Egy másik erőteljes érv a kötelező oktatás ellen, amit sokszor figyelmen kívül hagynak, az, hogy amikor a tanítás kötelező, a szülő pedig nem engedheti meg, hogy gyermekét magániskolába vagy tanárhoz küldje, és megakadályozzák, hogy ő maga tanítsa a gyermekeit, akkor a gyermekét állami iskolába kell küldenie. Leginkább azok lesznek az állami iskolában, akik nem volnának ott, ha nem lenne általános kényszerítő törvény. Ez magába foglalja a szubnormális, taníthatatlan gyermekeket, illetve a különböző fiatalkorú bűnözőket és huligánokat. Bár a szülő inkább nem küldené a gyermeket formális iskolába, minthogy arra kényszerítse őt, hogy ilyen züllöttekkel barátkozzon, az Állam mégis rákényszeríti őt, ártatlan gyermekre nézve kiszámíthatatlanul gonosz következményekkel az. A gyermek arra kényszerül a nap egy részében, eltávolítva a szülő gondoskodása és a felügyelete alól, hogy züllött társakkal barátkozzon, és hogy akár rávegyék őt arra, hogy fiatalkorú bandákba csatlakozzon, drogfüggő legyen, satöbbi.
Ezek egyáltalán nem eltúlzott problémák, ahogyan azt mindenki tudja, aki olvassa a napi sajtót, azonban – az egyéni felsőbbség és különbségek elleni általános gyűlölethez illő módon – a kikényszerített egyenlőség iránti szenvedély kijelenti: ez remek dolog; hagyjuk, hogy minden gyerek tanuljon az „életről” és társulni kényszerüljön az emberiség legalacsonyabb rendű tagjaival. Nyilvánvalóan látható ebben az álláspontban a potenciálisan jobb és felsőbbrendű gyermek elleni irigység és gyűlölet, ami úgyszintén meghúzódik a kikényszerített egyenlőség és a felsőbbrendű egyéniség abból fakadó elnyomása melletti érvek mögött.
