Franciaország

Az általános kötelező oktatást, mint a kötelező katonai szolgálatot, a Francia forradalom hozta el Franciaországnak. Az 1791-es forradalmi alkotmány elrendelte a kötelező általános iskolát mindenki számára. Az Állam először nem tehetett sokat annak érdekében, hogy megvalósítsa ezeket az elveket, de mindent megpróbált, ami tőle tellet. 1793-ban a Konvent előírta, hogy a francia nyelv legyen az „egy és oszthatatlan köztársaság” egyetlen nyelve. Keveset tettek Napóleon eljöveteléig, aki felállította a mindent átfogó állami oktatást. Minden iskola, legyen az állami vagy névlegesen magán, a nemzeti kormány szigorú irányításának volt alárendelve. A „Francia egyetem” uralta a teljes rendszert, amit azért alapítottak, hogy biztosítsa az egyformaságot és az irányítást a teljes francia oktatási rendszerben. Vezető hivatalnokait Napóleon jelölte ki, és senki sem nyithatott új iskolát vagy taníthatott nyilvánosan, hacsak nem adott arra engedélyt a hivatalos egyetem. Tehát Napóleon az 1806-os törvényben biztosította az Állam tanítási monopóliumát. A köziskolák tanári karát az Állam által működtetett iskolákban képezték. Az összes ilyen iskolát arra utasították, hogy az államfő iránti lojalitás elvét és az egyetem rendeleteinek való engedelmességet tegyék tanításuk alapjává. Pénzhiány miatt nem tudták mindenkire rákényszeríteni a köziskolák rendszerét. A napóleoni korszak végére valamivel kevesebb, mint a francia gyermekek fele járt köziskolákba, míg a maradék javarészt katolikus iskolában tanult. A magániskolák viszont mostantól az Állam szabályozása alatt álltak, és kötelesek voltak tanítani az uralkodók iránti patriotizmust.

A restaurációval a napóleoni rendszert javarészt leépítették, az oktatás Franciaországban pedig elsősorban a katolikus egyház dolga lett. Az 1830-as forradalom után viszont Guizot miniszter elkezdte megújítani az Állam hatalmát az 1833-as törvényében. Az iskolalátogatást nem tették kötelezővé, a magániskolákat pedig sértetlenül hagyták, azt a jelentős követelményt leszámítva, hogy minden oktatási intézménynek „belső és társadalmi békét” kell tanítania. A magániskolák teljes szabadságát viszont visszaállította a III. Napóleon által 1850-ben elfogadott Falloux törvény.

A forradalmi és napóleoni időszakok kivételével tehát a francia oktatás szabad maradt, egészen a tizenkilencedik század későbbi részéig. Mint ahogy a porosz kényszer és abszolutizmus nagy lendületet kapott a Napóleon általi vereségtől, úgy a francia kényszer és parancsolás is az 1871-es porosz győzelemből nyerte inspirációját. A porosz győzelmet a porosz hadsereg és a porosz pedagógusok győzelmének tekintették, és Franciaország a bosszú (revanche) által vezérelve nekilátott saját intézményeinek poroszosításához. Az 1882-es és 1889-es törvényeiben bevezette az általános katonai sorozást a porosz modell nyomán.

Az új politika vezetője Jules Ferry miniszter volt. Ferry volt az agresszív imperializmus és gyarmati hódítás új politikájának legfőbb bajnoka. Támadásokat hajtottak végre Észak–Afrikában, Alacsony–Afrikában és Indokínában.

A kötelező oktatás iránti kereslet a katonai revanche céljából fakadt. Ahogy egy vezető politikus, Gambetta fogalmazott: „A porosz pedagógusok megnyerték az utolsó háborút, és a francia pedagógusoknak kell megnyerniük a következőt.” E célból zajongás vette kezdetét, hogy kiterjesszék az oktatási rendszert minden francia gyermekre, hogy állampolgársági képzésben részesítsék őket. Továbbá azért is követelték a kötelező oktatást, hogy mindegyik francia gyermekbe beleneveljék a republikanizmust és immunissá tegyék őket a monarchikus restauráció csábítására. Következményképp 1881 és 1882 között egy sor törvényben Ferry kötelezővé tette a francia oktatást. A magániskolákat névlegesen szabadon hagyták, de a valóságban jelentős mértékben korlátozta őket a jezsuita rend kikényszerített feloszlása és Franciaországból való kiutasítása. Sok francia magániskolát jezsuiták üzemeltettek. Továbbá a törvények eltöröltek számos szerzetesi rendet, amelyeket az Állam nem „hitelesített” formálisan, és megtiltotta tagjainak, hogy iskolákat vezessenek. Kötelező volt a részvétel valamilyen iskolában a 6.-tól a 13. életévig.

Az új rezsim teljes uralom alá vonta a magániskolákat, mivel akiket nem érintettek az antikatolikus törvények, azoknak az alatt a rendelet alatt kellett fennmaradniuk, miszerint „nem lehet magániskolákat alapítani miniszteri engedély nélkül, és azok egy egyszerű minisztériumi paranccsal bezárathatók.”¹

A középfokú magániskolákat súlyosan megbénította a Waldeck–Rousseau és Combes törvény 1901-ben és 1904-ben, ami elnyomott minden vallásos középfokú magániskolát Franciaországban.

Lábjegyzetek

1. Herbert Spencer, Social Statics, 297. o. ↩