Ugyanez a helyzet egy állami vagy önkormányzati vállalat esetén egy országban, amely gazdasági tevékenységének java részét a szabad vállalkozás irányítja. A gazdasági kalkuláció számukra sem jelent nehézséget.
Nem szükséges feltennünk a kérdést, lehetséges volna-e az ilyen állami és önkormányzati vállalatok vezetése a magánvállalatokkal megegyező módon. Hiszen tény, hogy a hatóságok rendszerint hajlamosak letérni a profitrendszerről. Vállalatukat nem szeretnék a lehető legnagyobb profit megszerzése céljából üzemeltetni. Fontosabbnak tartják más célok elvégzését. Hajlandók lemondani a profitról, vagy legalábbis a profit egy részéről, vagy akár veszteségeket szenvedni más célok elérése érdekében.
Akármilyen célokat is tűzzenek ki, az efféle politika következménye minden alkalommal bizonyos emberek támogatása más emberek kárára. Ha egy állami vállalat veszteséggel üzemel, vagy csupán annak a profitnak egy részével, amit akkor érhetne el, ha teljes mértékben a profit alapján üzemelne, a hiány hatással van a költségvetésre, és ebből fakadóan az adófizetőkre. Ha például egy város tulajdonában levő közlekedési rendszer olyan alacsony viteldíjat számol fel a vásárlóinak, hogy azzal nem fedezhetők az üzemeltetés költségei, akkor az adófizetők gyakorlatilag segélyezik a szerelvényeken utazókat.
De nem szükséges – a bürokrácia problémáit taglaló könyvben – ezek miatt a pénzügyi részletek miatt aggódnunk. A mi nézőpontunkból egy másik következményt kell megvizsgálnunk.
Amint egy vállalkozást többé nem a profit alapján üzemelnek, más elveket kell alkalmazni annak ügyleteire. A városvezetés nem utasíthatja egyszerűen arra az igazgatót: Ne érdekeljen a profit. Meghatározottabb és pontosabb utasításokat kell adniuk. Milyen utasítások lehetnek ezek?
Az államosított és községesített vállalatok bajnokai hajlamosak igen naivan megválaszolni ezt a kérdést: Az állami vállalat feladata hasznos szolgáltatást biztosítani a közösség számára. De a probléma nem ilyen egyszerű. Minden vállalat egyedüli feladata a hasznos szolgáltatás biztosítása. De mit jelent ez a kifejezés? Az állami vállalat esetében ki dönti el, hogy hasznos-e egy szolgáltatás? És ami sokkal fontosabb: hogyan deríthetjük ki, hogy a biztosított szolgáltatásokat nem fizetik túl; azaz az elvégzésük során elnyelt termelési tényezők nem kerülnek elvonásra más használati lehetőségektől, amelyekben értékesebb szolgáltatásokat biztosíthatnának?
A profitra törekvő magánvállalat esetében ezt a problémát megoldja a nyilvánosság attitűdje. Az a biztosított szolgáltatások hasznosságának bizonyítéka, hogy elegendő számú polgár kész kifizetni az értük kért árat. Semmi kétség nem lehet a tény felől, hogy a fogyasztók hasznosnak tartják a pékségek által nyújtott szolgáltatást. Készek kifizetni az árat, amelyet a kenyérért kérnek. Ezen az áron a kenyértermelés hajlamos addig növekedni, amíg telítettséget nem ér el, azaz addig a pontig, ahonnan a további növekedés olyan iparágakból vonná el a termelési tényezőket, amelyek termékeiért nagyobb a fogyasztói kereslet. Azzal, hogy a szabad vállalkozás a profitot használja vezérfonálként, tevékenységét a nyilvánosság kívánságaihoz igazítja. A profit minden vállalkozót azoknak a szolgálatoknak az elvégzésére késztet, amelyeket a fogyasztók a legsürgősebbnek vélnek. A piaci árstruktúra közli velük, mennyire szabadon fektethetnek a termelés minden ágazatába.
De ha egy állami vállalatot a profitra való tekintet nélkül kívánnak üzemelni, a nyilvánosság viselkedése többé nem szolgál hasznossága kritériumaként. Ha az állami vagy önkormányzati hatóságok eltökélten előrehaladnak, annak a ténynek ellenére, hogy az üzemeltetési költségeket nem fedezik a fogyasztóktól kapott fizetségek, hol lelhető fel a biztosított szolgáltatások hasznosságának kritériuma? Hogyan deríthetjük ki, nem túl nagy-e a hiány a nyújtott szolgáltatásokhoz viszonyítva? És hogyan fedezzük fel, hogy nem csökkenthető-e a hiány a szolgáltatás értékének csökkentése nélkül?
Egy magánvállalat halálra ítéltetett, ha műveletei kizárólag veszteséget hoznak, és sehogyan sem talál gyógyírt a problémára. Veszteségessége a bizonyítéka a ténynek, hogy a fogyasztók elutasítják őt. A magánvállalat esetében sehogyan sem lehet dacolni a nyilvánosság ítéletével és továbbhaladni. Egy veszteséges gyár igazgatója magyarázatot és kifogást adhat a kudarcra. De az ilyen bocsánatkérések hiábavalók; nem állíthatják meg a sikertelen projekt végső megszüntetését.
A helyzet különb egy állami vállalat esetében. Itt a hiány és a veszteség megjelenését nem tartják a kudarc bizonyítékának. Az igazgató nem felelős érte. Főnöke, a kormány célja, hogy olyan alacsony áron adjon el, amelyen elkerülhetetlenné válik a veszteség. De ha az állam csak az eladási árba avatkozna be, minden mást pedig az igazgatóra hagyna, teljes hatalmat biztosítana az igazgató számára a kincstári tőke igénybevételéhez.
Látnunk kell, hogy a problémánknak egyáltalán semmi köze nincs annak megakadályozásához, hogy az igazgató visszaéljen a hatalmával. Feltételezzük, hogy az állam vagy az önkormányzat becsületes és hatékony igazgatót nevezett ki, az ország és a város erkölcsi klímája, illetve a szóban forgó vállalat berendezkedése pedig elégséges védelmet nyújt bármiféle vétkes mulasztás ellen. A problémánk egészen más. Abból a tényből fakad, hogy a kiadások növelésével minden szolgáltatás jobbítható. Legyen bármilyen kiváló egy kórház, metrórendszer vagy vízmű, az igazgató mindig tudja, hogyan javíthatná a szolgáltatást, ha elérhető volna a szükséges tőke. Az emberi kívánságok egyetlen területén sem lehet teljes elégedettséget elérni úgy, hogy semmilyen további jobbítás nem lehetséges. A szakemberek csak saját speciális tevékenységi ágazatukban törekednek a szükségek kielégítésének javítására. Nem törődnek, és nem is törődhetnek a korláttal, amelyet a rájuk bízott üzem növelése a szükség-kielégülések más osztályára róna. Nem a kórházigazgató felelőssége megtagadni az önkormányzati kórház fontos fejlesztését, nehogy akadályozza a metrórendszer fejlesztését, és vice versa. Pontosan a hatékony és becsületes igazgató az, aki a lehető legjobbá próbálja tenni vállalata szolgáltatásait. De mivel semmilyen pénzügyi siker figyelembevétele nem korlátozza, a költségek nagy terhet rónának a közpénzekre. Az adófizetők pénzének egyfajta felelőtlen elherdálójává válna. És mivel ez nem történhet meg, az államnak figyelmet kell szentelnie a vállalatvezetés számos részletére. Pontosan meg kell határoznia a biztosítandó szolgáltatások mennyiségét és minőségét, az eladandó árucikkeket, részletes útmutatót kell kibocsátania az anyagi termelési tényezők megvásárlása, illetve az új munkaerő felbérlése és jutalmazása során alkalmazott módszerekről. Mivel a nyereséget és veszteséget nem tekinthetik a vezetés sikere vagy sikertelensége kritériumának, az egyetlen módszer, amellyel az igazgató felelősségre vonható főnöke, a kincstár felé, ha döntési szabadságát szabályokkal és regulációkkal korlátozzák. Ha úgy hiszi, hogy célszerű többet költenie, mint amennyit ezek az utasítások engednek, speciális tőkeallokációt kell kérelmeznie. Ebben az esetben a döntés a főnökén, az államon vagy az önkormányzaton múlik. Az igazgató mindenesetre nem egy üzletember, hanem egy bürokrata, azaz egy hivatalnok, aki különböző utasításoknak köteles engedelmeskedni. A jó vezetés kritériuma nem a fogyasztók helyeslése, amely többletbevételt eredményez a költségekkel szemben, hanem a bürokratikus szabályok szigorú betartása. A vezetés legfőbb szabálya az efféle regulációknak való engedelmesség.
Természetesen a kormány vagy a városi tanács örömmel hozza meg ezeket a szabályokat és regulációkat úgy, hogy a biztosított szolgáltatások olyan hasznosak legyenek, amennyire szeretnék, a hiány pedig ne legyen több, mint amennyit szeretnének. De ez nem tünteti el az ügylet bürokratikus jellegét. A vezetőség az utasítási kódexnek való engedelmességre kényszerül; egyedül ez számít. Az igazgató nem vonható felelősségre, ha tettei megfelelőek e kódex szempontjából. Legfőbb célja nem lehet a hatékonyság mint olyan, hanem csakis a hatékonyság a regulációknak való engedelmesség keretein belül. Helyzete nem az igazgatóé egy profitra törekvő vállalaton belül, hanem egy közalkalmazotté, mint például egy rendőrállomás vezetőjéé.
A profitra törekvő vállalkozás egyetlen alternatívája a bürokratikus vezetés. Teljesen megvalósíthatatlan volna felhatalmazni bármilyen egyént vagy egyének csoportját a közpénzek szabad felhasználásának hatalmával. Szükséges korlátozni az államosított vagy községesített rendszerek vezetőinek hatalmát bürokratikus szükségmegoldások használatával, ha nem szeretnénk őket a közpénzek felelőtlen elherdálójává tenni, és ha nem kívánjuk, hogy vezetésük felbomlassza a teljes költségvetést.
