Amikor egy ország elhagyja az aranystandardot és a rendeleti pénz–alapú rendszer ösvényére lép, hozzáad a létező „pénzek” számához. Az olyan árupénzek mellett, mint az arany és az ezüst, mostantól független pénzek is útjukra indulnak, amiket a rendeleti pénz uralmát kivető államok irányítanak. És mint ahogy az aranynak és az ezüstnek is lesz egy szabadpiaci árfolyama, ugyanúgy a többi különféle pénznek is. A rendeleti pénzek világában, ha hagyják, minden valuta szabadon fog ingadozni az összes többihez viszonyítva. Láthattuk, hogy két pénz árfolyama az arányos vásárlóerő–paritáson alapszik, és hogy azt a különböző valutákra vonatkozó kereslet és kínálat határozza meg. Amikor egy valuta jellege aranyra szóló követelésről rendeleti pénzre változik, meginog a stabilitásába és a minőségébe vetett bizalom és csökken iránta a kereslet. Továbbá mivel elszakadt az aranytól, mindenki számára láthatóvá válik az aranyhoz viszonyított sokkal nagyobb mennyisége. Az aranynál nagyobb kínálattal és alacsonyabb kereslettel a vásárlóereje – és ebből fakadóan az árfolyama – igen hamar lezuhan az aranyhoz viszonyítva. És mivel az állam természetéből adódóan inflációs, a valuta az idő előrehaladtával tovább fog gyengülni.
Az efféle leértékelődés igen szégyenletes az államra nézve – és megkárosítja azokat a polgárokat, akik javakat próbálnak importálni. Az arany léte a gazdaságban folyamatosan emlékeztet az állam papírjának alacsony minőségére, és mindig fennáll annak a veszélye, hogy a nemzet valutájaként a papír helyébe léphet. Az állam bármennyire is próbálja tekintélyével és fizetőeszköz–torvényével támogatni rendeleti papírját, a közösség által birtokolt aranyérmék örök szemrehányásként és fenyegetésként fognak szolgálni az ország pénze feletti állami hatalomra.
Amerika első válságában – 1819 és 1821 között – négy nyugati állam (Tennessee, Kentucky, Illinois és Missouri) állami tulajdonban álló bankokat alapított, amelyek rendeleti papírt bocsátottak ki. Az államok törvényes fizetőeszköz rendeletekkel és esetenként a bankjegyek leértékelésének törvényes tilalmával támogatták a papírjaikat. Mindennek ellenére az összes reményteli kísérlet egyhamar kudarcba fulladt, ahogyan az új papír hatalmas sebességgel jelentéktelen értékűre gyengült. Gyorsan felhagytak a projektekkel. Később a zöldhasúak keringtek rendeleti pénzként Északon, a Polgárháború idején és azután. Viszont Kaliforniában az emberek egyszerűen nem fogadták el a zöldhasúakat, és továbbra is aranyat használtak pénznek, mint ahogy arra egy neves közgazdász rámutatott:
Kaliforniában és más államokban a papír volt a törvényes fizetőeszköz, amivel ki lehetett fizetni az adókat; továbbá semmiféle bizalmatlanság vagy ellenségesség nem uralkodott a szövetségi kormány ellen. Viszont így is erős érzelmeket ... tápláltak … az arany iránt és a papírpénz ellen. … Minden adósnak törvényes jogában állt a leértékelődött papírban kifizetni tartozásait. Viszont ha így tett, megbélyegzetté vált (a hitelező nagy eséllyel nyilvánosan írt róla az újságokban) és gyakorlatilag bojkottálták őt. Ebben az időben Kaliforniában nem használták a papírt. Az állam polgárai aranyban bonyolították le ügyleteiket, miközben az Egyesült Államok többi része átváltható papírt használt.1
Nyilvánvalóvá vált az államok számára, hogy nem engedhetik meg az embereknek, hogy birtokolják és megtartsák saját aranyukat. Az államok sosem volnának képesek bebetonozni hatalmukat egy nemzet valutája felett, ha az emberek szükség esetén elutasíthatják a rendeleti papírt és az aranyat használhatják pénz gyanánt. Ebből következően az államok megtiltották a polgároknak az arany birtoklását. Az aranyat, egy elhanyagolható, ipari és díszítési célokra felhasznált mennyiségtől eltekintve, általánosságban államosították. A közösség elkobzott vagyonának visszakövetelését mára reménytelenül idejétmúltnak és régimódinak tartják.2
Lábjegyzetek
-
Frank W. Taussig, Principles of Economics, 2. kiad. (New York: Macmillan, 1916), I. kötet, 312. o. Lásd még J.K. Upton, Money in Politics, 2. kiad (Boston: Lothrop Publishing, 1895) 69. o. ↩
-
Azoknak a lépéseknek a metsző elemzéséért, amiken keresztül az amerikai állam elkobozta az emberek aranyát és elhagyta az aranystandardot 1933–ban, lásd Garet Garrett, The People’s Pottage (Caldwell, Idaho: Caxton Printers, 1953) 15–41. o. ↩
