Ahhoz, hogy az állam pénzhamisítással növelhesse a jövedelmét, több hosszú lépést meg kell tennie az úton, ami a szabadpiactól egyre távolabb vezet. Az állam nem lenne képes egyszerűen betörni egy működő szabadpiacra és kinyomtatni a maga papír bankjegyeit. Kevesen fogadnák el az állam pénzét, ha ilyen hirtelen tenné. Még a modern idők „elmaradott országaiban” is sokan egyszerűen elutasítják a papírpénzt, és a kizárólag arannyal folytatott kereskedést javasolják. Az állam behatolásának tehát sokkal apróbbnak és fokozatosabbnak kellett lennie.
Néhány évszázaddal ezelőttig nem voltak bankok, tehát egyetlen állam sem tudta úgy masszív inflációra használni a banki gépezetet, mint ma. Mit tehetett az állam akkor, amikor az arany és az ezüst volt forgalomban?
Az első lépés, amit minden stabil állam határozottan megtett, a pénzverési vállalkozás monopolizálása volt. Ez elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy uralmuk alá hajtsák a pénz kínálatát. A király vagy a lord képét nyomták az érmékre, és elterjesztették a mítoszt, miszerint a pénzverés a királyi vagy a nemesi „szuverenitás” alapvető előjoga. A pénzverési monopólium lehetővé tette az állam számára, hogy olyan pénzegységet forgalmazhasson, amit ő – nem pedig a közösség – akart. Ennek következtében erőszakosan lecsökkenttették a piacon lévő érmék változatosságát. Továbbá a pénzverde mostantól kérhetett a költségeknél magasabb árat, („seigniorage”), kérhetett csupán annyit, amennyi fedezte a költségeket („brassage”) vagy ingyen biztosíthatta az érméket. A seigniorage monopol ár volt, ami külön terhet rótt az aranyrögök érmévé alakítására; az ingyenes pénzverés másrészről túlstimulálta az érmék rúdaranyból való veretését és arra kényszerítette az átlagos adófizetőt, hogy kifizesse a mások által igénybe vett pénzverési szolgáltatást.
Miután megszerezték a pénzverés monopóliumát, az államok szárnyaik alá vették a pénzügyi egység nevét, hogy azt a lehető legjobban elkülönítsék valódi alapjától, a benne foglalt súlytartalomtól. Ez szintén nagyon fontos lépés volt, mivel felmentette az egyes államokat annak szükségétől, hogy a világpiac közös pénzéhez igazodjanak. Ahelyett, hogy ezüst graint vagy grammot használtak volna, minden állam saját nemzeti nevét babusgatta, állítólag a pénzügyi hazafiasság érdekében: dollárok, márkák, frankok és hasonlók. Ez a változás lehetővé tette az állami érmehamisítás kimagasló módszerét: a nemesfémcsökkentést.
