A kapitalista rendszer felsőbbrendűsége abból a tényből fakad, hogy a kapitalizmus a társadalmi együttműködés és a munkamegosztás egyetlen rendszere, amely lehetővé teszi a számítás és költségvetés módszerének alkalmazását új projektek megtervezésében és a már működő gyárak, farmok és műhelyek hasznosságának kiértékelésében. A szocializmus és a tervutasításos gazdaság megvalósíthatatlanságának oka abban keresendő, hogy lehetetlen bármiféle gazdasági kalkuláció olyan körülmények között, ahol nem létezik a termelőeszközök magántulajdonlása, és ebből fakadóan nincs piaci áruk ezeknek az eszközöknek.
A probléma, amely megoldásra vár a gazdasági műveletek lebonyolításában, a következő: Számtalan különböző termelési tényező létezik, és minden kategóriájuk különböző fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, illetve különböző helyeken elérhető. A munkások száma millió és millió, és munkavégzési képességük tekintetében messzemenően különböznek egymástól. A technológia információt biztosít számunkra a számtalan lehetőségről, ami elérhető a természeti erőforrások, tőkejavak és a munkaerő felhasználásával fogyasztói javak termelése érdekében. Melyek a leghasznosabbak ezek közül a lehetséges eljárások és tervek közül? Melyeket kellene véghezvinni, mivel megfelelően hozzájárulnak a legsürgősebb szükségletek kielégítéséhez? Melyiket kellene elhalasztani vagy elvetni, mert végrehajtásuk olyan projektek végrehajtásából vonná el a termelési tényezőket, amelyek nagyobb mértékben járulnának hozzá a legsürgetőbb szükségletek kielégítéséhez?
Nyilvánvaló, hogy ezeket a kérdéseket nem lehet megválaszolni valamiféle természetbeni számítással. Az ember nem írhat bele különböző dolgokat a számításba, ha nincs közös nevezőjük.
A kapitalista rendszerben minden tervezés a piaci árakon alapul. Nélkülük pusztán akadémiai időtöltés lenne az összes mérnöki tervrajz és projekt. Megmutatnák, mit lehetne létrehozni és miként, de nem tudnánk általuk eldönteni, hogy egy bizonyos projekt megvalósítása valóban megnövelné-e az anyagi jólétet – vagy nem, és veszélyeztetné-e a sürgősebb szükségletek kielégítését, azaz a fogyasztók által sürgősebbnek vélt szükségletek kielégítését azzal, hogy elvonja a szűkös termelési tényezőket más folyamatoktól. A gazdasági tervezés útmutatói a piaci árak. Egyedül a piaci árak képesek megválaszolni a kérdést, hogy P projekt elvégzése többet termel-e, mint amennyibe kerül, azaz hasznosabb lesz-e, mint bármely más elképzelhető terv, ami nem valósítható meg, mivel az ahhoz szükséges termelési tényezőket P projekt megvalósításához használják.
Gyakori az ellenvetés, miszerint a gazdasági tevékenységek betájolása a profit alapján, azaz a többlethozam alapján a költségekhez viszonyítva, figyelmen kívül hagyja a teljes nemzet érdekeit, és kizárólag olyan egyéni érdekeket vesz figyelembe, amely különb, és sokszor ellentétes a nemzeti érdekekkel. Ez a gondolat rejlik minden totalitárius tervgazdálkodás mélyén. A vállalatok állami irányítása, mondják az autoritárius vezetés hívei, gondoskodik a nemzet jólétéről, míg a szabad vállalkozás, amelyet kizárólag a profit termelése hajt, veszélyezteti a nemzeti érdekeket.
Ezt az érvet manapság a szintetikus gumi problémájával illusztrálják. Németország a náci szocializmus uralma alatt kifejlesztette a szintetikus gumi termelését, míg Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat a profitra törekvő szabad vállalkozás felsőbbrendűsége alatt nem érdekelte az olyan, nem jövedelmező termelés, mint a drága Ersatz. Tehát elhanyagolták a háborús felkészültség egy fontos kellékét, és függetlenségüket jelentős veszélyeknek tették ki.
Semmi nem lehet hamisabb ennél az érvelésnél. Soha senki nem állította, hogy magánszemélyekre kellene hagyni a háborút és a nemzet fegyveres erőinek felkészítését a háborús vészhelyzetre. A nemzet biztonságának és a civilizációnak védelme, mind külföldi ellenségek, mind belföldi gengszterek ellen, minden kormány legelső feladata. Ha minden ember barátságos és erényes lenne, ha senki nem kívánná magának azt, ami másé, semmi szükség nem lenne államra, hadseregekre és haditengerészetre, rendőrökre, bírókra és börtönökre. A háború feletti rendelkezés az állam feladata. Egyetlen magánszemélyt és a polgárok egyetlen osztályát vagy csoportját sem lehet hibáztatni, ha a kormány hibázik ezekben a lépésekben. Mindig a kormány, és ebből fakadóan egy demokráciában, a szavazók többsége a bűnös.
Németország felfegyverkezett a háborúra. Mivel a német vezérkar tudta, hogy lehetetlen a háborúzó Németország számára a természetes gumi importálása, úgy döntöttek, hogy elősegítik a szintetikus gumi hazai termelését. Semmi szükség megvizsgálni, hogy meg voltak-e győződve a brit és az amerikai katonai vezetők arról, hogy országuk még egy új világháború esetében is támaszkodhat Malájföld és Holland Kelet-India gumiültetvényeire. Akárhogy is, nem találták szükségesnek a természetes gumi felhalmozását vagy a szintetikus gumi gyártásának beindítását. Néhány amerikai és brit üzletember megvizsgálta a német szintetikus gumi gyártási folyamatát. De mivel a szintetikus termék költségei jelentősen magasabbak voltak, mint a természetes termék költségei, nem utánozták a németek által felállított példát. Egyetlen vállalkozó sem fektethet pénzt olyan projektbe, ami nem ígér profitot. Pontosan ez az a tény, ami szuverénné teszi a fogyasztókat és annak termelésére kényszeríti a vállalkozót, amit a fogyasztók a legsürgősebben kérnek. A fogyasztók, tehát az amerikai és a brit nép, nem álltak készen elfogadni a szintetikus gumi árát, ami nyereségessé tette volna annak előállítását. A gumi biztosításának legolcsóbb módja az angolszász országok számára az volt, ha más termékeket, például gépjárműveket és különböző gépeket gyártanak, eladják őket külföldön, majd importálják a külföldi természetes gumit.
Ha London és Washington kormányainak lehetőségében állt volna előre látni 1941 decemberének, illetve 1942 januárjának és februárjának az eseményeit, a szintetikus gumi hazai termelését biztosító rendelkezéseket hoztak volna. Problémánkra vonatkozóan lényegtelen, milyen módszert választottak volna eme védelmi kiadások finanszírozásához. Támogathatták volna az érintett gyárakat vagy addig emelhették volna a gumi hazai árát vámok segítségével, amíg nyereségessé nem válik a szintetikus gumi hazai termelése. Akárhogy is, az embereket arra kényszerítették volna, hogy megfizessék azt.
Ha a kormány nem biztosítja a védelmi intézkedéseket, semmilyen tőkés vagy vállalkozó nem képes a helyébe lépni. Valami vegyipari vállalat szemére vetni, hogy nem vágott bele a szintetikus gumi gyártásába, épp annyira értelmetlen, mint azért hibáztatni a motorgyárakat, mert nem kezdtek el repülőgépeket gyártani azonnal Hitler hatalomra jutása után. Vagy éppoly igazolható lenne egy tudóst hibáztatni, mert az amerikai filozófiatörténetről írt könyvet ahelyett, hogy minden erőfeszítését a külföldre küldött seregben betöltött szerepére való felkészülésre szentelte volna. Ha a kormány nem képes megvédeni a nemzetet egy támadás ellen, egyetlen magánszemélynek sem áll módjában orvosolni a hibát azon kívül, hogy a vezetőket kritizálja a legfelsőbb embereknek – a szavazóknak – címzett beszédeiben, cikkeiben és könyveiben.1
Sok orvos teljes bolondságnak nevezi azt, ahogyan a polgárok elköltik pénzüket, valódi szükségeikkel szemben. Az embereknek, mondják, meg kellene változtatniuk a diétájukat, korlátozniuk kellene a részegítő italok és a dohánytermékek fogyasztását, szabadidejüket pedig ésszerűbben kellene tölteniük. Ezeknek az orvosoknak valószínűleg igazuk van. De nem az állam feladata „alattvalói” viselkedésének javítása. És nem is az üzletember feladata. Ők nem a vásárlóik védelmezői. Ha a nép jobban szereti a rövid italokat az üdítőitaloknál, a vállalkozóknak meg kell hajolniuk a nép vágya előtt. A meggyőzéshez kell folyamodnia annak, aki reformálni szeretné honfitársait. Egyedül ez a változás előidézésének demokratikus módja. Ha egy ember képtelen meggyőzni másokat gondolatai megalapozottságáról, saját alkalmatlanságát kellene hibáztatnia ahelyett, hogy törvényt követelne, azaz a rendőrség általi kényszert és korlátozást.
A gazdasági kalkulációnak végső alapja az összes fogyasztási cikk értéke az összes ember szemében. Igaz, hogy ezek a fogyasztók gyarlók, ítéletük pedig néha tévutakra téved. Feltételezhetjük, hogy másképpen értékelnék a különböző javakat, ha jobb oktatásban részesülnének. Viszont az emberi természetből fakadóan sehogyan nem vagyunk képesek egy tévedhetetlen hatalom bölcsességével helyettesíteni az emberek sekélységét.
Nem állítjuk, hogy a piaci árak valami örök és abszolút értéket fejeznek ki. Nincsenek abszolút értékek, melyek függetlenek a hibára hajlamos emberek szubjektív preferenciáitól. Az értékítéletek az emberi önkényesség következményei. Tükrözik az ítélkező összes hibáját és gyengeségét. Viszont az összes fogyasztó választása alapján történő ármeghatározás egyetlen alternatívája az értékek meghatározása egy kis csoportnyi ember ítélete által, akik nem kevésbé hajlamosak a hibázásra, mint a többség, függetlenül a ténytől, hogy „autoritásnak” nevezik őket. Attól függetlenül, hogy miként határozzák meg a fogyasztási cikkek értékét, hogy diktatórikus választás vagy az összes fogyasztó – a teljes nép – választása alapján állapítják meg őket, az értékek mindig relatívak, szubjektívek és emberiek, sosem abszolútok, objektívek és isteniek.
Azt kell megérteni, hogy a szabad vállalkozásra és a termelési eszközök magántulajdonlására szerveződő piaci társadalomban a fogyasztási javak árait hűen és szorosan tükrözik a termeléshez szükséges különböző tényezők árai. Így tehát lehetségessé válik, hogy precíz számításon keresztül felfedezzék, melyik az előnyösebb, és melyik a kevésbé előnyös a határtalan mennyiségű elképzelhető termelési folyamat közül. Az „előnyösebb” ebben a vonatkozásban azt jelenti: ezeknek a termelési tényezőknek oly módú felhasználása, hogy elsőbbséget kapjon a fogyasztók által legsürgősebben kívánt fogyasztási cikkek előállítása a kevésbé sürgősen kívánt termékek felett. A gazdasági kalkuláció lehetővé teszi az üzletemberek számára, hogy a fogyasztók kívánságaihoz igazítsák a termelést. Másrészt, a szocializmus bármelyik változata alatt a termelési irányítás központi testülete nem volna abban a helyzetben, hogy gazdasági kalkulációt végezzen. Ahol nincsenek piacok, és ebből fakadóan a termelési tényezőknek nincsenek piaci árai, ott azok nem válhatnak egy számítás részévé.
A szóban forgó problémák teljes megértéséhez meg kell próbálnunk megérteni a profit eredetét és természetét.
Egy bármilyen változás nélküli hipotetikus rendszerben nem volna semmilyen nyereség vagy veszteség. Egy ilyen mozdulatlan világban, ahol semmilyen új dolog nem történik és minden gazdasági állapot örökre ugyanaz marad, a teljes összeg, amelyet egy termelőnek a szükséges termelési tényezőkre kell költenie, egyenlő lenne az árral, amit a termékért kap. Az anyagi termelési tényezőkért fizetett árak, a bérek és a befektetett tőke kamata elnyelné a termék teljes árát. Semmi sem maradna profit gyanánt. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendszernek semmi szüksége nem lenne vállalkozókra, a profitnak pedig nem volna semmilyen gazdasági funkciója. Mivel kizárólag azokat gyártják ma, mint amit tegnap, tegnapelőtt, tavaly és tíz évvel ezelőtt, és mivel ugyanaz a rutin folytatódik az örökkévalóságig, mivel semmilyen változás nem történik a fogyasztói vagy a tőkejavak keresletében vagy kínálatában, vagy a technikai módszerekben, mivel minden ár stabil, a vállalkozói tevékenységeknek semmi hely nem marad.
De a valódi világ az örökös változás világa. A népességi adatok, az ízlések és a kívánságok, a termelési tényezők kínálata és a technológiai módszerek szüntelen ingadoznak. Az ilyen helyzetben szükség van arra, hogy a termelést folyamatosan a körülmények változásához igazítsák. Itt jön a képbe a vállalkozó.
Akik alig várják, hogy profitot termeljenek, folyamatosan a lehetőségek után kutatnak. Abban a pillanatban, ahogy felfedezik, hogy a termelési tényezők árai és a termék várt ára közötti különbség ilyen lehetőséget kínál, színre lépnek. Ha helyes volt az összes felhasznált részre vonatkozó becslésük, profitot termelnek. De azonnal megkezdődik az efféle profit eltűnésére irányuló folyamat. Az újonnan felavatott projektek következtében a szóban forgó termelési tényezők árai felemelkednek, a terméké pedig lecsökken. A profit csak azért állandó jelenség, mert folyamatos változások történnek a piac állapotában és a termelés módszerében. Folyton keresnie kell az új lehetőségeket annak, aki profitot szeretne termelni. És a profit keresésével a termelést a fogyasztó közösség igényeihez igazítja.
Tekinthetünk úgy a termelés anyagi tényezőinek a piacára, illetve a munkaerőpiacra, mint egy nyilvános árverésre. A licitálók a vállalkozók. A legmagasabb licitjüket az korlátozza, mennyire becsülik az árat, amit a fogyasztók készek fizetni termékükért. A velük versenyző ajánlattevők, akiket felül kell licitálniuk, ha nem szeretnének üres kézzel távozni, ugyanebben a helyzetben vannak. Az összes licitáló úgy cselekszik, mintha a fogyasztók megbízottja volna. De mindegyikük a fogyasztók kívánalmainak különböző részét képviseli, vagy más termék formájában, vagy ugyanazon termék más módon történő előállításának formájában. A különböző vállalatok közötti verseny lényegében a különböző lehetőségek közötti verseny, amely nyitva áll az egyének előtt, hogy a fogyasztói javak megszerzésével a lehető legnagyobb mértékben eliminálják kényelmetlenségüket. Bármely ember elhatározása, hogy ő hűtőszekrényt fog vásárolni, és elhalasztja egy új autó vásárlását, egy meghatározó tényező az autók és a hűtőszekrények árának képződésében. A vállalkozók közötti verseny ezeket a fogyasztói árakat a termelési tényezők árainak képződésében tükrözi. A tény, hogy az egyén különböző kívánságait – amelyek a termelési tényezők szűkösségéből adódóan ellentétben állnak egymással – a piacon különböző, versengő vállalkozók képviselik, ezeknek a tényezőknek az árait eredményezi, ami nem csak lehetővé, hanem elengedhetetlenné teszi a gazdasági kalkulációt. Egy vállalkozó, aki nem végez kalkulációkat, vagy figyelmen kívül hagyja a kalkuláció eredményeit, igen hamar csődbe menne és eltávolítanák vezetői pozíciójából.
De egy szocialista társadalomban, ahol csupán egyetlen vezető van, a termelési tényezőknek nincsenek áraik és nincs gazdasági kalkuláció. Az árán keresztül egy termelési tényező figyelmeztetést intéz a kapitalista társadalom vállalkozójának. Ne érj hozzám, engem elkülönítettek egy másik, sürgősebb szükség kielégítésére. De a szocializmus alatt a termelési tényezők némák. Semmi üzenetet nem közvetítenek a tervező felé. A technológia számtalan különböző lehetséges megoldást nyújt neki ugyanazon problémára. Mindegyikük a különböző termelési tényezők más-más fajtájának és mennyiségének felhasználását követeli. De mivel a szocialista vezető képtelen leredukálni őket egy közös nevezőre, nem képes kideríteni, melyikük a legelőnyösebb.
Igaz, hogy szocializmus alatt sem megfigyelhető nyereség, sem megfigyelhető veszteség nem volna. Ahol nincs kalkuláció, semmilyen módon nem lehet választ adni a kérdésre, hogy a tervezett vagy kivitelezett projektek voltak-e a legalkalmasabbak a legsürgetőbb szükségletek kielégítésére; a siker és a sikertelenség felismerhetetlenül a sötétben marad. A szocializmus támogatói nagyot tévednek, amikor a megfigyelhető nyereség és veszteség hiányát kiváló dolognak tartják. Épp ellenkezőleg, ez minden szocialista vezetés alapvető bűne. Nem előnyös nem tudni azt, hogy amit az ember csinál, az a helyes módja-e a kívánt célok elérésének. A szocialista vezetés olyan, mint egy ember, akit arra kényszerítenek, hogy az életét bekötött szemmel élje.
Felvetődött az ellenérv, miszerint a piacgazdaság mindenesetre igen alkalmatlan egy nagy háború által előidézett állapot alatt. Ha magára hagynák a piaci mechanizmust, lehetetlen volna, hogy az állam beszerezzen minden szükséges felszerelést. A hadifelszerelés legyártásához szükséges szűkös termelési tényezőket elpazarolnák polgári használatra, ami háborúban kevésbé fontosnak, vagy egyenesen fényűzésnek és pazarlásnak minősül. Tehát elengedhetetlen az állam által előírt prioritások rendszeréhez folyamodni, és megteremteni a szükséges bürokratikus apparátust.
Ebben az érvelésben az a hiba, hogy nem veszi észre, hogy nem a háború, hanem a háborús kiadások fedezésében alkalmazott módszerből fakad annak szükségessége, hogy a kormány teljes hatalmában álljon meghatározni, milyen termelésben használják fel a különböző nyersanyagokat.
Ha a háború lefolytatásához szükséges teljes pénzmennyiséget adókból és a közösségtől kért hitelekből szedték volna össze, mindenki arra kényszerülne, hogy drasztikusan lecsökkentse fogyasztását. Az eddiginél (az adók után) jóval alacsonyabb jövedelemmel a fogyasztók felhagynának számos termék vásárlásával, amit a háború előtt vásároltak. A termelők, pontosan mivel a profit vezéreli őket, megszakítanák az efféle polgári javak termelését, és nekiállnának azon javak termeléséhez, amelyet a kormány, aki az adóbevételek következtében a piac legnagyobb vásárlójává vált, készen áll megvenni.
A háborús kiadások jelentős részét azonban a forgalomban levő pénzmennyiség megnöveléséből, illetve a kereskedelmi bankoktól felvett hitelből fedezik. Viszont árkontroll alatt illegális a termékek árainak felemelése. Nagyobb pénzjövedelemmel és változatlan árakkal az emberek nem csak korlátoznák, hanem megemelnék a javak vásárlását fogyasztás céljából. Ezt elkerülendő, szükséges a jegyrendszer és az állam által kiszabott prioritások bevezetése. Azért szükségesek ezek az intézkedések, mert az előző állami beavatkozások, amelyek megbénították a piacot, paradox és elégtelen állapothoz vezettek. Nem a piaci mechanizmus elégtelensége, hanem az állam előző beavatkozása tette elkerülhetetlenné a prioritás-rendszert. Itt, mint számtalan más esetben, a bürokraták előző intézkedéseinek bukását annak bizonyítékának látják, hogy szükséges a piaci rendszer elleni újabb támadás.
Lábjegyzetek
-
Ez a megfigyelés nem foglal magába semmilyen kritikát a brit és amerikai vezetőség által folytatott háború előtti politikára vonatkozóan. Kizárólag annak állna jogában hibáztatni másokat előrelátásuk hiányáról, aki tudott az 1941-43-as hadi lépésekről, évekkel megtörténtük előtt. Az államok nem mindentudók, szemben azzal, amit a tervezéspártiak szeretnének elhitetni velünk. ↩
