úgynevezett törött üveg tévedés, mikor az ember hajlamos azt hinni, hogy egy betört üveg gazdasági növekedést okozhat, hiszen munkát teremt az üveges számára, és megannyi ember számára, akivel az üveges kereskedik, hogy megjavítsa a törött ablakot. Viszont ha Hazlitt leckéjének tudatában gondolkodunk, azt fogjuk látni, hogy mindazon pénz és idő és erőforrás, amit az üveg megjavításába szenteltek a gazdaság szereplői nem lett felhasználva a piac többi részén. Így tehát az igaz, hogy munkát hozott létre az üveges számára, de a pusztítás elvonta a javításhoz szükséges erőforrásokat a piac olyan területéről, ahol azt felhasználva nagyobb hatékonyság lehetett volna elérhető, ha az üveget nem törik be.

Hazlitt így fogalmazza ezt meg:

Kezdjük a lehető legegyszerűbb illusztrációval: válasszunk Bastiat nyomán egy törött ablaküveget.

Mondjuk, hogy egy fiatal huligán keresztülhajít egy téglát a pékség ablakán. Az eladó izzó haraggal rohan ki, de a fiú eltűnt. Tömeg gyűlik össze, és békés elégedettséggel bámul a tátongó lyukra, és a pitén meg a kenyéren pihenő üvegszilánkokra. Idővel a tömeg filozófiai tűnődés szükségét érzi. És számos tagja emlékezteti egymást vagy a péket arra, hogy végtére is a szerencsétlenségnek megvan a maga napos oldala. Üzletet teremt néhány üvegesnek. És ahogyan ezen tanakodnak, tovább vezetik a gondolat fonalát. Mennyibe is kerül egy új üvegablak? Ötven dollár? Az szép kis összeg. Végtére is, ha az ablakot sosem törték volna be, mi történne az üvegpiaccal? Aztán a láncolat persze végtelen. Az üveges így 50 dollárral többet költhet más kereskedőknél, majd azok cserébe 50 dollárral többet költhetnek megint más kereskedőknél, egészen a végtelenségig. A betört üveg pénzt és munkát fog biztosítani egy egyre növekvő körnek. Ha a tömeg levonná, a logikus következtetés mindebből az volna, hogy a tégladobó kis huligán nemhogy nem veszélyezteti a közösséget, hanem egyenesen jótevő.

Most vessünk egy újabb pillantást a szituációra. A tömegnek igaza van legalább az első következtetésében. A vandalizmus eme apró tette elsősorban több üzletet jelent néhány üveges számára. Az üveges pont annyira lesz szomorú az eset hallatán, mint egy temetkezési vállalkozó halálesetkor. A bolttulajdonos viszont szegényebb lesz 50 dollárral, amit egy új öltönyre tervezett költeni. Mivel ki kellett cseréltetnie az üveget, most öltöny (vagy más, annak megfelelő luxuscikk) nélkül kell élnie. Ahelyett, hogy lenne egy ablaka és 50 dollárja, most csupán egy ablaka van. Vagy, mivel épp aznap délután tervezte megvenni az öltönyt, ahelyett, hogy lenne egy ablaka és egy öltönye, most meg kell elégednie az ablakkal, öltöny nélkül. Ha úgy gondolunk rá, mint egy közösség része, a közösség elvesztett egy új öltönyt, amely más esetben elkészült volna, és így annyival szegényebb.

Röviden az üveges üzleti haszna mindössze a szabó üzleti vesztesége. Nem jött létre új “foglalkoztatás.” A tömegben levő emberek a tranzakció csupán két tagjára gondoltak, a pékre és az üvegesre. Elfelejtették a potenciális harmadik személyt, a szabót. Épp azért felejtették el, mert ő így nem fog belépni a képbe. Az elkövetkező napokban látni fogják az új ablakot. Sosem fogják látni viszont az extra öltönyt, épp azért, mert sosem készül el. Csak azt látják, ami a szemnek közvetlenül látható.

Ha egyszer megérti az ember, ésszerű és nyilvánvaló Hazlitt leckéje. Igazából azt gondolnánk, hogy ez egy egészen magától értetődő dolog, és alapvető mindenki számára, aki behatóan foglalkozik a gazdasággal; aki ír róla, aki tanítja, vagy aki a politikán át próbálja befolyásolni azt. Gondolnánk naivan, de mi van, ha tévedünk? Mi van, ha a közgazdasági szaktekintélyek olyan távol állnak a valóságtól, hogy a tudományág alapvető leckéjével sincsenek tisztában? Érthető volna, hiszen a közgazdaságtan igazságait követve nem juthatnának el mesterségesen meghatározott alapkamathoz vagy államosításokhoz. Mi van ha Orbán Viktor semmit nem tud a gazdaság működéséről?

A következő idézet a Mandiner Orbán: Az országot építeni kell akkor is, ha vannak bírálatok című bejegyzéséből.

Közismert jelenség, hogy minden, ami épül, gyarapodik, létrejön, „annak nem örülünk, hanem valahogyan próbáljuk támadni, valahogy kikezdeni”, ezt cinizmusnak lehet nevezni, de „cinizmusból még nem épült semmi” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Vál-völgyi kisvasút átadása után szombaton. Hangsúlyozta: ha a bírálókra hallgatnának, soha semmi nem történne Magyarországon, de „a síneket le kell rakni, az országot építeni kell”.

Nem rémisztő, hogy Magyarország miniszterelnöke apró személy elleni érveléssel próbálja palástolni, hogy a közgazdaságtan alapvető tézisével sincs tisztában, és országépítésként hivatkozik az állami költekezésre? Hiszen az előző apró leckéből tudjuk, hogy az ország épülne Orbán Viktor közbeavatkozása nélkül is.

Hogyan is működik az állami költekezés? Nagyon egyszerűen, az állam különféle módokon elveszi a versenyszektorban dolgozó állampolgár megtermelt vagyonát, majd azt elkölti. A hangsúly az első részen van: az állam nem javak és szolgáltatások értékesítésével tesz szert vagyonára, hanem kényszerrel. Miután szert tett bevételére, mindenképp olyan dolgokra fogja költeni, ami kevésbé hasznos a társadalom számára, mivel a hasznos javakat az adófizetők önként is megvásárolták volna.

Például neked van kétszáz forintod, én pedig – az állam szerepében – kitépem azt a kezedből – megadóztatlak – bemegyek a boltba, és veszek belőle egy chipset, majd felajánlom, hogy ketten együk meg. Nos, talán szereted a chipset, de te egy tábla csokoládét szerettél volna venni a pénzedből, vagy legalább bármilyen édeset, nem pedig chipset. Én pedig széttárom a karomat, cinikusnak nevezlek, aki ellenzi a nyalánkságokat, és kijelenteném, hogy de pedig a nyalánkságokat meg kell venni, a hasunkat telíteni kell.

A miniszterelnök azt is elmondta: Magyarországon tizenöt erdei kisvasút van, amelyekre 2015-ben nyolcszázezer ember váltott jegyet, amiből kitűnik, hogy a kisvasútra épülő turizmusra komoly igény van az országban. Az utóbbi években hét kisvasút épült, beleértve a szombaton átadott Vál-völgyit is. Egyrészt fejleszteni kell a meglévőket de van javaslat arra is, hogy a kisvasutak számát tovább növeljék – mondta Orbán Viktor.

Ha komoly igény van a kisvasútra épülő turizmusra, az államnak nem szükséges pénzelnie azt, mivel az emberek önként fizetnének érte. Ha pedig pénzeli, a kisvasutak fejlesztésébe többet fektetnek, mint amennyit az emberek fizetnének érte, és úgy minden kisvasútra költött forint egy-egy forint, amelyet az emberek nem használhatnak fel saját céljaik eléréséhez, saját vágyaikhoz, a gazdaságban pedig olyan javak kerülnek létrehozásra, amire kevesebb szükség van, mint arra, amit az adófizetők, önként vásároltak volna.

A kormány csak addig mehet el, amíg a nép passzívan, de tűri. A magyar nép pedig épphogy kilábal a szocializmusból, és vajmi keveset ért a piacgazdaságról, így egyszerű őt megvezetni, hazudni neki, távol tartani tőle a tudást. Itt azon dolgozunk, hogy feltárjuk azokat az igazságokat, amiket követve az emberek is megérthetik, milyen hatással van a világukra a kormány egy-egy döntése, hogy az ország lassan kilábalhasson a szegénységből, a munkanélküliségből, amit az állam gazdaságpolitikája okoz – az államé, melynek miniszterelnöke a közgazdaságtan első leckéjét sem ismeri.