A nemesfémcsökkentés volt a folyamat, amivel az állam meghamísította azokat az érméket, melyek készítésétől eltiltotta a szabadpiacot a pénzügyi színvonal elkötelezett védelme érdekében. Az állam olykor egyszerű csalást követett el, és titkon ötvözettel hígította az aranyat, amellyel kisebb súlyú érméket teremtett, mint azok névleges értéke. Jellemzőbb volt, hogy a pénzverde megolvasztotta és újraverte a birodalom összes érméjét, majd ugyanannyi, ám kisebb súlyú „fontot” vagy „márkát” fizetett vissza az alattvalóknak. A király eltette és saját kiadásainak fedezésére használta a kimaradó aranyat vagy ezüstöt. Az állam így bűvészkedett és változtatgatott folyamatosan azon a szabványon, aminek a védelmezését ígérte. A nemesfémcsökkentésből származó nyereséget az uralkodók gőgösen „seigniorage–nak” hívták.
A középkort gyors és súlyos nemesfémcsökkentés jellemezte majdnem minden európai országban. Krisztus után 1200–ban a francia tours–i livre 98 gramm jó ezüstként volt definiálva; Krisztus után 1600–ban mindössze 11 grammot nyomott. Meglepő eset a dénár, a spanyolországi szaracénok érméje. A dénár eredetileg 65 aranygrainből állt, amikor a 7. század végén először előállították. A szaracénok különösen bölcsek voltak pénzügyi kérdésekben, és a 12. század közepén a dénár még mindig hatvan grain volt. Azon a ponton a katolikus királyok meghódították Spanyolországot, és a 13. század elejére a dénár (mai nevén maravedí) 14 grainre csökkent. Az aranyérme hamarosan túl könnyű volt a keringéshez, és ezüst érmévé alakították, 26 grain ezüst súlyával. Ennek a nemesfémtartalmát is lecsökkentették, és a tizenötödik század közepére a maravedi mindössze 1,5 ezüstgrain volt, és ismét túl kicsi ahhoz, hogy forgalomban legyen.1
Lábjegyzetek
-
A nemesfémcsökkentésről lásd Elgin Groseclose, Money and Man (New York: Frederick Ungar, 1961) 57–76. o. ↩
