A világ ezzel visszazuhant az Első világháború pénzügyi káoszába – azzal a különbséggel, hogy immár nem sok esély volt az aranystandard visszaállítására. A nemzetközi gazdasági rendszer szétbomlott a tiszta és irányított lebegő árfolyamok, a leértékelési verseny, az árfolyamszabályozás és a kereskedelmi korlátok káoszába; nemzetközi gazdasági és pénzügyi hadviselés tombolt a valuták és valutaövezetek között. Lényegében megszűnt a nemzetközi kereskedelem és a beruházás; a kereskedelmet pedig az egymással versengő és ellenkező államok által megkötött barter–egyezményeken keresztül folytatták. Ahogy arra Cordell Hull államititkár többször rámutatott, az 1930–as évek gazdasági és pénzügyi konfliktusai voltak a Második világháború elsődleges okai.1
Az Egyesült Államok még két évig az aranystandardon maradt, majd, 1933–34–ben letért róla a válság felszámolására tett hiábavaló próbálkozás alkalmával. Amerika állampolgárai többé nem tudták aranyra váltani dollárjaikat, sőt meg is tiltották nekik, hogy aranyat birtokoljanak akár otthon, akár külföldön. 1934 után azonban az Egyesült Államok megmaradt egy különös, újfajta aranystandardon, melyben a dollárt 1/35 arany unciaként újradefiniálták, és engedélyezték más államok és jegybankjaik számára, hogy aranyra váltsák a dollárt. Fennmaradt hát egy halványuló kötelék az aranyhoz. Sőt, a pénzügyi káosz Európában ahhoz vezetett, hogy az arany a viszonylag biztonságos pénzügyi kikötőbe, az Egyesült Államokba áramlott.
A '30–as évek káosza és féktelen gazdasági háborúskodása rámutat egy fontos leckére: (a gazdasági problémákon kívül) a szomorú politikai hibára Milton Friedman és a Chicagói iskola pénzügyi elképzelésében a szabadon lebegő papírvaluták rendszerét illetően. Hiszen a Friedman–hívek – a szabadpiac nevében – elvágnák az aranyhoz fűződő összes köteléket, és valójában abszolút hatalmat adnának minden központi állam kezébe az egyes nemzeti valuták, mint törvényes papírpénz fölött – majd ezt követően azt tanácsolják a kormányoknak, hogy engedjék szabadon ingadozni a valutájukat más valuták viszonylatában, és hogy tartózkodjanak a valutájuk túlságosan felháborító mértékű inflálásától. A súlyos politikai hiba teljes hatalmat biztosítani a nemzetállamnak a pénzkínálat fölött, majd remélni és elvárni, hogy nem fog élni ezzel a hatalommal. És mivel a hatalmat végül mindig használják, beleértve a törvényes pénzhamisítás hatalmát, így világosan látható ennek a monetarista elképzelésnek a naiv és államista természete.
Így tehát a Negyedik Fázis katasztrofális tapasztalata – a papírpénz és a gazdasági háború 1930–as világa – vezette az Egyesült Államok hatóságát oda, hogy egy életképes nemzetközi pénzügyi rend újjászervezését tűzze ki a Második világháború céljának – egy rend megteremtését, ami elhozhatja a világkereskedelem és a nemzetközi munkamegosztás reneszánszát.
Lábjegyzetek
-
Cordell Hull, Memoirs (New York, 1948) 1. kötet, 81. o., illetve Richard N. Gardner, Sterling–Dollar Conspiracy (Oxford: Clarendon Press, 1956) 141.o . ↩
