Az ellentét, amellyel az emberek a szabadság korai küzdelmeiben szembetalálták magukat egyszerű volt, és mindenki meg tudta érteni. Az egyik oldalon a zsarnokok és támogatóik álltak; a másikon pedig a nép általi kormányzat hívei. A politikai konfliktusok különböző csoportok hatalmi küzdelmei voltak. A kérdés az volt: kinek kellene uralkodnia? A zsarnoknak vagy a nép arisztokráciájának?
Ma az államimádat divatos filozófiája elhomályosítja a kérdést. A politikai konfliktusokat többé már nem emberek csoportjai közötti küzdelmeknek látják. Két elv, a jó és a rossz közötti háborúnak tartják őket. A jót a nagy isten-állam testesíti meg, az erkölcs örök eszményének materializációja, a rosszat pedig az önző emberek „megrögzött individualizmusa.” Ebben az ellentétben az államnak mindig igaza van, az egyén pedig mindig téved. Az Állam a közjó, az igazság, a civilizáció és a felsőbbrendű bölcsesség képviselője. Az egyén egy szegény szerencsétlen, egy bűnös bolond.
Amikor a német azt mondja, hogy „der Staat,” vagy egy marxista azt, hogy „a társadalom,” áthatja őket az áhítatos csodálat. Hogyan lehet egy ember annyira romlott, hogy fellázadjon ez ellen a Legfelsőbb Lény ellen?
XIV. Lajos nagyon nyíltan és őszintén fejezte ki magát, amikor azt mondta: az Állam én vagyok. A modern etatista szerény. Ő azt mondja: az Állam szolgálója vagyok; de – utal rá – az Állam az Isten. Fellázadhatsz egy Bourbon király ellen, és a franciák meg is tették. Ez természetesen ember küzdelme volt ember ellen. De nem lázadhatsz fel az isten-állam ellen és alázatos mindenese, a bürokrata ellen.
Ne vonjuk kétségbe a jó szándékú köztisztviselő őszinteségét. Őt teljesen áthatja a gondolat, hogy szent kötelessége bálványáért harcolnia a nép önzésével szemben. Véleménye szerint ő az örök, szent törvény bajnoka. Nem érzi, hogy erkölcsileg kötnék őt az emberi törvények, amelyeket az individualizmus védelmezői a törvényekbe írtak. Az ember nem változtathatja meg isten, az Állam valódi törvényeit. A polgár, amikor megszegi országának egy törvényét, bűnöző, aki büntetést érdemel. Saját önző érdekében cselekedett. De igen más a helyzet, amikor egy köztisztviselő kerüli ki a nemzet szabályszerűen beiktatott törvényeit az „Állam” érdekében. Gyakorlatilag talán bűnösnek találják a „reakciós” bíróságok véleménye alapján. De egy magasabb erkölcsi értelemben igaza volt. Megszegte az emberi törvényeket, nehogy megszegje az isteni törvényt.
Ez a bürokratizmus filozófiájának lényege. A tisztviselők szemében az írott törvények korlátok, amelyeket a gazemberek védelmére emeltek a társadalom jogos követelései ellen. Miért kellene egy bűnözőnek elkerülnie a büntetést, csak mert a vele szemben való eljárás során az „Állam” megszegett valami jelentéktelen formalitást? Miért fizessen az ember alacsonyabb adókat, csak mert kiskapu maradt az adótörvényekben? Miért éljenek meg a jogászok abból, hogy megtanítják az embereknek, hogyan profitáljanak az írott törvény tökéletlenségeiből? Mi haszna a korlátozásoknak, amelyeket az írott törvények rónak az állami hivatalnok azon őszinte törekvésére, hogy boldoggá tegye az embereket? Bárcsak ne volnának alkotmányok, jognyilatkozatok, törvények, parlamentek és bíróságok! Bár ne lennének újságok és ügyvédek! Milyen jó is lenne a világ, ha az „Állam” szabadon gyógyíthatná minden baját!
Ez csak egy lépésre van Sztálin és Hitler teljes totalitarizmusától.
Nyilvánvaló, mit kell mondani ezeknek a bürokratikus radikálisoknak. A polgár így válaszolhat: Lehetsz kiváló és büszke ember, sokkal jobb, mint mi, mint a többi polgár. Nem vonjuk kérdőre kompetenciádat és intelligenciádat. De nem az „Államnak” nevezett isten plébánosa vagy. A törvény szolgálója vagy, nemzetünk szabályszerűen meghozott törvényeié. Nem a te feladatod a törvény kritizálása, és még kevésbé annak áthágása. Amikor megszeged a törvényt, talán rosszabb vagy, mint számos gazember, függetlenül attól, mennyire nemesek voltak a szándékaid. Hiszen a törvény érvényesítéséért neveztek ki, azért tettél esküt és azért fizetnek meg, nem annak megszegéséért. A legrosszabb törvény is jobb, mint a bürokratikus zsarnokság.
A legfőbb különbség egy rendőr és egy emberrabló, illetve egy adószedő és egy tolvaj között az, hogy a rendőr és az adószedő érvényesítik a törvényt, míg az emberrabló és a tolvaj megszegik azt. Távolítsd el a törvényt, és a társadalmat elpusztítja az anarchia. Az állam az egyetlen intézmény, aminek jogában áll kényszert és erőszakot alkalmazni, és kárt okozni az egyénben. Ezt a hatalmas erőt nem lehet akármilyen emberek döntésére bízni, bármennyire kompetensnek és okosnak is tartják magukat. Korlátozni kell az alkalmazását. Ez a törvények feladata.
A köztisztviselők és a bürokraták nem az állam. Ők emberek, akiket a törvény alkalmazására választottak. Az ember nevezheti ezeket a véleményeket ortodoxnak és doktrinernek. A valóságban ősi bölcsességek kifejezői. De a törvény uralmának alternatívája a zsarnokok uralma.
