Az értelmiségiek az orrukat fintorgatják Horatio Alger filozófiája hallatán. Mégis Horatio hangsúlyozta ki jobban bárki másnál a kapitalista társadalom legjellemzőbb vonását. A kapitalizmus a rendszer, amelyben mindenkinek lehetőségében áll vagyont szerezni; mindenkinek végtelen lehetőséget biztosít. Természetesen nem mindenkinek kedvez a jó szerencse. Nagyon kevesen lesznek milliomosok. De mindenki tudja, hogy a kitartó erőfeszítés fizet, és semmi kevesebb. Minden út nyitva áll az okos fiatal előtt. Optimista saját erejének tudatában. Önbizalma van és reménnyel teli. És ahogyan öregszik, és látja, hogy számos terve meghiúsult, nincs oka kétségbeesni. Gyermekei újrakezdik a versenyt, és semmi okát nem látja annak, ők miért ne járhatnának sikerrel ott, ahol ő elbukott. Az életet érdemes élni, mert tele van ígérettel.
Mindez szó szerint igaz volt Amerikára. A régi Európában még mindig fennállt számos korlát, amelyet az ancien régime hagyott hátra. Az arisztokrácia és a hivatalnokság még a liberalizmus tetőpontján is privilégiumaik megtartására törekedett. De Amerikában a Sötét Kornak nem volt maradványa. Ilyen értelemben volt fiatal ország, és szabad ország volt. Itt sem ipari kódex, sem céhek nem voltak. Thomas Alva Edisonnak és Henry Fordnak nem kellett leküzdeniük semmilyen akadályt, amelyet rövidlátó kormányok és egy szűklátókörű közvélemény emelt.
Ilyen állapotok alatt a feltörekvő generációt az úttörő szelleme hajtja. Egy fejlődő társadalomba születnek, és megértik, hogy feladatuk hozzájárulni valamivel az emberi állapotok fejlesztéséhez. Meg fogják változtatni a világot, saját elképzeléseik szerint fogják formálni azt. Nincs pazarolni való idejük, a holnap az övék, és fel kell készülniük a nagy dolgokra, amik rájuk várnak. Nem beszélnek fiatalságukról és a fiatalok jogairól; úgy cselekednek, ahogy a fiataloknak cselekedniük kell. Nem hencegnek saját „lendületükkel;” lendületesek, és nincs semmi szükségük kihangsúlyozni ezt a tulajdonságukat. Nem hívják ki az idősebb nemzedéket arrogáns beszédükkel. Tetteikkel akarják megverni őket.
A helyzet azonban egészen más a bürokratizáció feltörekvő hulláma alatt. Az állami munkahelyek semmi lehetőséget nem biztosítanak a személyes tehetségek és adottságok bemutatására. A fegyelmezés elpusztítja a kezdeményezőképességet. A fiatalember nem táplál illúziókat a jövőjére vonatkozóan. Tudja, mi vár rá. Kap majd egy munkát a megszámlálhatatlan hivatalok valamelyikében, pusztán fogaskerék lesz egy olyan gépezetben, amely működése többé-kevésbé mechanikus. A bürokratikus módszer rutinja megnyomorítja az elméjét és megköti a kezét. Biztonságot fog élvezni. De ez a biztonság inkább az a fajta biztonság lesz, amit egy elítélt élvez a börtön falai mögött. Sosem lesz szabad saját döntései meghozatalára és saját sorsa formálására. Örökké egy ember lesz, akiről mások gondoskodnak. Sosem lesz igazi férfi, aki saját erejére támaszkodhat. Megborzad a hatalmas hivatali épület láttán, amiben el fogja temetni magát.
Az Első világháborút megelőzően Németország, az ország, amely a legelöl járt a bürokratikus fegyelmezés útján, egy eddig sosem látott jelenség felbukkanását élte át: az ifjúsági mozgalmat. Rendetlen fiúk és lányok lármás bandái járták az országot, nagy zajt csapva és ellógva iskolai óráikat. Fellengző szavakkal hirdették egy aranykor evangéliumát. Minden előző nemzedék, hangsúlyozták, egyszerűen idióta volt; alkalmatlanságuk pokollá változtatta a földet. De a feltörekvő nemzedék többé nem hajlandó eltűrni a gerontokráciát, a tehetetlen és ostoba szenilitás felsőbbrendűségét. A briliáns fiatalok fognak tehát uralkodni. Elpusztítanak mindent, ami vén és hasznavehetetlen, elutasítanak mindent, ami drága volt szüleiknek, új, valódi és szilárd értékekkel és ideológiákkal helyettesítik a kapitalista és burzsoá civilizáció elavultjait és hamisait, és megépítik a hatalmasok, a felsőbbrendű emberek új társadalmát.
A serdülők felfújt fecsegése mindössze eszméik és határozott terveik hiányának olcsó álruhája volt. Semmi mondandójuk nem volt, csak ez: Fiatalok vagyunk, tehát kiválasztottak; zseniálisak vagyunk, mert fiatalok vagyunk; a jövő hírnökei vagyunk; kultúraellenesek vagyunk, és a rothadt burzsoázia halálos ellenségei. És ha valaki nem félt megkérdezni tőlük, mik a terveik, csak egy válaszuk volt: Vezetőink megoldanak minden problémát.
A változások előidézése mindig az új nemzedék feladata volt. De az ifjúsági mozgalom karakterisztikus jellemzője az volt, hogy sem új gondolataik, sem terveik nem voltak. Pont azért hívták tetteiket ifjúsági mozgalomnak, mert nem volt semmilyen programjuk, amelyről elnevezhetnék törekvéseiket. Igazából teljes mértékben szüleik programját osztották. Nem ellenezték az állami mindenhatóság és a bürokratizáció irányzatát. Forradalmi radikalizmusuk nem volt több, mint a gyermekkor és a felnőttkor közötti évek arcátlansága; az elhúzódó kamaszkor jelensége volt. Hiányzott belőle bármiféle ideológiai tartalom.
Az ifjúsági mozgalom vezetői mentálisan ingatag neurotikusok voltak. Sokukat morbid szexualitás jellemzett, vagy kicsapongók, vagy homoszexuálisak voltak. Egyikük sem volt kiemelkedő semmilyen tevékenységi körben, vagy nem járult hozzá semmivel az emberi fejlődéshez. Nevük rég feledésbe merült; az egyetlen nyom, amit hagytak, pár könyv és vers, ami szexuális perverzitást hirdet. Csak egy céljuk volt: a lehető leghamarabb munkát kapni az államnál. Akiket nem öltek meg a háborúk és a forradalmak alatt, azok ma pedáns és gyáva bürokraták a német Zwangswirtschaft megszámlálhatatlan hivatalában. Hitler engedelmes és hű szolgái. De nem kevésbé lesznek Hitler utódjának engedelmes és hű szolgái, legyen az német nacionalista vagy Sztálin bábja.
Az ifjúsági mozgalom Németországból más országokba is elterjedt. Az itáliai fasizmus ifjúsági mozgalomnak álcázta magát. A párt dala, „Giovinezza” a fiatalok himnusza. A pojáca Duce még az ötvenes éveiben is fiatalos erejével dicsekedett, és szorgosan rejtegette korát, mint egy kacér nő. De az átlagos fasiszta egyetlen célja az volt, hogy állami munkát kapjon. Az etiópiai háborúban e sorok írója megkérte az egyik nagy itáliai egyetem diplomás hallgatóit, magyarázzák el Franciaország és Nagy-Britannia elleni ellenségességüket. A válasz megdöbbentő volt: „Itália – mondták – nem nyújt elegendő lehetőséget az értelmiségének. Szeretnénk meghódítani a brit és francia gyarmatokat, hogy megkapjuk ezeknek a területeknek a közigazgatásában azokat a munkákat, amik most a brit és francia bürokraták kezében vannak.”
Az ifjúsági mozgalom annak a nyugtalanságnak a kifejeződése volt, amit a fiatalemberek éreztek a komor jövőre tekintve, amit a fegyelmezés felé tartó általános irányzat tartogatott a számukra. De hamis lázadás volt, amely bukásra volt ítélve, mert nem mert komolyan harcolni a mindent átszövő állami irányítás és a totalitarizmus ellen. A zajos ál-felkelők tehetetlenek voltak, mert a totalitárius babonák bűvöletében álltak. Lázítóan gügyögtek és felbujtó dalokat kántáltak, de amit mindenekelőtt akartak, az egy állami munkahely volt.
Ma az ifjúsági mozgalom halott az országokban, amelyek a legelőrehaladottabbak a totalitarizmus útján. Oroszországban, Itáliában és Németországban a gyermeket és a serdülőket szigorúan a mindent átszövő állami irányítás apparátusába olvaszják. A gyermekek a legfiatalabb kortól politikai szervezetek tagjai. Bölcsőtől a sírig minden polgár az egypártrendszer gépezetének alárendeltje, és köteles kérdés nélkül engedelmeskedni. Semmilyen „magán” társulat vagy összejövetel nem engedélyezett. A hivatali apparátus semmilyen versenyt nem tűr. A hivatalos ideológia nem tűri el a különvéleményt. Ez a bürokratikus utópia valósága.
