A kötelező pénzverési monopólium és a törvényes fizetőeszköz jogszabályok képezték az állam hatalomátvételének mérföldköveit egy nemzet pénze fölött. Hogy megerősítsék ezeket a rendeleteket, az államok ezután arra törekedtek, hogy megakadályozzák az összes többi, rivális állam által kibocsátott valuta keringését.1 Innentől fogva minden országban egyedül az állam saját, szuverén valutája volt használható; az országok között jelöletlen arany– és ezüstrudakat használtak cserére. Ez tovább szakította a köteléket a világpiac különböző területei között, tovább tágította az országok között húzódó hasadékot, és megzavarta a nemzetközi munkamegosztást. Azonban a színtiszta fémpénz nem sok teret hagyott az állam inflációjának. Korlátokba ütközött a végrehajtható nemesfémcsökkentés, és a tény, hogy minden állam aranyat és ezüstöt használt, korlátozta az egyes államok hatalmát a saját territóriumuk irányítása fölött. Az uralkodókat továbbra is megfékezte a nemzetközi fémpénzhasználat szabálya.
Csak az elmúlt évszázadokban megjelent pénzhelyettesítők tették abszolúttá az állam hatalmát a pénz felett, és tették ezáltal megállíthatatlanná a pénzhamisítást. A papírpénz és a csekk megjelenése (amelyek gazdaságilag egyébként hasznosak, amennyiben teljesen fedezik őket arannyal vagy ezüsttel) nyitotta meg az állam számára a pénz feletti hatalomhoz vezető út szezám kapuját, és ezáltal a teljes gazdasági rendszer feletti hatalomhoz vezető utat.
Lábjegyzetek
-
A külföldi érmék használata népszerűségnek örvendett a középkorban, illetve az Egyesült Államokban egészen a 19. század közepéig. ↩
