Ebben a könyvben bemutatásra kerül az, hogy a bürokrácia és a bürokratikus módszerek nagyon régiek, és jelen kell lenniük minden olyan kormány adminisztratív apparátusában, amely uralma kiterjed egy nagy területre. Az ókori Egyiptom fáraói és Kína császárjai hatalmas bürokratikus gépezetet építettek, és így tett az összes többi uralkodó is. A középkori feudalizmus egy próbálkozás volt arra, hogy bürokraták és a bürokratikus módszer nélkül szervezzék meg nagy területek kormányzását. Törekvéseiben teljesen megbukott. A politikai egység teljes szétbomlását és anarchiát eredményezett. A hűbérurak, kik kezdetben csupán köztisztviselők, és így a központi kormány hatalmának alárendeltjei voltak, tulajdonképpen független hercegekké váltak, akik szinte folyamatosan egymás ellen harcoltak és ellenszegültek a királynak, a bíróságoknak és a törvényeknek. A tizenötödik századtól kezdve a különböző európai királyok célja a hűbérurak arroganciájának megfékezése volt. A modern államot a feudalizmus maradványaira építették. A piti hercegek és bárók sokaságát a közügyek bürokratikus ügyintézésére cserélték.
A francia királyok ennek az evolúciónak az elöljárói voltak. Alexis de Tocqueville bemutatta, miként törekedtek rendíthetetlenül a Bourbon királyok a hatalmas hűbérurak és az arisztokraták oligarchikus csoportjai autonómiájának eltörlésére. Ilyen értelemben a Francia Forradalom csak azt érte el, amit maguk az abszolút uralkodók kezdtek. Eltörölte a királyok önkényességét, a törvényt tette legfelsővé a közigazgatás területén, és csökkentette a köztisztviselők önkényes ítéletének hatáskörét. Nem söpörte el a bürokratikus irányítást; pusztán törvényes és alkotmányos alapra helyezte azt. Franciaország tizenkilencedik századi közigazgatási rendszere arra törekedett, hogy a lehető legnagyobb mértékben megfékezze a bürokraták önkényességét a törvény segítségével. Modellként szolgált minden más liberális nemzet számára, akik – az angolszász jogrendszer birodalmán kívül – alig várták, hogy a törvényt és a legalitást tegyék legfelsőnek a polgári közigazgatás területén.
Nem elég köztudott, hogy a porosz közigazgatási rendszer, melyet annyira csodálnak az állam teljhatalmának szószólói, korai kezdetén csupán a francia intézmények imitációja volt. II. Frigyes, a „Nagy” király, a királyi Franciaországból importálta nem csupán a módszereket, hanem a kivitelezésükhöz szükséges embereket is. A jövedéki adó és a vám ügyintézését egy több száz importált francia bürokratából álló személyzetnek adta. Egy franciát postaügyi miniszternek nevezett ki, egy másik franciát az akadémia elnökének. A tizennyolcadik századi poroszoknak még jobb alapjuk volt porosztalannak nevezni a bürokratizmust, mint a mai amerikaiaknak amerikátlannak nevezni azt.
A közigazgatási tevékenységek jogtechnikája nagyon különböző volt az angolszász jog országaiban, mint Európa kontinentális országaiban. Mind a britek, mind az amerikaiak teljesen meg voltak győződve arról, hogy az ő rendszerük nyújtotta a leghatékonyabb védelmet a közigazgatási önkény ellen. Viszont az utóbbi évtizedek tapasztalatai nyilvánvaló bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy semmilyen jogi elővigyázat nem elég erős ahhoz, hogy ellenálljon egy erőteljes ideológia által támogatott irányzatnak. A kereskedelembe való állami beavatkozás és a szocializmus aláásta a gátakat, amelyeket húsz nemzedéknyi angolszász állított fel az önkényuralom betörése ellen. A mezőgazdasági és munkás lobbicsoportokba tömörült értelmiségiek és szavazók „plutokratikusnak” becsmérelték a hagyományos amerikai kormányzati rendszert, és az orosz módszerek adoptálására vágytak, amely semmilyen védelemmel nem ruházza fel az egyént az állam önkényes hatalma ellen.
A totalitarizmus sokkal több, mint egyszerű bürokrácia. A totalitarizmus minden egyén teljes éle-tének, munkájának és szabadidejének alárendelése a hatalmon és hivatalban levők uralmának. A totalitarizmus az ember fogaskerékké redukálása a korlátozás és kényszer mindent átölelő gépezetében. Arra kényszeríti az egyént, hogy lemondjon minden tevékenységről, amit az állam nem helyesel. Az eltérő vélemény kifejezésének semmilyen formáját nem tolerálja. A totalitarizmus a társadalom átalakítása egy szigorúan megfegyelmezett munkasereggé – ahogy a szocializmus támogatói fogalmaznak – vagy börtönné – ahogy ellenzői mondják. Mindenesetre egy radikális megszakítása annak az életmódnak, amelyhez a múltban ragaszkodtak a civilizált nemzetek. Nem pusztán a keleti despotizmushoz való visszatérés, amely alatt, ahogy Hegel megfigyelte, kizárólag egy ember volt szabad, mindenki más szolga volt, hiszen azok az ázsiai királyok nem avatkoztak bele alattvalóik napi rutinjába. Az egyes gazdák, marhatenyésztők és mesteremberek számára megmaradt a tevékenységek egy köre, amely cselekvésében nem zavarta őket a király és az ő csatlósai. Bizonyos mértékű autonómiát élveztek saját háztartásukon és családjukon belül. A helyzet különb a modern szocializmus esetében. A modern szocializmus totalitárius a szó szoros értelmében. Az egyént bölcsőtől sírig szoros pórázon tartja. Az „elvtárs” élete minden pillanatában köteles engedelmeskedni a legfőbb uralkodó által kiadott parancsnak. Az Állam egyszerre védelmezője és munkaadója. Az Állam határozza meg munkáját, diétáját és élvezeteit. Az Állam mondja meg, mit gondoljon és miben higgyen.
A bürokrácia eszközként szolgál ezen tervek végrehajtásában. De az emberek igazságtalanul vádolják az egyéni bürokratát a rendszer bűnei miatt. A hiba nem a hivatalokat megtöltő férfiakban és nőkben rejlik. Ők nem kevésbé az új életmód áldozatai, mint bárki más. A rendszer a rossz, nem annak alárendelt dolgos emberei. Egy kormány nem tud meglenni hivatalok és bürokratikus módszerek nélkül. És mivel a társadalmi együttműködés nem működhet polgári kormányzat nélkül, valamennyi mértékű bürokrácia elengedhetetlen. Amit az emberek elleneznek az nem maga a bürokrácia, hanem a bürokrácia betörése az emberi élet és tevékenység minden területébe. A bürokrácia beavatkozása elleni küzdelem lényegében a totalitárius diktatúra elleni lázadás. Alkalmatlan a szabadságért és a demokráciáért vívott harcot a bürokrácia elleni küzdelemnek nevezni.
Ennek ellenére bizonyos fokig megalapozott a bürokratikus módszerek és eljárások elleni általános panasz. A hibái minden szocialista vagy totalitárius elképzelés alapvető defektjeiről árulkodnak. A bürokrácia problémájának teljes körű elemzése során végül fel kell fedeznünk, miért teljesen életképtelenek a szocialista utópiák, és miért szükségszerű, hogy gyakorlatba ültetésük során nem csak mindenki elszegényedéséhez, hanem a társadalmi együttműködés szétfoszlásához vezetnek – miért torkollnak káoszba. A bürokrácia ezen tanulmánya jó módszer a társadalmi szerveződés mindkét rendszerének, a kapitalizmusnak és a szocializmusnak a vizsgálatára.
