A bürokratikus vezetés és ellentéte, a profitalapú vezetés technikai jellemzőinek analízise támpontot biztosít, amellyel kiértékelhető a dolgok elvégzésének két rendszere a munkamegosztás alatt.
A közigazgatásnak, a kényszer és erőszak államapparátusa kezelésének szükségszerűen formálisnak és bürokratikusnak kell lennie. Semmilyen reform nem törölheti el az állami hivatalok bürokratikus jellegét. Hasztalan lassúságuk és ernyedtségük miatt hibáztatni őket. Hiábavaló a tény miatt panaszkodni, hogy az átlagos hivatali munkás szorgalma, óvatossága és fáradhatatlansága rendszerint alulmúlja a magánvállalatok átlagmunkásáét. (Végtére is sok közszolga van, kinek lelkes buzgalma egyenlő az önzetlen áldozattal.) A siker és sikertelenség kétségbevonhatatlan mércéjének híján majdnem lehetetlen ösztönözni az emberek többségét a lehető legnagyobb erőfeszítésre, amelyet a profitra törekvő vállalat pénzkalkulusa könnyen megtesz. Hasztalan kritizálni a bürokrata pedáns szabálykövetését és a regulációk betartását. Az ilyen szabályok elengedhetetlenek, ha nem szeretnénk, hogy a közigazgatás az alárendelt hivatalnokok uralmába korcsosuljon. Továbbá ezek a szabályok az egyetlen eszközök, amellyel a közügyek rendezése során a törvényt lehet az uralkodóvá tenni, és amelyek védelmezik a polgárt a zsarnoki önkény ellen.
Könnyű egy megfigyelőnek pazarlással vádolni a bürokratikus apparátust. De az igazgató, aki a tökéletes szolgáltatásért felelős, más szögből látja a helyzetet. Nem szeretne túl nagyot kockáztatni. Szeretne a biztonságos oldalon maradni és kétszeresen biztosra menni.
Mindez természetes velejárója olyan szolgáltatások biztosításának, amelyek nem ellenőrizhetők a nyereség és veszteség pénzbeli kimutatásával. Ami azt illeti, sohasem fedeztük volna fel, hogy tényleg vannak problémák, ha nem tudnánk összehasonlítani a bürokratikus rendszert a profitra törekvő vállalkozás műveleteivel. A „gonosz” profitra törekvés sokszor bántalmazott rendszere az embereket hatékonyság-tudatossá tette, és vágyni kezdtek a legnagyobb mértékű racionalizálásra. De semmit sem lehet tenni. El kell fogadnunk a tényt, hogy az ember nem alkalmazhatja egy rendőrállomásra vagy adóhivatalra a profitra törekvő vállalkozás jól bevált módszereit.
A dolog viszont igen más értelmet kap, ha a fanatikus törekvések szempontjából nézzük, amelyek a teljes termelési és elosztási apparátust egy óriási hivatallá változtatnák. Lenin elképzelése, ami az állam postai szolgáltatását tekinti a társadalom gazdasági szervezése modelljének, és amely minden embert egy hatalmas bürokratikus gépezet fogaskerekévé tenne,1 szükségessé teszi, hogy felfedjük a bürokratikus módszerek alsóbbrendűségét a magánvállalat módszereihez viszonyítva. Az efféle vizsgálat célja semmi esetre sem az adószedők, vámtisztek és járőrök munkájának becsmérlése vagy teljesítményük lekicsinylése. Azonban meg kell mutatni, milyen alapvető tulajdonságokban különbözik egy acélgyár egy nagykövetségtől, egy cipőgyár egy házasság-engedélyezési hivataltól, és miért volna káros átszervezni egy pékséget a postahivatal elvei szerint.
A profit elvének helyettesítése azzal, amit nagyon elfogult terminológiával a szolgálat elvének neveznek, az egyetlen módszer elvesztését eredményezné, amellyel lehetséges a racionalitás és a kalkuláció a szükségcikkek megtermelésében. A vállalkozó által elért profit azt a tényt fejezi ki, hogy jól szolgálta a fogyasztókat, azaz minden embert. De a hivatalok teljesítménye esetén semmilyen módszer nem áll rendelkezésre, ami kalkulációs folyamatokkal kimutathatná a sikert vagy a sikertelenséget.
Bármilyen szocialista rendszerben egyedül a termelés központi tanácsának lenne hatalmában parancsolni, mindenki másnak pedig el kellene végezni a kapott utasításokat. A termelési cáron kívül mindenkinek feltétlenül engedelmeskednie kell a felsőbb szerv által kiadott előírásoknak, kódexeknek, szabályoknak és regulációknak. Természetesen mindenkinek jogában állhat változást javasolni a fegyelmezés hatalmas rendszerében. De az út egy ilyen javaslattól annak elfogadásáig a legjobb esetben is olyan hosszú és fárasztó volna, mint ma az út egy szerkesztőnek címzett levéltől, amely törvénymódosítást javasol, a javaslat törvénybe iktatásáig.
A történelem folyamán számos mozgalom követelte lelkesen és fanatizmussal a társadalmi intézmények reformját. Az emberek küzdöttek vallási meggyőződéseikért, civilizációjuk fenntartásáért, szabadságért, önrendelkezésért, a jobbágyság és a rabszolgaság eltörléséért, bírói pártatlanságért és igazságosságért. Ma milliókat elbűvöl a terv, hogy az egész világot egy hivatallá alakítsák, mindenkit bürokratává tegyenek és eltöröljék a magán kezdeményezést. A jövő paradicsomát egy mindent átszövő bürokratikus apparátus képében látják. A leghatalmasabb reformmozgalom, amit a történelem valaha ismert, az első ideológiai irányzat, ami nem csak egy csoportra korlátozódott, hanem minden rassz, nemzet, vallás és civilizáció embere támogatja, a mindent átszövő bürokratizációra törekszik. A postahivatal az Új Jeruzsálem felépítésének modellje. A postai hivatalnok a jövő emberének prototípusa. Vérpatakok ömlöttek ennek az eszmének a megvalósításáért.
Ebben a könyvben nem személyeket, hanem a társadalmi szerveződés rendszereit vitattuk meg. Nem mondjuk azt, hogy a postai hivatalnok alsórendűbb bárki másnál. Azt kell látni, hogy kizárólag a bürokratikus szerveződés kényszerzubbonya bénítja meg az egyéni kezdeményezést, míg a kapitalista piaci társadalomban egy újítónak még mindig lehetőségében áll sikerrel járni. Az előbbi a rugalmatlan módszerek stagnálását és megőrzését eredményezi, az utóbbi fejlődést és javulást. A kapitalizmus a progresszív, a szocializmus nem. Az ember azzal nem cáfolja meg ezt az érvet, ha rámutat arra, hogy a bolsevikok lemásoltak különböző amerikai találmányokat. Így tett minden keleti nép is. De non sequitur ebből a tényből levonni azt a következtetést, hogy minden civilizált nemzetnek a társadalmi szerveződés orosz módszerét kellene másolnia.
A szocializmus bajnokai progresszívnek nevezik magukat, de olyan rendszert javasolnak, amit a rutin merev betartása jellemez és ami ellenez minden fejlesztést. Liberálisnak nevezik magukat, de el akarják pusztítani a szabadságot. Demokratának nevezik magukat, de diktatúrára vágynak. Forradalmárnak nevezik magukat, de mindenhatóvá akarják tenni az államot. Az Édenkert áldásait ígérik, de a világot egy hatalmas postahivatallá szeretnék változtatni. Minden ember csak egy alárendelt hivatalnok, milyen vonzó utópia! Milyen nemes ok a harcra!
Az összes agitációs őrület ellen csak egy fegyver létezik: az értelem. Elegendő a józan ész, ami meggátolja, hogy az ember illuzórikus fantáziák és üres jelszavak áldozatául essen.
Lábjegyzetek
-
Lenin, Állam és forradalom ↩
