A téma individualista hagyományát kiválóan felvázolta Thomas Jefferson a tizenkilencedik század elején. Bár lelkesen támogatta a köziskolákat a szegények megsegítése érdekében, Jefferson teljes mértékben elutasította a kötelezést:
Jobb eltűrni a ritka alkalmat, amikor egy szülő nem hajlandó engedni gyermeke taníttatását, mint sokkolni a közösség érzéseit és eszméit a gyermek erőszakkal történő elszállításával és oktatásával az édesapja akarata ellenére.1
Hasonlóképp, a kor egy másik virginiai lakosa figyelmeztetést intézett az ellen, hogy a szülők jogait az államra ruházzák, és így aláássák a szülő és gyermek közötti kapcsolatot.2
A tizenkilencedik század végére azonban jelentősen elhalványult az individualista hagyomány. A kötelező oktatás támogatásának tipikus példája a jelentés, amit a philadelphiai közoktatási egyesület készített 1898-ban.3 Úgy határoztak, hogy mindaddig, amíg vannak tudatlan vagy önző szülők, kényszert kell használni a gyermekek jogainak védelmezése érdekében. A jelentés arról panaszkodott, hogy az 1895-ös pennsylvaniai kötelező oktatási törvény nem lépett hatályba Philadelphia városában, és annak érvényesítését ajánlotta. Jelezte, hogy az egyik nagy erő, ami az efféle törvényeket támogatta, a rügyező szakszervezeti mozgalom volt.4
A jelentés komoly dicsérettel illette a porosz rendszert és annak kötelező iskolalátogatási teljesítményét. Dicsérte Massachusetts-t és Poroszországot a rendszerükért, ami kizárólag akkor engedte meg a magániskolákban történő oktatást, ha azok eleget tettek az állam oktatási hivatala által kirótt követelményeknek. Azt a tényt is magasztalta, hogy Massachusetts és New York iskolákat állítottak fel az iskolakerülőknek, és ha a szülők nem voltak hajlandóak engedélyezni, hogy oda küldjék gyermeküket, a bíróságok az intézmény látogatására kötelezhették őt.
A hivatásos pedagógusok szelleme tükröződik vissza a jelentés néhány mondatából. Egy brooklyni pedagógus azért kritizálta a rendszert, mert minden év júliusának 31. napján szabadon engedte az iskolakerülőket, és azt javasolta, hogy az ítéletet határozatlan időre növeljék, amíg nem látható a javulás bizonyítéka, vagy amíg a gyermek el nem hagyja az iskolaköteles éveit.
Más szóval: a fiatal iskolakerülők teljes elragadása és bebörtönzése. A new yorki Newburgh egy iskolafelügyelője azt ajánlotta, hogy a tizennégy feletti gyerekeket, akik nem jártak iskolába, és akik tehát a kötelező iskolázás korhatára felett voltak, kényszerítsék arra, hogy iskolába járjanak gyakorlati foglalkozásokra, zenetanulásra és katonai gyakorlatokra.
Poroszország volt egy prominens újság eszményképe is, ami a kötelező oktatást támogatta.5 A befolyásos New York Sun kijelentette, hogy a gyermekeknek oktatásban kell részesülniük, és arra kellene kötelezni őket, hogy az Államtól kapják meg azt; magasztalta a porosz és más német államok kötelező oktatási rendszerének egyetemességét.
1872-ben a connecticuti állami oktatási bizottság testületének elnöke, B.G. Northrup magától értetődőnek érezte, hogy a gyermekeknek „szent joguk” van az oktatáshoz és „bűn” tudatlanul felnőni. (Láttuk az első részben, hogy mindenki, még az írástudatlanok is szert tesznek tudásra és „oktatásra,” még ha nem is tanítják őket formálisan.)
A vezető pedagógiai testület, a National Education Association (Nemzeti Oktatási Egyesület) a kötelező oktatást előíró állami törvények mellett döntött az 1897-es gyűlésén.6
Tehát látjuk, hogy a hivatásos pedagógusok jelentős hajtóerőként szolgáltak – a szakszervezetek támogatásával – a kötelező oktatás bevezetésében.
Az 1890-es években feltámadt a kötelező oktatást ellenző szél, de addigra a mozgalom az egyértelmű győzelem felé menetelt. Pattinson kormányzó Pennsylvaniából, az államból, ami az oktatási szabadság hagyományával büszkélkedhetett, kétszer, 1891-ben és 1893-ban megvétózta a kötelező oktatási törvényt azon az alapon, hogy elviekben amerika–ellenes minden beavatkozás a szülők személyes szabadságába. A törvényt viszont beiktatták 1895-ben, amikor Hasting kormányzó nagyon vonakodva, de aláírta a törvényt.7 1892-ben a Demokrata Párt nemzeti platformja kijelentette:
Ellenezzük a szülői jogokba és a lelkiismerethez való jogba történő állami beavatkozást a gyermekek oktatásában, mint ami annak az alapvető demokratikus tannak a megsértése, ami szerint a legnagyobb személyes szabadság biztosítja – mások jogaival összhangban – a legmagasabb típusú amerikai polgárságot és a legjobb kormányt.8
Lábjegyzetek
-
Saul K. Padover, Jefferson (New York: Harcourt, Brace and Company, 1942), 169. o. ↩
-
„A Constituent,” Richmond Enquirer, 1818 január. ↩
-
Compulsory Education, elkészítve a Philadelphiai közoktatási egyesület számára 1898–ban. ↩
-
Philip Curoe, Educational Attitudes and Policies of Organized Labor in the United States (New York: Teachers College, Columbia University, 1926). ↩
-
New York Sun, 1867. április 16. ↩
-
Journal of Proceedings and Addresses, N.o.e., 1897, 196. o. ↩
-
Knight & Hall, Readings in American Educational History ↩
-
Knight & Hall, Readings in American Educational History és H.L. Mencken, A New Dictionary of Quotations on Historical Principles from Ancient and Modern Sources (New York: A.A. Knopf, 1942), 333–34. o. ↩
