Viszont a hasznos javak és szolgáltatások közvetlen cseréje aligha volna elég ahhoz, hogy a primitív szint fölé emeljen egy gazdaságot. Az ilyen közvetlen árucsere – vagy barter – semmivel nem jobb, mint a teljes önellátás. Hogy miért? Egyrészt világosan látható, hogy igen kevés termelés mehetne végbe. Mivel fogja megfizetni Jones a munkásokat, akiket házának felépítésére bérelt fel? A ház részeivel, esetleg a számukra használhatatlan építőanyagokkal? A barter két alapvető problémája a „feloszthatatlanság” és a „szükségletek egybeesésének hiánya.” Ha Smithnek van egy ekéje, amit számos egyéb dologra – például tojásra, kenyérre és ruhára – cserélne, hogyan teheti azt meg? Hogyan törheti darabokra az ekéjét, és adhatja egy darabját a gazdának, egy másik darabját pedig a szabónak? Még általában akkor is lehetetlen, hogy két cserekereskedő egy időben megtalálja egymást, amikor lehetséges a javak elosztása. Ha A tojásokat, B pedig egy pár cipőt kínál eladásra, hogyan kerülhetnek össze, ha A egy öltönyt szeretne? És gondoljunk a közgazdaságtan–professzor helyzetére, akinek egy tojástermelőt kell találnia, aki szeretne néhány közgazdaságtan-órát vásárolni a tojásaiért cserébe! Nyilvánvaló, hogy lehetetlen bármiféle civilizált gazdaság a közvetlen árucsere alatt.
