Az állam nélküli társadalommal szemben felhozott messze legnépszerűbb ellenvetés a hit, miszerint egy vagy több magán vitarendező szervezet legyűrné az összes többet és új államot alakítana. Ez a hit minden szinten téves, de már-már csodálatra méltóan megingathatatlan.
Így szól az általános ellenvetés:
Egy állam nélküli társadalomban bármilyen szervezet, ami megjelenik arra a célra, hogy segítsen megoldani a vitákat, elkerülhetetlenül az állam helyébe fog lépni. Ezek a szervezetek a kezdetben talán versenytársként kezdik a szabadpiacon, de ahogy telik az idő, az egyik gazdaságilag dominálni fogja a többit, aztán háborút fog vívni a versenytársai ellen, végül egy új államot kényszerít a népességre. Ez az instabilitás és erőszak, amit a „vitarendezői polgárháború” mér a lakosságra, sokkal rosszabb, mint bármelyik fennálló demokratikus államrendszer. Így egy állam nélküli társadalom túlságosan is kockázatos kísérlet, mivel végül egyébként is csak egy új államot fogunk kapni!
Magától értetődőnek tartják ezt az ellenvetést az anarchista társadalomszerkezettel szemben, így sosem támasztják alá tényleges bizonyítással. Természetesen mivel az állam nélküli társadalom megvitatása egy jövőbeli, elméleti helyzetről szól, nem lehet empirikus példákra hivatkozni. Azonban, mint az emberi motivációt érintő összes állítás, a „helyettes állam” hipotézis is logikai vizsgálat alá vehető.
Premisszák
A „helyettes állam” hipotézis alapja a premissza, miszerint az emberek előnyben részesítik a jövedelmük maximalizálását a lehető legkisebb energiabefektetéssel. Egy vitarendező szervezetet az motiválná az erőszak használatára, hogy minden versenytárs eliminálásával és egy földrajzi terület fölötti katonai uralommal sokkal több pénzt kereshetne, mint a szabadpiaci versennyel, így megérné katonai konfliktusba fektetni az erőforrásait, hogy bebiztosítsa magának az új adófizetőktől származó permanens jövedelemforrást.
Teljesen elfogadhatjuk ezt a premisszát, amennyiben azt következetesen alkalmazzuk minden emberre egy állam nélküli társadalomban. A „helyettes állam” érvének megerősítéséhez azt is feltételezzük, hogy semmilyen erkölcsi megfontolás nem fogja útját állni bármilyen döntéshozatalnak. Azzal, hogy a „dominálás iránti vágyat” pusztán a gazdasági hatékonyság kiszámítására redukáljuk, eltörlünk minden etikai féket a forgatókönyvből.
Kezdőpont
Induljunk ki egy állam nélküli társdalomból, amelyben a polgárok önként választhatják, hogy szerződésbe lépnek egy vitarendező szervezettel a tulajdonuk védelme és a konfliktusaik rendezése érdekében. Minden polgárnak úgyszintén jogában áll felbontani a szerződését a vitarendező szervezetével.
Lényegében három lehetséges mód létezik arra, hogy egy vitarendező szervezet katonai uralom alá hajtson egy teljes területet:
- Ha titokban összeállít egy sereget, majd hirtelen megtámadja vele az összes versenytársát;
- Ha nyíltan összeállít egy sereget, majd ugyanazt teszi;
- Ha önkéntes „védelmi szervezetnek” állítja be magát, ami állítólag a polgárok védelme érdekében halmozza a fegyvereket, majd a polgárok ellen fordítja azokat a fegyvereket és új állammá teszi meg magát.
Van egy további lehetőség, nevezetesen az, hogy egy magánpolgár próbál összeállítani egy sereget.
Vizsgáljuk meg sorban ezeket.
A titkos hadsereg
Eszerint a forgatókönyv szerint egy vitarendező szervezet vezetője, akit – tegyük fel – Bobnak hívnak, úgy dönt, hogy elege van abból, hogy önkéntes alapon foglalkozzon az ügyfeleivel. Elhatározza, hogy arra fogja költeni a vállalat pénzét, hogy hatalmas mennyiségű fegyverzetet vásárol és kiképez egy hadsereget. (Egyelőre tételezzük fel, hogy Bob teljesen önállóan meghozhatja ezt a döntést, és nem kell semmi testület, bank vagy befektető beleegyezését kérnie.)
Tegyük fel, hogy Bob vitarendező szervezetének éves jövedelme 500 millió dollár, a nyeresége pedig évi 50 millió.
A legközvetlenebb kihívás, amivel Bob szembetalálja magát: hogy a fenébe fogok finanszírozni egy hadsereget? Tekintve, hogy egy szabad társadalomban sehogy sem lehet tudni, hogy pontosan hány polgár van felfegyverezve – vagy miféle fegyverekkel rendelkeznek – biztosra kellene mennie és egy igen bámulatos és elsöprő hadsereget kellene összeállítania, hogy uralma alá hajtson egy egész területet, különben Bob befektetése azonnal elveszne egy katonai vereséggel. Egy ilyen hadsereg aligha olcsó mulatság. Az érv kedvéért tételezzük fel, hogy 5 év távlatában 500 millió dollárba kerülne Bobnak, hogy összeállítsa a hadsereget – ami kétségtelenül szerény becslés. Honnan fogja szedni a pénzt arra, hogy finanszírozza mindezt?
Áremelés
A legnyilvánvalóbb módja annak, hogy Bob összeszedje azt az extra 500 milliót, ha magasabb árat kér az ügyfeleitől. Az 500 millió dollár, amire Bobnak szüksége van, vitarendező szervezete évi 50 millió dolláros nyereségének tízszerese. Így ahhoz, hogy öt év alatt finanszírozhassa a hadseregét, Bobnak a kétszeresére kellene növelnie az árait. Mivel abból a feltételezésből indultunk ki, hogy Bob kapzsisága az, ami új állam megalapítására készteti – és hogy a kapzsiság a társadalom minden tagjának közös vonása – úgyszintén feltételezhetjük, hogy az ügyfeleit is ez motiválja. Tehát épp úgy, ahogy Bob szeretne egy hadsereget, hogy maximalizálhassa a jövedelmét, az ügyfelei nem szeretnék, hogy Bobnak legyen egy hadserege egyazon oknál fogva. Abban a pillanatban, hogy Bob közli a vásárlóival, hogy ezentúl kétszer annyit kér egyazon szolgáltatásért, el fogja veszíteni az összes ügyfelét és csődbe fog menni. Sajnos hadsereg nélkül marad.
Nyilvános törekvés
Azonban Bob talán felismeri ezt a problémát és a tervei szerint azzal fogja megtartani az ügyfeleit, hogy közli velük, hogy egy hadsereg finanszírozása céljából növeli az árait. „Segítsetek vásárolni egy hadsereget azzal, hogy a jelenleginél kétszer magasabb árat fizettek, én pedig megosztom veletek a zsákmányt, miután meghódítom ezt meg ezt a területet!” Ha feltételezzük is, hogy Bob ügyfelei hisznek neki és hajlandóak finanszírozni egy ilyen őrült tervet, Bob titka immár napvilágra került és a teljes társadalom – beleértve az összes többi vitarendező szervezetet – megismerte Bob aljas szándékait. Nyilvánvaló, hogy az összes többi vitarendező szervezet azonnal felhagy azzal, hogy Bob szervezetével üzleteljen. Mivel minden vitarendező szervezet központi értéke az, hogy képes kapcsolatba lépni a többi vitarendező szervezettel – mint ahogyan egy telefonszolgáltató központi értéke is az, hogy képes kapcsolatba lépni a többi telefonszolgáltatóval – Bob szervezete így súlyos károkat szenved. Más szóval, Bob sok-sok évre megkétszerezi az árait – míg sokkal alacsonyabb rendű szolgáltatást biztosít – valami roppant bizonytalan és veszélyes „nyereség” reményében.
Emellett Bob bankja azonnal megszüntetné a kapcsolatát Bobbal, így képtelen volna kifizetni az alkalmazottjait, bérleti díjait vagy számláit. Bob áramszolgáltatója nem biztosítana neki áramot többé, kiszáradnának a csapok az épületében, megszüntetnék a telefonszolgáltatását és számos másik balszerencse érné annak következtében, hogy kinyilvánította a szándékát arra, hogy új diktátor legyen. Nehéz elképzelni, hogy öt napot kibírjon ebben a helyzetben, azt pedig végképp, hogy megtartsa az összes fizető ügyfelét kétszeres árakon öt éven keresztül, hogy felállíthassa a seregét!
Ha valahogyan meg is lehetne birkózni az összes fenti problémával, nehéz elképzelni, hogy Bob ügyfelei boldogan felfegyvereznék Bobot annak reményében, hogy osztozkodhatnak a zsákmányon. Az államokkal ellentétben, amik kedvük szerint adóztathatnak, a vitarendező szervezeteknek ténylegesen védelmezniük kell az ügyfeleik tulajdonát ahhoz, hogy továbbra is az ügyfeleik maradjanak. Tekintve, hogy azok érdekeltek a leginkább a tulajdonuk védelmében, akik szerződést kötnek egy vitarendező szervezettel, egészen értelmetlen a feltételezés, hogy ők finanszíroznák Bob seregét, hiszen semmilyen tényleges irányítást nem gyakorolhatnának a hadsereg felett, miután megalkották, így sehogyan sem tudnának kikényszeríteni bármiféle előtte megalkotott „fosztogatási szerződést.” Egy szabad társadalomban az emberek nem próbálnák azzal „megvédeni” a tulajdonukat, hogy finanszíroznak egy hatalmas sereget, ami aztán szabadon megfoszthatná őket a tulajdonuktól. Az efféle őrültség megköveteli egy állam létét!
Alternatív finanszírozás
Bob talán megpróbálja másféleképp finanszírozni a hadseregét. Megpróbálhat kölcsönök útján hozzájutni a pénzhez, de a bankja csak akkor fog neki kölcsönt biztosítani, ha hihető és mérhető üzleti tervvel áll elő. Ha Bob üzleti terve nyíltan kijelenti egy hadsereg felállításának vágyát, bankja felhagyna Bob bárminemű támogatásával, mivel csak veszítenivalója volna, ha megalakulna ez a hadsereg. Ha Bob azzal tenne szert a pénzre, hogy hamis üzleti tervet mutat be a bankjának, a bank ezt szinte azonnal megtudná és visszavenné a megmaradt pénzt – valamint súlyos büntetést szabna ki Bobra! Ismét, Bob hadsereg nélkül marad.
Mi lenne akkor, ha Bob azzal próbálná finanszírozni a hadseregét, hogy csökkenti a részvénytulajdonosoknak fizetett osztalékot? Ezt természetesen kifogásolnák a részvényesek és vagy leváltanák, vagy egyszerűen eladnák a részvényüket és máshova fektetnék a pénzüket, ezzel csapást mérve Bob szervezetére. Megpróbálhatna kevesebbet fizetni az alkalmazottjainak, de ezzel csak más vitarendező szervezetek karjaiba kergetné őket – és elpusztítaná a saját cégét.
Biztosan kijelenthetjük, hogy gyakorlatilag lehetetlen Bob számára megszerezni a pénzt, amivel finanszírozhatná a hadseregét – és ha sikerülne is, a vállalkozása képtelen volna túlélni a társadalmi és gazdasági normák ilyen súlyos megszegését.
Azonban más veszélyek is felmerülnek, amiket érdemes megvizsgálni.
Védelmi szervezetek
Legvalószínűbben a „védelmi vitarendező szervezetek” jelentenének veszélyt, mivel ezek az ügynökségek máris rendelkeznének a fegyverekkel és a személyzettel, ami felhasználható a népesség ellen. Ez azonban két okból kifolyólag roppant nehéz volna. Egyrészről, a védelmi szervezeteknek befektetésekre és banki kapcsolatokra van szükségük ahhoz, hogy növekedjenek és virágozzanak. Tekintve, hogy a befektetők és a bankok nem finanszíroznának olyan hadsereget, ami elrabolhatná a tulajdonukat, ügyelnének arra, hogy belefoglaljanak számtalan „biztonsági mechanizmust” a védelmi szervezetekkel kötött szerződéseikbe. Gondoskodnának arról, hogy figyelemmel kísérhetik az összes vásárlásukat, elszámolhatnak minden pénzükkel és nem állítanak össze semmilyen titkos hadsereget.
A védelmi szervezetek úgyszintén ugyanazzal a finanszírozási problémával találnák szembe magukat, mint Bob vitarendező szervezete. Tételezzük fel, hogy Dave az egyik védelmi szervezet vezetője, és egy nap arra ébred, hogy ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy összeállítsa saját seregét és kifossza a társadalmat.
Mindenekelőtt, a polgárok sosem szerződnének olyan védelmi szervezettel, ami nem volna hajlandó rendszeres vizsgálatnak alávetni a szervezetét, fegyvereit és számláit, annak bizonyítása végett, hogy nem állítanak össze semmilyen titkos hadsereget. Ha Dave úgy dönt, hogy megkerüli ezt a szerződéses kötelezettséget és titkon elkezdi finanszírozni a seregét, hogyan fog fizetni érte? Abban a pillanatban, hogy felemeli az árait anélkül, hogy bővítené a szolgáltatásait, a vásárlói pontosan tudni fogják, hogy mire készül, és visszavonják a támogatásukat. Agyő, hadsereg. Dave úgyszintén szembetalálná magát az összes fentebb említett finanszírozási problémával.
Látható tehát, hogy semmilyen járható út sincsen egy vitarendezési szervezet számára, hogy finanszírozzon egy titkos sereget anélkül, hogy közben elpusztítaná a saját vállalatát. A hadseregek csak akkor lehetségesek, ha az állam rákényszerítheti az adófizetőket annak finanszírozására.
Függetlenül gazdag?
Vegyünk Bob vagy Dave helyett egy Bill nevű kőgazdag multimilliárdost, aki úgy dönt, hogy felállít egy sereget és diktátorrá teszi magát. Hatalmas vagyona révén nem függ semmilyen vásárlótól, munkavállalótól vagy részvényestől. Tegyük fel, hogy képes volna azonnal zsebből finanszírozni egy hadsereget.
A kihívás, ami Bill előtt áll, természetesen az, hogy egy szabad társadalomban nincs éppen lehetősége arra, hogy vásároljon egy komplett sereget a helyi Walmartban. Egy hadsereg alapjában véve gazdaságtalan, a legjobb esetben is drága pluszköltség, így valószínű, hogy a földrajzi védelem egy szabad társadalomban néhány tucat nukleáris fegyverre korlátozódna, hogy elriasszanak minden potenciális támadót. Így ha lehetőségében állna, akkor sem segítene sokat Billnek, ha venne egy atombombát, mivel képtelen volna arra használni, hogy legyőzze az összes többi védelmi szervezetet.
Mi a helyzet a konvencionálisabb fegyverekkel? A védelmi szervezetek által biztosított szolgáltatás része volna a garancia arra, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megakadályozzák egy független hadsereg megjelenését – legyen az sajátjuk vagy bárki másé. A fegyvergyártóknak így szigorúan el kellene számolniuk mindennel, amit legyártottak és eladtak, annak biztosítása végett, hogy nem értékesítenek fegyvereket valami titkos hadseregnek Montana hegységeiben. Ha az emberek valóban tartanának annak eshetőségétől, hogy valaki felállít egy magánsereget, akkor csak azzal a védelmi szervezettel kötnének szerződést, aki garantálja, hogy nyilvános és legitim fegyverkereskedőtől vették a fegyvereiket – természetesen függetlenül ellenőrizhető módon.
Tehát amikor megjelenne Bill és megpróbálna felvásárolni 500 millió dollárnyi fegyverzetet és felbérelni több tízezer katonát, az egyik kérdés az volna: honnan a fenéből jönnének ezek? A fegyvergyártók nem ülnének 500 millió dollárnyi készleten az efféle termékek iránti korlátozott kereslet, valamint legyártásuk és raktározásuk költségei miatt. Így a fegyvergyáraknak jelentősen fel kellene turbózniuk a termelésüket, amit nem lehetne elrejteni a lakosság vagy a védelmi szervezetek elől, akiket közvetlenül veszélyeztetne az efféle extra termelés. Ahhoz, hogy legyártsák az összes extra fegyverzetet, a gyártóknak kölcsönhöz kellene folyamodniuk, hogy bővítsék a termelésüket. Honnan szereznék ezt az extra pénzt? A bankjaik minden bizonnyal nem finanszíroznának egy ilyen veszélyes vállalkozást, azonnal értesítenének minden védelmi szervezetet, akivel szerződésben állnak, és eltávolítanák az ügyfeleik sorából a zsivány fegyvergyárat. A védelmi szervezetek és az ügyfeleik úgyszintén nem üzletelnének többet egy efféle veszélyes fegyvergyártóval, amivel csődbe taszítanák a céget.
Egyetlen gyártó sem volna képes bővíteni a termelését egy egyszeri vásárlás miatt, ahogyan te se vennél egy autót egyetlen utazáshoz. Továbbá – miért értékesítene halálos fegyvereket egy fegyvergyártó valakinek, akiről tudja, hogy képes volna arra használni a fegyvereket, hogy kirabolja a gyártót?
Másodjára, ha Bill valahogy meg is tudná szerezni a szükséges fegyvereket, honnan jönne az a több tízezer katona? Egy állam nélküli társadalomban a katonaság nem igazán volna ugyanaz a „keresett” karrier, mint napjainkban. Ahhoz, hogy összeállítson egy több tízezer főből álló hadsereget, Billnek hirdetnie és toboroznia kellene, fizetést és kiképzést kellene biztosítania nekik stb. Ezt lehetetlen volna elrejteni. Mivel teljesen nyilvánvaló lenne, hogy Bill hadsereget állít össze, mit tehetnének az emberek a társadalomban, hogy megállítsák őt?
Mindenekelőtt, ha ez potenciális kockázat volna, a bankja belefoglalna egy kikötést a szolgáltatási szerződésébe, ami feljogosítja arra, hogy ne teljesítse azokat a tranzakciókat, amik nyilvánvalóan egy magánsereg finanszírozására hivatottak. Tovább egyetlen vitarendező szervezet sem üzletelne Billel – vagy a katonáival – abban a pillanatban, hogy világossá válik, mit forgat a fejében. Ez azt jelentené, hogy Bill egyik katonája sem lehetne biztos abban, hogy megfizetik őt, az élelmiszerboltok nem értékesítenének nekik ételeket, az áramszolgáltatók felmondanák a szerződésüket, a benzinkutak nem szolgálnák ki őket stb. Amikor a teljes társadalom be akarja szüntetni a veled való üzletelést, felettébb megnehezedik a túlélés.
A nyereség kérdése
Emlékezzünk, hogy azzal a premisszával kezdtük ezt a szakaszt, hogy valaki azért szeretne magának egy hadsereget, hogy pénzt szerezzen. Lássuk, hogy elérhető-e ez a cél, ha sikerülne is valahogy megoldani az összes fenti akadályt.
Tételezzük fel, hogy első barátunk, Bob valahogyan képes felállítani a hadseregét – a kérdés az, hogy nyereségessé tudja-e tenni?
Emlékezzünk, hogy Bobnak öt év alatt 500 millió dollárba került a hadsereg összeállítása – tételezzük fel, hogy a következő öt év során további 1 milliárd dollárba kerül meghódítani egy észszerű méretű területet a csatákban elvesztett életek és felszerelések miatt. Miféle pénzügyi megtérülésre számíthat Bob?
Ha biztosra tudod, hogy Bob serege két hét múlva a házadhoz ér, és semmilyen mód nincsen a megállításukra, akkor az orosz stílusú „felperzselt föld taktikáját” alkalmaznád, igaz? Magaddal vinnél mindent, ami értékes, és talán elpusztítanál mindent, amit nem tudsz elvinni. Mit tudna tehát végül irányítása alá vonni Bob serege? Nem sok mindent.
Azonban képzeljük el, hogy Bob serege valahogy képes volna lefoglalni olyan vagyontárgyakat, amik érnek is valamit. Mennyit kellene rabolniuk, hogy nyereséget termeljenek?
Mindenekelőtt vizsgáljuk meg az alternatívát, avagy Bob seregének alternatív költségét.
Bobnak minden évben százmillió dollárt kell befektetnie, hogy összeállítsa a seregét – mennyibe kerül ez neki összesen?
Ha Bob ehelyett a vitarendező szervezetébe fektette volna azt a százmilliót, valószínűleg 10%-os megtérülést hozott volna a befektetése. Öt évnyi kamatos megtérüléssel számolva az 832,61 millió dollár.
Aztán pedig Bobnak be kell fektetnie további egymilliárd dollárt a következő öt év alatt, miközben megszáll egy sor szomszédságot. Mennyibe fog ez neki ténylegesen kerülni? 1665,22 millió dollár, avagy 1 milliárd dollár, 10% megtérüléssel számolva 5 éven át. De ez nem minden – a fenti 832,61 millió dollár úgyszintén hozott volna neki évi 10% megtérülést a következő öt évben, ami összesen 1340,93 millió dollárt jelentett volna.
Tehát Bob öt évnyi előkészülete, majd öt évnyi katonai tombolása több mint 3 milliárd dollárba került neki. Figyelembe véve az efféle vállalkozással járó hatalmas kockázatokat, a befektetők valószínűleg minimum húsz az egyhez megtérülést várnának el – a szoftverpiachoz hasonlóan. Így Bobnak jóval több mint 60 milliárd dollárt kellene összerabolnia, ha azt is belevesszük, hogy egy részét magának is meg akarja tartani.
Honnan jönne ez a 60 milliárd? A leégett házakból? Az otthagyott autókból? Nehéz elképzelni, hogy sokat érne bármi, amit Bob képes volna megszerezni.
(A történelmi bizonyíték támogatja ezt a következtetést. Gazdasági szempontból az imperializmus katasztrófa mindenki számára, azokat leszámítva, akik a legközelebbi kapcsolatokat ápolják az állam kényszerítő hatalmával.)
Bob továbbá elpusztította a gazdaságot, ami lehetővé tette számára, hogy évi 10%-os megtérülést keressen a befektetésein – ha sikerül is milliárdokat összelopnia, az még mindig kevesebb volna, mint amennyit kereshetett volna az életes során, ha egyszerűen csak visszafektette volna a pénzét! A visszafektetés azzal a jelentős előnnyel is jár, hogy nem teszi ki Bobot a háborún vagy orgyilkosságon keresztüli halál kockázatának.
Mi van akkor, ha Bob váratlanul szeretne rátámadni a polgárokra, hogy megadóztassa őket? Ismét, az összes többi vitarendező szervezet elvesztené mindegyik ügyfelét ennek következtében, így megtennének minden szükséges lépést, hogy megakadályozzák azt. Innovatív „fékek és ellensúlyok” megoldásokat kellene biztosítaniuk a potenciális ügyfeleiknek, hogy elnyerjék a bizalmukat, és kollektíven ébernek kell lenniük az efféle váratlan támadások ellen. Továbbá tekintve, hogy egy állam nélküli társadalomban nincsenek határok, azok, akiket Bob serege célba vett, elmenekülnének az éj leple alatt, elkerülve a fosztogatását.
Ha azonban valahogyan sikerülne is leküzdeni az összes fenti problémát, és lehetséges és nyereséges volna egy állam létrehozása egy szabad társadalomban, egyszerű a megoldás erre a veszélyre. A védelmi szervezeteknek egyszerűen meg kellene vásárolniuk az ügyfeleik bizalmát annak elvállalásával, hogy bármilyen potenciális katonai nyereségnél magasabb büntetést fizetnek, amennyiben kiderül, hogy egy hadsereget próbálnak felállítani. Ahogy az fentebb említésre került, a szervezetek rábíznának egy bizalmi vagyonkezelőre több millió dollárt, ami kifizethető volna bárkinek, aki képes bizonyítékot találni arra, hogy titkos hadsereget állítanak össze. Probléma megoldva.
Amikor megvizsgáljuk a lépéssorozatot, ami gazdaságilag nyereségessé tenne egy titkos hadsereget, azt látjuk, hogy az elképzelés annyira valószínűtlenné válik, hogy az gyakorlatilag lehetetlen. Ha feltételezzük, hogy a nyereségmaximalizálás gazdasági ösztönzője késztetne valakit arra, hogy fontolóra vegye ezt az utat, könnyen láthatjuk, hogy az elkerülhetetlen magánzsarnokságoktól való félelem pusztán képzeletbeli.
A „helyettes állam” mitológia csak egy újabb lidércmese, amit azért alkottak meg, hogy olyan ketrecekben tartsanak bennünket, amelyek rácsai teljességgel képzeletbeliek.
